naivdiva

Hogy jó hír is legyen mára: a Tomiék megcsinálták a kádat, állítólag másfél liter vizet kanalaztak ki alóla, (tiszta mázli, hogy nem ázott át a födém), aztán újrarakták és újraszigetelték az egészet (mert a Tomi szerint nem volt rendesen szigetelve a csempénél, neki legyen igaza, bár ebben jó szokott lenni) és viszonylag olcsón megúsztuk, én személy szerint a mondott ár triplájára számítottam.
Csuhajj.

Tévedtem, nem a hétfő vagy nem hétfő a kérdés, nyilván ma van a karmám egy katartikus napja vagy valami hasonló, mindenesetre ilyen kibaszottul idegesítő már rég volt az élet, mint ma. A parkolás az nem ingyen van ugye (amíg el nem intézem), úgyhogy amikor hazaértem vettem jegyet (koldulás helyett két, tök fölös kifli vásárlása a péknél), de így is csak 2 órára való apróm volt.
Megkértem anyámat, hogy intézze el nekem a mobilparkolást (a telefonom továbbra is az ő céges flottájukból való, mert így a legolcsóbb, azért). Agyvérzés numero 1: Ezt ő jó szokásához híven elfelejtette, szerencsére viszonylag gyorsan kiderült, hogy már lehet nem regisztrálva is mobilparkolni (iszonyú tudatlan vagyok ilyen autós dolgokban még), szóval elindultam mobilparkolni, amihez kellett volna egy slusszkulcs is, hogy kivegyem a lejárt cetlit, mert, ha csak azt látja a parolkóőr, tutira nem nézegeti, hogy parkolok-e mobil, hanem úgy megbasz mint annak a rendje.
Agyvérzés numero 2: Slusszkulcs sehol. Nincs a pulton. Nincs a táskámban. Nincs a zsebeimben. Nincs a vászonszatyromban, amiben bevittem és aztán hazahoztam a mai ebédemet. Síráshatár. Az időm elfogyott, levittem a pótkulcsot, elindítottam a parkolást, és szembesültem azzal, hogy a pótkulcs nem nyitja a központi zárat (ezt nem is értem, viszont jó, hogy idejekorán kiderült).
Visszajöttem. A kulcs nincs a fürdőszobában, a konyhában (igen, amilyen hülye vagyok és amilyen napom van, akárhol lehet), nincs az íróasztalon, az ágyban, a dohánytóasztalon és a könyvespolcban sincs. Felhívom a férjemet. Nem, nincs a kenyértartóban sem, de kösz az ötletet. Bazmeg, elvesztettem a lakásban a slusszkulcsot, nem lesz meg soha, ilyet is csak én tudok baszki, szevasz autó, majd nézegetlek, milyen szépen állsz a ház előtt.

És akkor elnyávogta magát az egyik büdös rohadt kis ingyenélő, akikkel egy háztartásban lakunk, és felrémlett, hogy rodeó volt, miután hazajöttem. Oké, a kulcsot a pulton szoktam hagyni. Oké rodeóztak. Levernek ilyenkor ezt-azt, a kulcs az pont leverhető méretű. Tüzetes átvizsgálás. Nincs a földön, nincs a székek vagy az asztal alatt, nincs a konyhaszekrény alá csúszva. Végsőnél is végsőbb elkeseredés, cipők átvizsgálása. Csizma kiráz (tiszta hülye vagy Naiv bazmeg, hogy esett volna bele?!), edzőcipő kiráz, férj cipője kiráz, és potty. Ott volt, Mr. Simpson bal cipőjében.
Úgyhogy lementem, kivettem a lejárt cetlit, majd visszatértem után kibasztam a macskákat a negyedikről. (Nem, de miután nem tudom, melyik gondolta, hogy ez vicces, két hétig nem kap enni egyik sem.)

Csodálatos hétfő reggelem volt, az egyik azok közöl, amik miatt be kell tiltani a hétfő reggeleket.
Ott kezdődött, hogy alig aludtam éjjel, úgyhogy alig bírtam felkelni reggel (nyári időszámítás, szevasz!).

Aztán ugye esett, úgyhogy a városban mindenki autóba ült, laza 35 perc alatt be is értem, nagyjából háztól házig csúsztatott kuplunggal. Bent a hétvégén érkezett mailjeim még eljutottak az inboxba, de aztán se kép, se hang, internet viszlát. Rövid tudakozódás után kiderült, hogy az egész házban nincs net, központilag javítják, csuhajj, az legutóbb is másfél napig tartott, megyek haza dolgozni.
Viszont az összes írható cd-m elfogyott, a háztartásunk bitrokában lévő usb-k mind Mr. Simpsonnál kötnek ki (hiába rinyálok minden alkalommal, hogy adja nekem, amikor repibe kap, nem kapok, nem tudom mi az istent kezd 3-4 usb-vel) úgyhogy végül elkönyörögtem egyet a szomszéd irodából kimentettem rá mindent, amivel ma dolgoznom kell és el is indultam.

A Gellért téren baleset volt, de ez csak akkor derült ki, amikor odaértem, előtte szívtam 15 percet a Rudastól odáig, és nagyon  de nagyon közel voltam ahhoz, hogy kiszálljak az autóból és otthagyjam a picsába (sose tennék ilyet vele, átmeneti elmezavar). Végül negyed 11-re itthon is voltam, és elkezdhettem dolgozni.
Csak ismételni tudom magam, a hétfő reggel mondjon le!

Borzasztó rejtélyes dolog történt tegnap, pontosabb csak szerintem történt, mindenki más szerint hülye vagyok.
Szóval délután, amikor elindultunk a Kolléganővel az irodából a szokásos havi randinkra a Fiúkkal, tökre máshol volt az autó, mint ahol hagytam. Az életemre megesküdnék, hogy nem ott parkoltam le reggel, ahol délután állt, egészen konkrétan meg voltam róla győződve, hogy ellopták, amíg észre nem vettem úgy 15 méterrel arrébb (van viszonyítási alap, a kapu, aminek mindig az innenső felén állok, de most az onnansón volt).
A Kolléganő és Mr. Simpson szerint is lehetetlen, amit mondok, ha valaki elviszi, nem áll vissza vele majdnem ugyanoda, hanem eladja alkatrésznek, de én meg annyira biztos vagyok benne, hogy azóta ezen pörgök.
Ma reggel mindenesetre pontosan  megjegyeztem, hogy hol tettem le, hányasban hagytam a sebváltót, és hány kilométer van benne, hogy ha még meglesz délután biztos lehessek benne, hogy nem furikázott vele senki, amíg én dolgoztam.

A fodrász-ügy fejleményei: egyrészt köszi mindenkinek a tippeket, nemsokára ki is fogom próbálni a javasolt célszemély(eke)t.
Másrészt viszont felhívtam A fodrászom, mert gyanús volt nekem, hogy csak a festést tagadta meg kategorikusan, amikor kiderült, hogy babát vár, és tényleg.
Jövő csütörtökön házhoz jön, mert ugye már nem dolgozik szalónban a vegyszerek között, viszont a vip vendégeihez házhoz megy, és én is vip vendég vagyok, csuhajj. Úgyhogy jövő héten fél méterrel rövidebb lesz a hajam, a lapockáig érősből váll fölé érőset akarok vágatni, hogy össze lehessen fogni varkocsba, és jól nézzen ki vasalva, de ne egy nagy hajzuhatag legyek.
Amúgy sincs értelme nekem hosszú hajat hordani, mert úgyis összefogom mindig, és egyébként is, nem emlékszem olyanra, hogy egy évnél tovább ugyanolyan frizurám (de hülye szó) lett volna, ez mondjuk biztos a nyughatatlan ikerek-énem (meg a nagy pofám, tudom, könnyű annak, akinek két év alatt nő rövidből hátig érő haja, viszont az enyém őszül is hozzá, ne irigyeljetek).

A kapcsolatom a Pszichonénivel kezd teljesen valószínűtlen lenni, nagyon közel állok hozzá, hogy nekiálljak utánaolvasni a terápia működésének, csak nem tudom hol kezdjem.
Nehéz szembesülni azokkal a dolgokkal, amik velünk történnek, pláne úgy, hogy még a férjem sem hiszi egy szavamat se nagyjából, dehát nem mondhatom neki, hogy járjon terápiába a Pszichonénihez egy évig, és akkor majd meglátja, mert egyrészt a francnak járjon terápiába, másrészt nem hiszem, hogy neki is így működne, ahogy nekem, harmadrészt továbbra is ott tartok, hogy magam sem hinném, ha nem velem történne.

Nagyon furcsa, ahogy összehangolódik két tudat - ami egyébként nyilván ugyanígy van a 'hétköznapi' kapcsolatokkal is, például, amikor egyszerre nyúlunk a telefon után M.-mel, hogy hívjuk egymást, vagy amikor LB-vel esőt csinálunk (mostanában ritkábban), vagy amikor kimegyek az előszobába abban a percben, amikor Mr. Simpson hazajön.

De ezek valahogy kevésbbé tűnnek fel, és kevésbbé hátborzongatóak, mint amikor a Pszichonéni gondolatait mondom ki, az ő éleményeit mesélem a sajátomként, vagy kitalálom, hogy mi van a papírjára írva. Tegnap bevallotta, hogy amikor 3 éve (mostmár inkább 4) jártam hozzá, az egyik meditáció után visszamondtam neki az előző esti álmát. Tiszta para, közben meg irtó izgi is, tökjó lenne tudni, hogy hogy működnek ezek a dolgok, és hogy a jó büdös francba jut át valami az ő fejéből az enyémbe, anélkül, hogy bármiféle kommunikációs úton közvetítené.

Sending out an s.o.s. avagy legyen a blog hasznos:
tud valaki egy jó fodrászt, aki fest is, vág is (nem hisztizik, hanem olyan hajat csinál, amilyet kértél), valahol a város belsőbbik részén dolgozik, és nem vagyonokért teszi mindezt?

Kalandozások bürokráciában:
Mert ugye oké, van autó, de kell hozzá intézni a parkolást is. Önkormányzat felhív (nem, nem megyek potyára sehova, előbb mondják meg, mi kell hozzá), mondom van új autóm (nem örültek velem, semmi gartuláció), szeretnék súlyadót fizetni, hogy aztán parkolhassak kedvezménnyel.

Kaland 1.: Nem náluk kell súlyadót fizetnem, hanem abban a kerületben, ahova folyó év január 1-jén tartoztam. Fizessek ott, kérjek onnan egy nullás igazolást, hogy fizettem, és aztán kaphatok parkolási engedélyt, ha már itt van az állandó bejelentett (huhh, ezt múlt előtti héten elintéztük ugye)

Kaland 2.: Felhívom a másik önkormányzatot. Három telefonszám és két ügyintéző után telefonvégre kerül az illetékes. Súlyadót majd akkor tudok fizetni, ha nekik megjön a mittudménhonnan (asszem PM-et mondott, de mi a fasz köze van a PM-nek az én autómhoz?) az értesítés, hogy én autót vásároltam, azt ők iktatják, majd kiküldenek egy értesítést, hogy fizessek súlyadót, akkor én azt befizetem és már kaphatok is igazolást ('ez bele telhet pár hétbe', haha szép eufemizmus).

Itt kezdett el bűzleni a dolog, Hugi ugyanis múlt héten kapta meg a levelet, hogy fizethet a tavaly márciusban vásárolt kocsija után. Kérdezem, hogy ilyen levelezgetés nélkül nem lehet-e fizetni, hogy bemegyek mondjuk ma délután, perkálok, ők meg nyomtatnak valamit, hogy perkáltam, de nem. Ráadásul az ügyintéző néni a végére pánikba esett, hogy én itt gyorsítani akarom az eljárást, és 10 perc csacsogás után közölte, hogy tulajdonképpen nem is ő az illetékes.

Klassz.

Kaland 3.: Visszahívom a jelenlegi önkormányzatomat, mondom, hogy ebből így jövő februárra lesz nullás igazolás, mert és mondom, hogy mit mondtak. A csaj szerencsére ekkor átváltott automata üzemmódról és elkezdett gondolkozni, hogy akkor nekem ez hanyadik autóm is tulajdonképpen. Mondom az első. Mert ő az előbb (elsőre is vele beszéltem) úgy értette, hogy nem az első. Mondom, higgye el, hogy nem keverem össze, még sosem volt autóm, ergo ez az első. Ja? Akkor nem kell igazolás, mert idén nem is kell súlyadót fizetnem, csak jövőre, menjek be fizessek 2000 magyar forintot, és adnak parkolóengedélyt.

Juhéjj.
Ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy aki nem olyan hihetetlenül intelligens és rámenős mint én, az hogyafaszba intézi ezeket a dolgokat?

És direkt külön posztban mesélem el, hogy LB-ből feleség lesz, mert a Főundok szombaton nagy családi plénum előtt megkérte a kezét, ő meg igent rebegett. Egyelőre ennyit tudok, este jön gyűrűt mutogatni, gondolom akkor elmeséli a többi részleteket.
És azért azt is el kell mondanom, hogy az Anyám előbb tudta, hogy a legrégebbi barátnőm férjhez megy, mint én, mitöbb előbb, mint LB, mert ugye a Főundok náluk dolgozik, és szombat délelőtt megbeszélte Apával, hogy ő akkor ma meg fogja kérni LB-t, úgyhogy amikor este fejhangon visítva elújságoltam Anyának, hogy LB férjhez megy, közölte, hogy 'tudtam már délelőtt, és képzeld, kibírtam, és nem mondtam el neked!'
De már meg sem lepődök, nálunk minden abnormálisan működik, miért működne pont ez máshogy.

A hétvégén mindenhova autóval mentem, najó, klotyóra nem, de egyébként minden szokásos útra az enyémet vittük, Mr. Simpson kocsija kimenőt kapott. Pénteken kimentem Anyáékhoz a délutáni csúcsforgalomban, direkt a hegyen át, hogy próbáljuk egymást nem csak a városban ketyegve, szombaton voltunk bevásárolni a csarnokban (challange: találjon parkolóhelyet szombat délben a Nagycsarnok környékén Ön!), autóztunk éjszaka a belvárosban, és szombat este beraktam egy akkora helyre mint ő maga, 10-10 centi maradt elöl-hátul, úgyhogy megnyugodtam, hogy tudok vele parkolni.
Lassan megszokjuk egymást, a váltó már most jobban esik a helyes kis rövid útjaival, mint Mr. Simpsonéban a klottyogás (piha!), és kezdem érezni, hol kell felkapcsolni ahhoz, hogy neki jól essen.
Mindenki el van ájulva tőle, Hugi (akinek egy szobacirkálója van autó helyett) egyenesen le 'igazi autó'-zta, csak Apa fikázta, de neki mostanában mindenre van egy rossz szava, úgyhogy az nem számít (nem tudom, mi van vele, de lassan érik egy beszélgetés, hogy hagyja ezt abba azonnal).
Ma reggel 16 perc alatt bent voltam beszállástól kiszállásig, ami 24 perc nettó nyereség a gyalog-villamos-metró-gyalog variációhoz képest. Imádom az autómat.

A szétszórtság diszkrét bája(i): konkrétan most vettem észre, hogy egész nap kifordítva van rajtam a pólóm (oké, pulcsi alatt, de akkor is), valamint az imént hámoztam le a telefonomról a sütőtökös pakolást, amit a kozmetikus tegnap az arcomra kent (igen, a férjem akkor is azonnal akar velem beszélni, ha tudva tudja, hogy épp a kozmetikában ülök).

Képzeljétek! Van autóm! Szép, fekete, és újautó szagú. Imádom az újautó szagot.
Kicsit be voltam parázva, hogy az első közös utunk az autópályára visz (így jár, aki Budaörsön vesz kocsit), pláne, ha az előéletemet nézzük: az előző újautómat (ami nem is az enyém volt hivatalosan, hanem Anyáé) az első útján törtem össze (jó, nem én, hanem a barom, aki ohne zsinór kikanyarodott elém).

De túl vagyunk az első úton, itt áll az iroda előtt a maga teljes gyönyörűségében, tökjó volt vezetni, és gondolom még ennél is jobb lesz, ha megszokom, hogy a váltón semmi sem ott van, ahol Mr. Simpson kocsijában, hogy a kuplungja olyan, mint a vaj, úgyhogy egyelőre nem érzem, hol fog, és fogalmam sincs, hogy hol az eleje.

Mr. Simpson utólag (mikor már beértem) felszólított, hogy a tolatásnál figyeljek majd az ablakra, mert mást szoktam meg, de egyáltalán nem értem miről beszél, életemben nem tolattam hátrafordulva, akinek nincs rendes térlátása (én), az tanuljon meg tükörből tolatni. Úgyhogy még valamikor az idők kezdetén (10 éve) meg is tanultam, igaz előtte néhányszor elvittem néhány tükröt, de ez fedje sűrű homály, senki sem tud nálam jobban tükörből tolatni (muha).

Balesetmentes közlekedést kívánok magunknak, juhéjjj!

Múlt héten bejelentette az albérlőinkből a lány, hogy valami gyanúsan domborodik a kád oldalán Gyöngyszemben, mintha a csempét is rúgná lefelé. Elég hisztis lány egyébként (vagy lehet, hogy csak ez a stílusa, hogy mindent emelt hangon ad elő), de gondoltam jobb félni mint megijedni, úgyhogy hétvégén szemrevételeztem, és tényleg. Vasárnapra már a csempét is lerúgta, ahogy hozzányúltam pergett le az oldaláról az a gyönyörű zöld üvegmozaik, egy szó mint száz, valami szét van rohadva a kád alatt.
Ha azt nézzük, hogy 5 éves sincs az egész, akkor a kurva anyját a Szakmukinak, hogy lehet baszki úgy összerakni egy fürdőszobát, hogy 5 évet se bírjon ki? Úgyhogy szerdán megy a Tomi, és megnézi és megmondja, hogy mennyibe fog kerülni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az összes lakásunkban valaha lerakott összes burkolóanyagból van 2-3-4 doboz Apáéknál a garázsban, úgyhogy legalább azt nem kell majd venni, de a faszom akart kifizetni egy kád újrarakást. Csak remélni tudom, hogy ami rohad, az nem áztatta még szét a födémet, bár gondolom már jeleztek volna a másodikról.
Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nem nekem kell ott lakni, amíg szét lesz verve a fürdő (káröröm is öröm).

Este Hugi meg a LeendőSógorm átjött kártyázni, aminek az lett a vége, hogy kurvára nem kártyáztunk, viszont döntést hoztunk arról, hogy idén tengerhez megyünk nyaralni, konkrétan Horvátországba, egy - Hugit idézem - iszonyúgyönyörű helyre. Engem a tenger része izgat, a nászút óta nem láttam nagy mennyiségű sós vizet, tökjó lenne idén, persze az sem baj, ha vizuális élmény is van. Gondolom néhány hét múlva kiderül, hogy van-e szállás az iszonyúgyönyörű helyen, mert csak a LeendőSógoromnak van kapcsolata, ő meg folyton elfelejti az ilyen fontos dolgokat.
Sajnos a fiúk a negyedik jéger után rettentően egymásra találtak élettársaik (Hugi és én) fogyasztói szokásainak fikázásában (gazdasági válság vs. kis, fonott kosár, ill. gazdasági válság vs. olcsó melltartó), aminek az lett a vége, hogy megsértődtem. Hugi állítólag már megsértődött egyszer otthon, úgyhogy ő nem sértődött meg újra, és valahogy a századik nagyonrossz
viccnél, amit a LeendőSógorom adott elő* muszáj volt röhögnöm és akkor már nem lehettem megsértődve.

Amúgy meg az a furcsa helyzet állt elő, hogy előléptem hadtápossá, LeendőSógorom első kérdése az volt, hogy hol a sültcsirke, és amikor bevallottam, hogy nem főztem, enyhe pánik tört ki a fedélzeten, de szerencsére vásárolni vásároltunk, úgyhogy Mr. Simpsonnal benyomtak egy fél kiló mangalicakolbászt hagymával (meg friss parasztkenyérrel, Lipóti pékség rulez), Hugit meg marhapárizsis szendviccsel is el lehetett hallgattatni. Most nem tudom eldönteni, hogy lázadjak a családi szakácsnő-szerep ellen, vagy büszke legyek, hogy szeretik a főztömet, de azt hiszem inkább az utóbbi.

*ezt mondtam már, hogy a fiúk humorérzéke között olyan összhang van , hogy ihaj, a térdüket csapkodják miközben a legborzalmasabban recsegő favicceket mesélik egymásnak? Jó az ötödik után áltálában már Hugi és én is röhögünk, de inkább csak kínunkban

Ma hivatalosan elköltöztem Anyáméktól. Épp itt volt az ideje, 2 év házasság, meg 5 év nem náluk lakás után. Hírhedten gyűlölök minden ügyintézést, semmit nem csinálok, amit nem elengedhetetlenül muszáj, úgyhogy nem jelentkeztem be sosem az Oktogonra, meg mostanáig a nagylakásba sem.
Jövő pénteken viszont megkapom az autót, ami ugye a ház előtt fog állni az utcán, és ha már ígyis-úgyis kell súlyadót fizetni utána, akkor inkább a lakhelyemen teszem, ahol így kedvezménnyel parkolhatok.
Ehhez viszont előbb lakhelyet kellett váltani.
Tisztára le vagyok nyűgözve amúgy, interneten szereztem időpontot, ahhoz képest kb. 3 percet vártunk, és további 20 perc múlva meg is volt az új lakcímkártyánk. Remélem minden más is ilyen flottul zajlik a kerületben.

A tegnapi szeánszon elmeséltem a Pszichonéninek az álmom, hát elég jót röhögött rajta, aztán megállapítottuk, hogy erős a kötődés, de ez terápiában normális, sőt kell is, ha meg úgy érzem, hogy elegem van belőle, szóljak, és abbahagyjuk.

Amúgy olyan élményem volt nála tegnap, hogy ha nem velem történik, nem hiszem el, hogy ilyen van, mitöbb, pofán röhögöm azt, aki meséli, sőt utólag magamat is pofán röhögöm. Új képpel dolgoztunk, pontosabban nem is képpel, színfürdőnek hívják, gyakorlatilag mentálisan kimossa magát az ember vele. Az első percben három áramütés rohant végig a gerincemen, a harmadikban meg elbőgtem magam meditáció közben, ami azért mégiscsak milyen már.

Amikor kinyitottam a szemem, esküdni mertem volna, hogy valami 'naénmegmondtam' volt a Pszichonéni szemében, de mindenestre elégedetten mosolygott, és mondta, hogy tudta, hogy ez nekem be fog jönni. Hát bejött. Még akkor is beleremegtem, amikor Mr. Simpsonnak meséltem fél órával később, és úgy kipurcantam, hogy amikor hazaértünk eldőltem mint egy zsák. Az agy furcsa találmány, ezt eddig is tudtam, és tulajdonképpen arra is gondolok, hogy ha nincs ez az egész, sosem tudom meg, hogy hogy működik a tudat, ha egy kicsit megpiszkáljuk, és mi minden lehet még ott, ahonnan ez jött, amiről nem tudok semmit, mégis bennem lakik.

Ja és azt mondta, figyeljem az álmaimat, bármilyen hülyeségnek is tűnnek, jó útjelző cölöpök.
Na ennyit az ezoterikus félóráról.

Nem tudom, hogy az agyam próbál úgy tekeredni, hogy neki jó legyen, vagy simán kezdek begolyózni, de akkora faszságokat álmodok, hogy ketté áll a fülem.
A tegnap éjszakai etap:
Szülök, a szülést a Pszichonéni vezeti le, de nem tágulok, pontosabban egyáltalán nem érzem, hogy nekem most szülni kellene, szerinte meg de, csak nem tágulok, és belémvezet valami löttyöt, amitől majd jól megszülök, de én kurvára nem akarok szülni, örülök, hogy végre terhes vagyok, és egyáltalán nem örülök, hogy a Pszichonéni vezeti le a szülést, mégiscsak nem ez a szakterülete.

Az utóbbi hetekben amúgy tele vagyok terheses álmokkal, másik kiemelkedő darab volt, amikor azt álmodtam, hogy egyszercsak hat hónapos terhes vagyok, belülről rugdosó gyerekkel, nulla előzménnyel, és azon filóztam, hogy ez mennyire gáz, hogy nem vettem észre eddig, hogy terhes vagyok, amikor pedig úgy akartam ugye.

Tökjó.

A macskák mostanában az esti tévézős heverészés közben azt próbálgatják, hogyan tudnak a testem minél kisebb felületére összezsúfolódni. Általában úgy kezdődik, hogy jön a nagy, a szokásos 10 perces dagaszt-fordul-dagaszt-fordul koreográfiával letelepszik a hasamon, aztán jön a kicsi, aki egyszerűen egy darabig dorombolva ül a mellkasomon, majd lefekszik, lehetőleg úgy, hogy a feje a számba lógjon, és csak minimálisan kelljen mozogni egy pusziért. Az egyel súlyosabb verzió, hogy a nagy a hasamon, a kicsi meg a behajlított lábam alatt, na akkor moccanni sem lehet. Az idillt többnyire olyan kataklizmák törik meg, mint Mr. Simpson tüsszentése, vagy egy folyosón becsapódó ajtó, Zorka rosszul viseli a stresszhelyzeteket, és minden ilyennél azt hiszi, hogy az életére törnek.

További gyerekek potyognak a környékünkön, péntek éjjel kettő is érkezett (külön-külön, nem egy anyától) ma reggel pedig P. ketteskéje bújt elő.
Megint csupa lány, muszáj lesz kettesével szülni a fiúkat, hogy keresletet teremtsünk erre a kínálatra.
Minden sms-nél megszakad egy kicsit a szívem, nem mondom, hogy nem.

Még mindig beteg vagyok, de holnap már muszáj lesz bemennem dolgozni, már csütörtökön is közel jártunk az általános zendüléshez (a Fiúk szerint 3 nap bőven elegendő egy influenza legyűréséhez, úgyhogy iszonyú csalódottan kérdezgették, hogy 'még otthon vagy?'). Tehát holnap felszerelkezem kellő mennyiségű paracetamollal, és bemegyek, végülis nem az a munkám, hogy 5 másodperc alatt fussam a százat, ülni tudok, max. a hazaúton lázasodok be megint, de hátha nem.
Amúgy rendes lázam nem is volt, végig ilyen nevetséges 37,4-ekkel agonizáltam, tiszta röhej, ráadásul nagyon idegesítő.

A kelleténél magasabb testhőmérsékletem miatt kaptunk még egy 'nem csinálunk semmit'-hónapot a Műintézményben, mert lázasan nem lehet hormonkezelni, péntek reggel azt mondta az OrvosDoktor, hogy ha péntek délután meg szombaton egész nap láztalan vagyok, vasárnap szúrhatom magam, de nem sikerült teljesíteni a tervet, úgyhogy ma nem szúrhatom magam. Őszintén szólva nem vagyok elkeseredve, kurvajól esett ez az elmúlt hónap, amikor nem csináltunk semmit, nem számolgattam, nem nézett belém senki egyszer sem, nem kellett bemennem egyszer sem, és nem kellett fejben tartanom semmit, nagyon kellett ez az elmúlt majd egy év mókuskerék után. Kibírunk belőle mégegyet.

Képzeljétek, 3 hét múlva a seggem alá kapom életem első saját autóját!
Vadiúj, fekete, és az előzetes híresztelésekkel ellentétben nem VW, nem Toyota, hanem Fiat.
Bibibiiiiii.
Gyönyörű szép, nagy, van benne sok hely, rengeteg légzsák, klíma, gyerekülésrögzítőizé, cd-s rádió meg egy 1.4-es motor, amivel mondjuk nem nyerek forma 1-et, de felvisz a hegyre. Tele van pakolva extrával, fényezett rajta az összes kurvaannya, benne van összes rövidített biztonsági kütyü, és az enyém (lesz). Majdnem egy milla kedvezménnyel vesszük, mondjuk kellett egy nagy levegő hozzá, de akkor is juhiiii!!!

Na, nem úsztam meg az influenzát, nagy volt a pofám múlt héten, de csak elkaptam Hugitól végül.
Harmadik napja fetrengek itthon, bár a vicces az, hogy nem fáj semmi, csak kóvájgok, mint az őszi légy és hőemelkedésem van. Egyelőre 37,1 és 37,5 között rodeózok, ami ahhoz képest, hogy mennyire szoktam lázas lenni, lószar.(Nem kérek félrebeszélős 39,4-et, köszi).

Viszont a hétvégén nagy döntés született a háztartásban: autót veszünk nekem. Valószínűleg egy használt Polot, az kb. egy huszasba kerül majd havonta, ha befizettük a kezdőt (plusz a bizotsítások meg a benzin, de ez utóbbi kijön abból amit eltaxizok egy hónapban), igaz, szombat délutától tegnap délig egy új Fiat 500-as képzeletbeli tulajdonosa voltam, de csak azért, mert a férjem nem normális. Nagyjából veszekedni kellett vele, hogy ne vegyünk meg egy autót 3 milliáért, ami 3 ajtós, vagyis nehézkesen teszek bele gyereket, ha egyszer ha, nem nagyon van csomagtartója, lopják mint a cukrot, és kétésfélszer többe kerül havonta, mint amit racionálisan be tudunk vállalni, csak azért, mert szerinte jól állna nekem.

Most a nagyon racionális használt VW és a kevésbé racionális, de még mindig nem ésszerűtlen Yaris játszik, bár ez utóbbiról csupa szart olvastam a népítéleten. És nem, nem vagyunk felelőtlen pénzt a szélbe szórók, én kaptam nemrég a nagyanyámtól egy nagyobb összeget (most nem fejtem ki, de nem zsarolással szereztem), plusz félre is tettem az évvégi jutalomból, a megtakarításainkhoz nem kell hozzányúlnunk, viszont, ha gyerek lesz, bajosan oldom meg az életet kocsi nélkül. Most van rendes fizetésem, be tudom vállalni a törlesztőt, amit a gyedből, vagy miafaszból kicsit nehézkesebb, és, ha minden jól megy, záros határidőn belül kiköhögjük, amit ki kell, legalább ezen nem kell variálni majd akkor. Szóval jól megrágott döntést hozunk, mondjuk a megrágáshoz nekem a sarkamra kellett állnom, de így harminc felé úgy érzem jár ez nekem, pláne, hogy nem a férjem vesz nekem kocsit, csak egy picit besegít az elején, aztán igazi nagylány módjára a nagyját én állom a cehnek.