naivdiva

Ó ma igazi digó családot játszottunk, kerti nyüzsi, gyerek és kutya után ordibálás, kávé kiöntés, méhecske-kergetés, székborulás et cetera.
Általában az ilyesmi már áprilisban bekövetkez, de annyira szar volt az idő, hogy nem merészeltük kicsődíteni a rémérzékeny és annálisháklisabb famíliát eddig. Az vajon jelent valamit, hogy a család-ot elsőre mindig (de kábé kivétel nélkül) csalás-nak gépelem? Már azon kívül, hogy az s, meg a d egymás mellett vannak a klaviatúrán.
Pszichológia vizsgára készülök, lehet, hogy eccerűen agyamra ment a pszichoanalízis. Ha lehet, most jobban parázok, mint a törivizsga előtt. A töritanár legalább férfi, végső esetben be lehet nála vetni a lefelé görbülő száj-bociszem stratégiát. De az pszichotanár nő, úgyhogy tudni kell.
Szóval. Itt volt az egész család, amit nagyon bírok, anyám szegény megint felemásat főzött. Nem tudom miért nem hajlandó elvetni azt az alapjaiban helytállótlan dogmát, hogy ő nem főz sóval, majd mindenki utána sóz. Szerintem ez teljes kreténség, de nem szólok neki, így is folyton kibukik az ilyen alkalmakkor, pedig nem főzne rosszul, ha sózna, de nem sóz. Lehet, hogy kiskorában sószóróval kergették? Majd megérdeklődöm a nagyanyámnál. A lényeg, hogy mindenki vidáman elfogyaszotta az elé tálalt menüt, ez nyilván a családi szolidaritás egyik megnyilvánulási formája.
Na, megyek, csak gondoltam villantok. Most jön a skizofrénia. Rém izgi, már bekészítettem egy adag pattogatott kukoricát, meg a kólámat. Következzék a borzongás...

Persze fene a túlérzékeny fejembe, fél éjjel azon rágódtam, nem volt-e túl éles a tegnapi megfogalmazás. Aztán arra jutottam, hogy, ha éles is, a tartalma igaz. Ugyanakkor elképzelhető, hogy ez a dolgok természetes rendje, csak erről eddig senki sem homályosított fel. Egyik térfél: párosok - másik térfél: páratlanok. Pont.
Ez esetben új helyzet van, amelyben bele kell törődni a veszteségekbe, és új hadrendet kell felállítani.

És úúúúútálom ezt az időt.

Itt a Gyerek, aki Malacka lesz az évvégi előadáson az iskolában. Jön, és be nem áll a szája, cuppog, ugrabugrál és:
- Van kaja?
- Jó akkor adj pénzt, megyek a boltba. Te kérsz valamit?
Most elviharzott, és fogadni mernék, hogy kiflivel és kefirrel jön vissza.

És ilyenkor jobb, meg könnyebb, meg szebb.

Mindent elfelejtek, mire gép elé kerülök, pedig olyan kompakt kis mondatok állnak össze a fejemben időnként. Affene.
Voltam Sziget sajttájon, mit ne mondjak vicces volt, ha nem röhejes. A Kulti kertjében összegyűlt százötven kult újságíró, meg szervező, meg a slepp, aki csak az ingyen sörért jött (!!! 11-kor sör!!!!), a Gerendai, a Sziámi meg még egy fazon, aki a prog ig, de nem tudom a nevét, fölvonultak a mozivászon elé, és nem zavartatva magukat a mit sem enyhülő alapzajtól elordították a mondanivalójukat, ami sok magvas gondolatot nem tartalmazott (bár minden tiszteletem az uraké). Nekem persze a huszadik percben eszembe jutott utolsó találkozásom BérHerceggel, de aztán inkább úgydöntöttem berohanok dolgozni. Úgyhogy mielőtt a jól ismert csakazértisszarokavilágra-banda nekikezdett volna a hevülésnek én csendben leléptem.


ÉS MOST ISMÉT EGY NAIV EMBERISÉG-ELLENES ESZMEFUTTATÁS


Megállapítom, hogy kis világom súlyos tényező mentén ketté hasad, mégpedig a páros-páratlan bináris kód tekintetében és ettől nagyon herótom van. Szép lassan lemorzsolódnak a bepasizódott barátok, amit nem értek, pontosabban értek, csak az értelme rém ellenszenves. És lehet, hogy nekem alacsony a toleranciaszintem mostanában, amit be is ismerek, de nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam, pusztán azért, mert nincs pasim. Egészen pontosan rosszul érzem magam tőle, de nem azt várom a barátaimtól, hogy ezt a rossz érzést még hatványozzák is. Talán önző ez az álláspont, de az utóbbi fél évben arra jutottam, hogy rajtam kívül igen keveseket érdekel a hogylétem, így akár lehetek önző is.
Valahogy elhagyott a humorom, és most kóstolgatom irónai nélküli önmagam, ami merőben új élmény, és rémisztő is egyben, de talán itt az ideje, nem valami ferde tükörben nézni a világot, mert az ember legyen felkészülve a pofájába érkező öklökre.
Lesz egy lakásom nemsokára, ahol egyedül fogok élni, és kissé halálra vagyok rémülve a magány eme tárgyiasult kiteljesedésétől, ugyanakkor várom a tapasztalatot, és remélem, megtanít néhány dologra, amivel előrébb jutok. Ennyit mára az önelemzésből.

Irtó kultúr vagyok a napokban. Ma voltam Moziünnep sajttájon, egy nagyon baró kis ötlet beharangozóján. Lesz négy nap júniusban, amikor 290-ért lehet majd moziba menni egy csomó helyre és jó kis filmeket vetítenek majd. Bővebben itt. Szerintem teljesen okés a koncepció, lesz sok jó film, csak legyen idő elmenni.
Holnap pedig megyek a Sziget nyitó sajttájra, mert az idén az enyém az egy hét együttlét, bár azt még nem döntöttem el, hogy örülök-e ennek a ténynek. Mert egyrészről tuti az ingyenjegy, meg a backstge pass (affene idén se jön a Lenny ), meg esetleg végre tudok frí tikitet szerezni Huginak, meg LB-nek, de nem lelkesít az ötlet, hogy ahelyett, hogy szétcsúszva tombolnék a Tilos sátorban, csinálhatok interjúkat hüje emberekkel. Bár, M. annyira benyugdíjasodott, hogy lehet, hpgy az idén már ki se jön, és akkor nem lesz kivel zúzni a Tilos sátorban.
De ezen nem nyekergek előre, majd meglátjuk, messze még az augusztus. És, ha már augusztus, ismét mélységes felháborodásomat fejezném ki az időjárás alakulása végett. A hócipőm tele a tíz fokkal, akarok nyári, mellkidobós, combsejtetős rucikban flangálni és sóhajtozni, hogy eztahőséget!

Ma aláírtuk a hitelszerződést. Hivatalosan is adós lettem, szegény szüléim pedig adóstársak. Undorító, hogy egy pénzintézet mit meg nem engedhet magának. Mert ugye az ember köt egy elvileg kétoldalú szerződést. Csakhogy, a bank olyan megkötéseket alklmaz, amitől minden épeszű leendő adósnak feláll a hátán a szőr, ráadásul az adós semit sem tehet, mert a bank nem változtat a szerződésen, és egy másik banknál valószínüleg ugyanezen feltételek mellet lehet hasonló összeghez jutni. Példának okáért:
A bank kiköti, hogy nemfizetés esetén elárverezi a jelzálog alá vont ingatlant. Ez eddig oké, erről szól a jelzáloghitel. De.
Ad 1. A bank természetesen messze a valós értéke alatt állapítja meg az ingatlan értékét, mert ugye a gyorseladási árról van szó. (vagyis arról összegről, amennyiért harminc nap alatt tutira el tudja passzolni).
Ad 2. A szerződésben egy büdös szó nem esik arról, hogy hány nap nemfizetés esetén tesz az utcára a pénzintézet. Van a szerzősésnek egy pontja, hogyaszongya: a továbbiakra vonatkozóan az általános rendelkezések irányadóak. Nos az általános rendelkezésekben valóban ott a 30 napos türelmi idő, de ezt a bank adott esetben simán megváltoztathatja, és akkor az adós semmit nem tehet, mert ő aláírta, hogy az általános rendelkezések irányadóak. Plusz a szerződés csak arról szól, hogy én vállalom, hogy nemfizetés esetén a bank eladja az ingatlanomat. Így előállhat az a vicces helyzet, hogy mondjuk hárman ülünk egy autóban, balesetet szenvedünk és két hétig egyikünk sincs abban az állapotban, hogy lebonyolítsa a tranzakciót, hat milláért elárverezik a húszmillát érő ingatlant. Ez persze a nem túl valószínű, legpesszimistább variáció, de akkor is possible.
Apám ombodsmanhoz fordulással fenyeget... Nekem meg gyomorgörcsöm van, ha arra gondolok, hogy a hosszas és fáradságos melóval megszerzett és felújított Gyöngyszemet egy rohadt bank eladhatja a fejem fölül. Szemét banda! Nembaj, megrendeltük az üvegtéglát. Amit az ő pénzükből veszünk meg. Hehehehe

Családi állapotom: egyéb. Nem egyedülálló, hajadon, férjezetlen. Egyéb.
Azt hittem megszakadok a röhögéstől ma a bankban. Egyéb. Mit várok én egy világtól, ahol az, aki nem tud felmutatni egy hímtaggal rendelkező egyedet, akivel ágyba bújik esténként, egyébnek minősül?
Folyószámlát nyitottam, hogy a nagytőke gond nélkül rátehesse szőrös mancsát a vagyonomra, ha nem fizetném a részleteket, vagy valami ilyesmi.
Hozzáteszem a nagytőke sokmindent nem talál majd azon a büdös számlán. Nincs pénzem. Sose volt és sose lesz. Nem vagyok takarékos. Büszkén vállalom.
Ma P. elbicajozott mellettem. A ronda narancssárga vihardzsekije volt rajta, és őszült még egy évet. Még szerencse, hogy a kocsiban ültem, így nem vett észre. Tíz perces szívdobogást kaptam. Nem láttam szeptember óta.
És van mosógépem. Szép nagy, trendi elöltöltős, fasza márka, és kurva drága volt. Apáék átestek a ló túlsó oldalára. Mindent "nembaj, hogy kicsit drágább, nem veszek két év múlva újat" felkiáltással veszünk meg. Tiltakoznék, de minek?

És most belinkeltem nektek szívem vágyát, és annak gerjesztőjét, akihez habozás nélkül hozzámennék, ha megkérne, akkor is, ha réges-rég túl van a hatvanon. Mert ő írta legszebb szerelmes könyvet, amit valaha olvastam, a Don Rigoberto feljegyzései-t.
Ajánlom szíves olvasásra. És, ha valaki ellenállhatatlan ingert érez, hogy kis helyes borítékban repjegyet küldjön nekem, mellyel Limáig utazhatok, ne tartsa vissza, vegyen hozzá bélyeget is.

Olllállá!
Van kádam és mosdóm, a kló leszállítás alatt, és holnap lesz fürdőszoba csempém. Hatalmas készleteket fogunk felhalmozni a garázsban. Turbóra kapcsoltunk, mert tegnap jóváhagyta a bank a kérelmemet, és végre eladósodtam a következő tíz évre.
És kiegyeztem Apával és szép sárga-zöld konyhám lesz, csodájára jár majd a fél város!
Gyönyörűséges Gyöngyszem lesz Gyöngyszem, egy-két-há és beköltözöm. Ma pedig felhagyok a savanyúkáposzta-szingli mivoltommal egy estére és találkozom egy ex-el, aki rém vicces, csak sajnos egy egetverően nagy proli. De legalább értem jön kocsival, és szórakoztat majd. Én meg leszek olyan dög, és hagyom magam körbeudvarolni. Mert ez nekem jár.

Hát ez kurvajó!
Ilyenkor megnyugszom, hogy még messze a real paranoia.
És bírom a Spirket, mert jól ír, meg jófej is.
De ezt vazze! Mondjuk nem vágom, miért kellett erre a Szigetvárinak EGYÁLTALÁN reagálnia. Fraknón el kellett magyarázni, hogy ez nem az?
Úgylátszik ma a név-parák napja van amúgy. Felbukkant P., valami kecskeköröm-mesével, az én névrokonomról érdeklődve, hogy nem rokon-e. Mintha nem tudná, hogy ezzel a vezetéknévvel nem született fiúgyermek több, mint fél évszázada. Sebaj. Álltam a sarat.

Oppárdon az eltűnésért.
Istennő császárnő vagyok, abszolválva vagyon a történelem vizsga és már csak két kollokvium választ el az ötödévtől. Halleluja! vagy: Hozsanna! Bármelyik is legyen autentikus esetemben.
Ma megint jól beégettük magunkat, pontosabban beégettünk engem.
Ugyanis, a két hete tervezett (és mindenhonnan időpontilag jóváhagyott) minisztériumi oldal nem jelenik meg kialkudott napon.
Ami több szempontból is rém ciki.
1. Részben miattam tolódott a megjelenés, mert fejtágulás közben nem bírok összenyekkenteni egy odalt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az az égvilágon senkinek nem ötlött a fejébe, hogy ezegyszer valaki más is összerakhatná.)
2. A minisztérium súlyos pénzt fizet (hozzáteszem gyaníthatóan az adófizetők pénzéből!) ezért az oldalért.
Ehhez képest úgy csinálunk, mintha szívességet tennénk nekik, és minősíthetetlen stílusban kaffogunk (nem én, hanem az ámokolós) a telefonba, hogy ők nem küldték vissza időben a cikket.
Ami mondjuk igaz, de nem kellene beleszakadnunk, meg lehetne csinálni azt a rohadt oldalt.
És nem is az az igazán kín, hogy nem jelenik meg, mert majd megjelenik két nappal később, hanem ahogy ezt előadjuk. Ahogy mindig mindent.

Nem tudok semmi érdekesről beszámolni, második napja görnyedek a XX. századi magyar történelem rejtélyeit kutatva az íróasztalnál.
A Kill Bill cvót pedig ne nézze meg senki, akinek nem muszáj.

Az én szemem egy tükör, de nem a lelkemé, hanem valami Ariel (nem a mosópor, hanem a csalafinta szellem a Viharban) szerű kis kobolddé, aki folyton mindent elront. Ha ez így értehtő.
Látom, látom, de mire az agyamig jut az info, áttranszformálódik valami megfoghatatalan gonoszsággá minden. Az eszem tudja, hogy a lecsapódó agyfacsaró frusztra csak valami elferdített félvalóság, igazából ki kéne szűrnöm magamból, de a szívem beleszakad újabban mindenbe.
Beleszakad, ha nem süt a nap, ha sikerül a vizsga, meg abba is, ha nem, facsarodik a mosópor reklmámon, ha elutazik a család és, ha nem, sőt, úgy rémlik tegnap valami cikken majdnem elbőgtem magam. A cikk témájára nem emlékszem, de szólhatott volna a IX. kerületi városrendezésről is akár.
Szóval Arielt száműzni kell. Kiebrudalni, le is út, fel is út. Stb., stb.
Egyébként csupa jó hírem van. Lesz egy pecóm 3 hétre, mert Petra elutazik Acapulcóba, és valaki kell, hogy etesse a macskát. A jó az, hogy a pecója kb. 5 percre van gyalog a melóhelyemtől.
Amúgy tegnap kurvára összevesztünk A.-val, ami persze a továbbra is tekergő kígyóknak tudható be.
Olyan leszek, mint egy jól fejlett skizo - Ariel, meg kígyók, lassan számon sem tudom tartani, hányan vagyok.
Süthetne már a nap, rosszat tesz a folyamatos ború, napelemmel működök.

Én tudom, hogy májusi eső aranyat ér, meg hasonló népi bölcsességek, de ez azért mégiscsak túlzás. Utálok úgy közlekedni, hogy egy láthatatlan vonalat követve cikázok a tócsák között, és még így is térdig vizes gatyával érkezem a biztonságot nyújtó fedezékbe. Legyen már végre napsütés, azt a hét meg nyócát! Huszon fokot akarok, meg szikrát, hogy előjöhessenek a szeplőim, akik még minid téli álmot alszanak.
Egyéb iránt, túl vagyok két vizsgán, bár az egyikre csak nagy-nagy jóindulattal lehet görbülő jegyet adni, de bízom a szerencsémben, meg különben is, a legnagyobb hantáimat értékelni szokták. A másikat az unokatesóm haverjánál írtam, aki - mint ma számomra kiderült - a suliban tanít. Asszem nem fogok megbukni:)
Most sietek, mert a szemem dörömböl az éhségtől, és ez nem jó nekem.

Nahátakkor. Túl vagyok az első megpróbáltatáson, és persze ég a fejem, mert már megint úgy mentem el vizsgázni, hogy egy hangot sem tanultam. A szándék megvolt - tegnap reggel elmentem A.-hoz, aki ide is adta a jegyzetet, de az nem nyitódott ki magától, én meg nem erőltettem.
Szóval reggel tízkor az esélytelenek nyugalmával meg egy tollal beültem a terembe, megkaptuk a vizsgalapot, félrenyeltem a rágómat és elkezdtem írni.
Ezúttal a teszt plusz esszé variácó feküdt előttem. Csak a miheztartás végett a következő fogalmakat kellett volna ismernem/definiálnom/kifejtenem: negatív és pozitív heurisztika, falszifikácionalista (nem, nem gépeltem félre), kumulatív tudományfejlődés modell, anarcho racionalizmus, hogy a megszámlálhatatlan mennyiségű és fajtájú paradigmáról ne is beszéljek.
Persze tök jó dogát írtam, negyedév végére az ember megtanul minden körülmények között puskázni, de még így is kurva idegesítő volt. Én nem értem minek ez a sok alibi tárgy, aminek az életben nem veszi hasznát senki, viszont jó sok időt el lehet velük cseszni, ha az ember komolyan veszi az iskolát - nem úgy mint én.
Holnap reggel jön a másik fele, délután meg a harmadik etap. Alig várom. De, ha minden jól megy, holnap ilyenkorra túl leszek a vizsgáim felén, és akkor már csak a véres hármas - történelem, pszichológia - művtöri vár rám. Az meg mán meg se kottyan.

Ojjaj. Nyakamon a vizsgák, de momentán annnnyira nem érdekel a suli, hogy, ha időnként nem hívna fel valaki, hogy van-e jegyzetem hottentottából, el is felejteném. Hozzáteszem ez az utóbbi két évben mindig így van, de legalább nem parázok rá már jóelőre, csak az első vizsgahéten esek a kétésgbe bele. Eddig mázlim volt, de előbb-utóbb attól tartok kifogy a szerencse és akkor nagy szívás lészen, meglássátok!
Ma szemtanúja voltam egy összehangolt BKV akciónak. A rohadt karszalagosok ugyanis telejs hosszában megszállták a kettes metróvonalat. Frankón minden megállónál ott voltak (nem láttam, de bemondták). Persze kicseleztem őket egy jólirányzott balkanyarral, de akkor is felháboratónak tartom, hogy a menekülés esélyét sem hagyják meg a bliccelőknek. Náci banda!
Aztán, mentem sajttájra a Kossuth térre és valami belső hangtól vezérelve vettem egy jegyet (bérletre ebben a hónapban nem telik), és lőn: a rohadékok felszálltak a metróra! Én még ilyet nem hallottam!

Oké, tessék írok, mert M. lázadozik, a gépem meg lábadozik. Hehehe. Ez a szaros megint lefagyott, és persze a mélyentisztelt informatika, ha már nem tartja rendben a munkaeszközt, legalább jó lassú is, úgyhogy kurvára ráérek, amíg nem működik a szerkesztőprogram.
Szóval. A hétvége a teljes megborulás jegyében tellett, futottam az ámokot, hogy Marion Jones sem gyorsabban (őt kapták rajta valami dopping balhén, nemde?). Miután jól kiborítottam magamat, jól kiborítottam mindenki mást is, úgy is, mint LB., A. meg a drága szüleim, hogy a végén, mintegy katartikus befejezése képpen a monodrámának, hétfő hajnalig bőghessek az ágyamban.
Hugi szerint ültem és bőgtem a teliholdra. Ami nyilvánvalóan aljas rágalom, lévén, hogy tegnap nem volt telihold, különben meg ki a fenének kell telihold a bőgéshez. De azért örülök, hogy néha Hugiban is felsejlik a lírai véna:)
Mindegy. Tegnap éjjel szépen lefeküdtem aludni, oszt egyszercsak azon kaptam magam, hogy záporozok, ezen pedig úgy belelkesültem, hogy abba sem tudtam hagyni. Ilyenkor jön az egyedül-élem-le-az-életem féle önsanyargatás, amin tényelg be tudok parázni, de sajnos adott pillanatban ritkán jövök rá, hogy magamat paráztatom. Világos?
Komolyra fordítva kissé kivagyok, nem talákoztam BérHerceggel se hosszú-hosszú napok óta, ami persze szintén nem tesz jót.
De szerencsére van egy tesóm, aki az esetek 85 százalékában az őrületbe kerget, de, ha szar van, mindig lehet rá szamítani, és addig mondja a hülyeséget, amíg el nem kezdek bőgve röhögni, és akkor már jobb.
ÉS akkor most türelmetlen barátnéim szíves épülésére közlöm, hogy:
mittomén mit akarok BérHercegtől, csak szeretek vele talákozni, és ne sürgessen senki, mert attól nem megy gyorsabban aminek nem is kell gyorsabban mennie, csak beparázok. Akinek nem inge ne vegye magára, akinek meg igen, az vegye, de ne sértődjön meg, csak a miheztartás végett szólok.
És most back to work.

Akárhogy is nézem, megint jól kibasztam magammal. Úgyhogy most egy időre magamba szállok és végiggondolom mit, tettem again.
Mert ez így nem megy.
Momentán egy Laokón csoport tekereg valahol a tüdőm és a gyomrom között, érzem, ahogy siklanak a kélgyók és ez nagyon rossz nekem. A Sivatagi Show-ból jut eszembe a jelenet: tojás - csörgőkígyó. Kígyó tát, tojás roppan. Na ez van most. Én vagyok a tojás. És roppanok.
Persze mindeközben vigyorgva bizonygatom, hogy mindenrendben, neaggódjon senki. Már, ha van még egyáltalán valaki, aki aggódna. Utálok embergyűlölő lenni, mert ilyenkor engem is gyűlölnek - teljes joggal.
Szétbasz az ideg. Pedig nem is vagyok buszsofőr.

Nos. A. persze azért nem vette fel, mert aludt.
Voltunk tegnap is Kultiban, ahol BérHerceg vásárolt nekem tequilát (át kell szokni valami más piára, ezt rém bonyolult leírni), aztán jót veszekedtünk.
Mert az úgy volt, hogy találkoztam A.-val, aki halálra paráztatott, így mire BérHerceg befutott már csak egy fúriát talált az én bőrömbe bújva. Ráadásul A. magát is kiakasztotta, úgyhogy ketten estünk neki verbalice.
Volt egy pillanat, amikor kis villogó kérdőjeleket láttam felvillanni a feje fölött. Egyszerűen nem értette, miért gyilkoljuk. Életbe lépett a "tudod mit Medve? Baszd meg a létrádat!" effekt. Persze én vittem a prímet a szócsatában, Miki (A. pasija) istenien szórakozott. Ezek veszekednek! felkiálltással oldalba bökte A.-t és elhelyezkedett szórakozáshoz, szétszórtan. Persze A. aktívan részt vett a szóbeli bántalmazásban.
Mindegy. Én eszméltem először, leállítottam A.-t. Ez mégiscsak méltóságomon aluli.....
Ekkor befutott Kolléganő (mármint BérHercegé), és kezdődött a második kör. Szegény csaj, szerintem most sem érti miért vannak ilyen szarfej haverjai egy ilyen rendes srácnak. A.-val igazi genyók voltunk. A. a szemét forgatta folyton, én meg egyszerűen ignoráltam a jövevényt. Így utólag szégyenlem magam, majd alakalmasint elnézést kérek.
Innentől én mereven bámultam a kifeszített vásznon futó focimeccset, becsuktam a fülem és pillám se rebbent egyetlen célozgatásra sem. Pedig akadt... NaivJégkirálynő. Hehehehe.
Persze, aztán BérHerceg hazavitt, annak ellenére, hogy eredetileg valami rémes sznob helyre készült bulizni. És meghívatta magát a hétvégi kertipartiba. Ha félre nem értettem.

Miért következik a jóra mindig szopás? He?
És miért nem veszi fel A. a telefont? He?
És miért nem tudom én kikapcsolni az agyam? He?

Az én munkahelyem egy kabaré. Gondolom bizonyos szinten mindenkié az, de ezt hallgassák meg:
Hónapok óta lehet tudni, hogy naaaagy változások lesznek a cégnél. Ez egy lapkiadó, gyorsan terjed az info, nem marad titokban semmi. Tehát hónapok óta mindenki találgat - ki lesz az új főnök, hányan maradunk, kit rúgnak ki, ha bárkit egyáltalán, és főként mit kell majd csinálni.
Valamelyik vízfejűnek a „másik házban” (imádom ezt misztikumot, azért másik ház, mert ott van a főnökség, amely csak fantomként létezik, mintegy Damoklész kardjaként lebegnek a fejünk fölött, állandó, bár láthatatlan jelenléttel - bár ez teljes képzavar), szóval ott valakinek leesett, hogy, ha már mindenki erről suskusol minden kávészünetben, esetleg mondhatnának is valamit. Nagy csindadrattával összehívtak hát egy szerkesztőségi értekezletet - a megjelenés mindenki számára kötelező -, hogy ott kiterítsék kártyáikat és mire mindenki tövig rágta körmeit, előálltak a farbával: változások lesznek! Hűűűvazze! Ki gondolta volna?!
Minden mondat azzal kezdődött, hogy azt még nem tudjuk pontosan mi lesz, meg szerintem és valószínűleg, meg pontos tervek még nincsenek. Alkalmasint mindenki értesítve lesz, az őtet érintő változásokról. Aggódni nem kell.
Úgyhogy én most nem aggódok és elindulok egy infoszerző körútra, hátha közben a titkárnők okosabbak lettek.

Hát baszki! Ez a baja ennek az országnak!
Mi az istenért nem lehet örülni, csak egy napig? Hétfőn úgyis kezdődik előlről az egész hiszti. Komolyan én nem értem a Nemzetet. Oké, fáj, hogy nem a Viktor vezette a szittyákat Európa kebelébe, hanem egy rohadt exkomcsi, d-s ügynök a miniszterelnök.
De könyörgöm. Most komolyan a nettóbefizetőleszünk és az euellopjaaztakevesetisamimaradt mumussal riogatunk megint?
Mi a jó francért nem hagyjuk már ezt a szerencsétlen nemzetet (kis zével) 24 órán át örülni? Miért azt kell sujkolni az emberekbe, hogy most aztán nagyon szar és csak egyre szarabb lesz?
Megvan: a tisztelt Magyar Nemzet nyilván új csúcsok felé vinné a magyarságot. Például elhappoljuk a svédek elől a vezető posztot az öngyilkossági statisztikákban.

Bőrigázással ünnepeltük május elsejét. Úgy kezdődött, hogy elindultunk A.-ékkal a Tabánba, de csak a Platánosig jutottunk, ott ugyanis a nyakunkba szakadt az ég. Egy ideig még kitartottunk egy - stílusosan - platánfa levelei alatt kártyázva, de aztán addig hisztiztünk a srácoknak, hogy befutamodtunk a felüljáró alá. Aztán jött egy telefon, hogy a Rácz nem is nyit ki, és mi bánatunkban egészen a Kultiig szaladtunk, és ott már mindegy volt. A nagy ijedtségre muszáj volt inni egy rövidet aztán még egyet meg még egyet, etc., etc., etc.
Isteni esténk volt, LB is jólérezte magát végre, mondjuk ez a bagázs egyszerűen zabálnivaló. Hulla részegen, vaksötétben kártyáztunk, aztán ezzel a látszatevékenységgel is felhagytunk és elkezdődött az artikulálatlanul ordítozás, pincércsesztetés, egymáscsesztetés, pisilni rohangálás.
És amit ideírtam azt ezennel mégis kitöröltem, mert csak.

Velkám tu di íjú, kedveskéim!
Hát itten vagyunk, megjöttünk, már nem is megyünk sehova, jó lesz nekünk itten.
Éljen, éljen!
Tegnap éjjel valamikor a harmadik és a negyedik spangli között (miközben M. hangosan üvöltözött, hogy "van má olyan része az országunknak, ahol ez legális") elgondolkoztam azon, hogy a gyerek nagyjából annyi idős most, mint én voltam a rendszerváltáskor. És, ez pont úgy csak valami halvány derengés lesz a kis fejében, tíz-tizenöt év múlva, mint nekem a rendszerváltás. Miközben a nagyanyja, aki történetesen az anyám, párás szemmel közölte, hogy ez élete legtörténelmibb napja. És minden "felnőtt" bólogat ehhez a megállapításhoz és maguk elé mormogják, hogy "sose gondoltam volna, hogy ezt megérem".
Nos, megértük, csatlakoztunk. Mi nagyon vidáman csatlakoztunk a Millenárison. Ehhez persze közelharcot kellett vívni M.-mel, aki nem nagyon volt hajlandó elindulni, de aztán győztünk. LB-vel egész hajnalig roptunk. Ami tiszta ciki, mert az egyetlen élvezhető műsorszám a Novák Petya volt, de bizonyos mennyiségű tudatmódosító után már olyamindegy. Ígyhát M., a Pasija, LB, meg én ültünk a fűben a Millenáris Parkaban és teli torokból ordítottuk egy ügyeletes Tom Jones-imitátorral, hogy ifájonlínyúvatájsúúúddúúú.
És akkor ma következik a másik fele a Tabánban. Éljen május elseje, meg a RáczKert!