naivdiva

- Közvetlenül okádás után is úrinőként viselkedtél!
Mondta ma Hugi, őszinte elismeréssel a szemében.

Tegnap este céges vacsorára gyűltünk össze: a Megrendelő részéről Kontakt, az ő Főnöke és a Marketing Igazgató, a mi oldalunkról Főnök 1.0, Főnök 2.0, Kereskedelmi Igazgatócsajszi és Becses Személyem.

Kellemes vacsora volt, a város egyik űberfensziposh helyén, alattunk bankigazgatókkal, mellettünk elnök-vezérigazgatókkal. Piálni természetesen kötelező volt. Jó, az nyilván nem volt előírva, hogy zavaromban megpróbáljam asztal alá inni Főnök 1.0-át, de higyjétek el, iszonyú frusztrált voltam. Ennyi embert együtt látni, akik mind azért vannak, hogy munkát akasszanak a nyakamba, péntek este 7-kor határozottan frusztráló.
A vacsorát sikeresen abszolváltuk, könnyed csevej, nagy kacagások, pikáns megjeygzések - tiszta idill. Az öt bedobott pálinka megtette a magáét.

Azonban Kontakttal - jófej csajszi, mostanában elkezdtünk együtt éjszakabóklászni - korábban megállapodtunk, hogy menekülünk, amint lehet és elhúzunk valami nekünk való helyre. 10 körül szerencsére az ő feljebbvalói és elindultak Anyuhoz.

A Sors útjai azonban kifürkészhetetlenek.
A szerencsétlen véletlen úgy hozta, hogy egyszercsak egy taxiban ültünk Kontakt, Főnök 1.0, Főnök 2.0, Kereskedlemi Igazgatócsajszi, és Becses Személyem. Főnök 1.0 és Főnök 2.0 félévente egyszer elmennek egy általuk szubkulturálisnak vélt helyre, aztán heteking ezt mesélik a barátaiknak. Ez azt hiszem kultúrszobizmus. Vagy kultúrturizmus. Bocs.
A furcsa helyzet felett érzett zavaromban a Kuplungban megittam még két pálinkát - az egyik valami iszonyatos törköly volt, Főnök 1.0 vásárolta, a másik asszem vilmos, Főnök 2.0-tól.
A vilmos - vagy a törköly - nem sokkal ezután elindult vissza, én meg a klotyóra. Az utánam tíz másodperccel érkező, aggodalmas hangon engem szólóngató Hugi minden, az ápolásomra irányuló tervét meghiúsítottam, egy taccs keretében kiengedtem a fölös alkoholt, szájat öblítettem, ráharaptam egy rágóra és visszamentem csevegni.

Hazatértem mikéntjét illetően nem bocsátkoznék találgatásokba, és ma reggel még elég részeg voltam, de állítólag semmi botrányosat nem tettem / mondtam, bár eddig csak Hugival tárgyaltam a történtekről.
Néha ki kell ereszteni a gőzt.
Ma pedig tv-t nézek.

Apa hatvanéves lesz szombaton.
Heteken át tartó kunnyogás árán sem engedte, hogy bulit szervezzünk neki (a tudta nélkül gyakorlatilag lehetetlen), így Anya, Hugi meg én meglepjük egy kevésbbé fantáziadús televízióval, meg azzal, hogy a teljes száztagú családot összetrombitáljuk (mióta a nővérem férjhez ment, van vidéki rokonság is).

De azt még Anya sem tudja, hogy Apa szülinapja alkalmából elmennek egy hétre júniusban Szentpétervárra, SzentIván éjt nézni.
Annyira izgulok!

Minden este szent fogadalmat teszek, hogy reggel felkelek időben, főzök kávét, és átgondolom a napomat. Ez utóbbi állítólag hasznos, munkaszervezés szempontból.
Ehhez képest minden reggel fél órát henyélek az "időben"-hez képest, főzök kávét, átgondolom a napomat.
A kávém 2/3-a marad a bögrében, ha korán érek haza, néha megmelegítem, vagy hidegen elfogyasztom, de ez mellékszál.A munkaszervezésről akartam értekezni.

Mert az oké, hogy én irtótrendi módon munkaszervezek, to do listát írok reggelete, ötödölöm a napokat, hogy minden projectre azonos figyelmet és energiát fordítsak, meg ilyenek. A nemoké az az, hogy van egy csomó ember, az úgynevezett megrendelők, akik nem szégyelnek napközben telefonon zaklatni, hogy mostazonnal, és jajelfeljtettük, nem-e lehetne-e ezt még gyorsan beletolni, hozzáírni, kivenni, lecserélni stb.
És az első ilyen hívásnál borul meg a napom. A múlt heti krízis-sorozatot nagyjából mostanra sikerült bedarálnom. Ma már egész normálisan tudtam dolgozni.

Viszont Főnök 2.0 ma odalépett hozzám és azt mondta:
- Gyere be hozzám valamikor. Mondjuk valamikor holnap.
Most vagy kirúg, vagy folytatja a paráztatást. A fizetésemelést nem látom reális veszélynek.

Újabb egy héttel tolta el Főnök 2. a pénzrőlbeszélést és, hogy ne nagyon sürgessem, azóta üzenetekben vegzál, bekér tőlem mindenféle melókat, amikre aztán nem reagál, szombat délután küldi utánam a munkát, és fikáz a hátam mögött.
Vagyis paráztat.

Apa szerint a játszma a következő: azzal, hogy nem fizet meg, folyton arra késztet, hogy túlvállaljam magam, és addig fog hajtani, amíg össze nem esek (vagyis irgalmatlanul el nem baszok valamit). És akkor kirúg.
Sajnos logikus.
Úgyhogy álláskeresés on.

És ez csak az egyik fele.

Még élek.
Olyan borzalmas két hetem volt, hogy nem merek írni, mert, ha még le is írom, tutira belesüllyedek a mélydepresszióba.

Najó
Igazából megint eljött az a pillanat, hogy nem látom át ezt az életemnek nevezett izét. Kicsit toporgok.
Asszem ezt a hétvégét a rendszerezésre szánom.
Csinálok egy to do listát, aztán felállítok egy prioritási sorrendet.
Aztán majd írok memót.

Nos, vagy kapok új pozitron-agyat, mint Daneel Olivaw, vagy egyszerűen elkezdek nem gondolkozni a munkán.
Vagy elmegyek szülni.
Vagy felmondok.
Vagy végre megfizetnek.

Állítólag holnap leülünk Főfőnök 2.-vel, és az a sejtésem, hogy nem lesz más választása, mint irgalmatlansok pénzt felajánlani nekem a memória-sejtjeimért cserébe.
Különben sztrájkba lépek. Mivel hosszas és észrevehetetlen aknamunkával nélkülözhetetlenné tettem magam, legrosszabb esetben majd elmagyarázom, miért is lesz az neki nagyon-nagyon rossz, ha én hirtelen kiveszek három hét fizetés nélküli szabadságot. (Hehe, nálunk hivatalosan még fizetett szabadság sem létezik.)

Drukkoljatok.

Vajon milyen ízeltlábú véglény lakhat abban az egycentis résben a szekrény és a fal között, ami előtt Zorka húsz perce orraszegezve kushad?

My sisters and I
Have the wish before we die
And it may sound strange
As if our minds are deranged
Please don't ask us why
Beneath the sheltering sky
We have this strange obsession
You have the means in your possession

Tea in the Sahara with you
Tea in the Sahara with you

The young man agreed
He would satisfy their need
So they danced for this pleasure
With a joy you could not measure
They would wait for him here
The same place every year
Beneath the sheltering sky
Across the desert he would fly

Tea in the Sahara with you
Tea in the Sahara with you

Tea in the Sahara with you
Tea in the Sahara with you

The sky turned to black
Would he ever come back
They would climb a high dune
They would pray to the moon
But he'd never return
So the sisters would burn
As their eyes searched the land
With their cups still full of sand

Tea in the Sahara with you
Tea in the Sahara with you

Tea in the Sahara with you
Tea in the Sahara with you

Tegnap este voltunk M.-éknél, ahol megnéztük a Van aki forrón szereti-t, mindannyian ezerhatszázharmadszor. Kiveséztük a "mér nem csinálnak ma már ilyen filmeket?" kérdéskört, aztán éjfél magassságában hazatakarodtunk.
Szerintem tökjófej vendégek vagyunk, annyira álmos vagyok már 11-kor, hogy bárki simán megszabadulhat tőlünk 12 körül.

És elhangzott a "nektek mikor lesz gyereketek?" kérdés. Amitől kellően zavarba jöttünk mind a ketten, mert az oké, hogy beszéltünk már ilyesmiről, de asszem egyáltalán nem vagyunk még felkészülve a széles társadalmi vitára. Remélem M. és Pasi is megelégedtek átmentileg azzal a hümmögős félválasszal, amit kaptak...

Egyébként hetek óta röhögünk Mr. Simpsonnal azon, hogy a feltúrt körút újrasávosítása még a sokat próbált pesti autósokat is teljesen összezavarja.

Mi tagadás, irtóklassz, hogy van takkernénim.
Rend és tisztaság.
És elintézi helyettem a macskaparáztatást is. Tegnap este hazatérvén benyitottam a lakásba, mire Zorka mosókefe-farokkal tűnt el a fürdőben.
Csak öt perc szaglászás után nyugodott bele a ténybe, hogy én vagyok az, és nem a csúnya porszívós néni jött vissza további vegzálás végett.

Juhéjj, holnap hétvége van.