naivdiva

Pfű, de erős esténk volt tegnap. Mert Apának holnap szülinapja lesz, nálunk meg ugye az a divat, hogy mindenki mindent az utolsó pillanatra hagy, úgyhogy miután Anya két hete ukázba adta, hogy ikeás kertibútor-szettet kell venni egy x-ért Apának, tegnap felhívtam Hugit, fogtuk a pasikat és nekiindultunk. (Az egész persze hisztivel kezdődött, mert a LeendőSógorom bepicsult, hogy neki dolgoznia kellene, viszont csak neki van potenciálisan elég nagy autója, hogy beleférjen a kerti szett, de aztán szerencsére abbahagyta).
Aztán a zikeában kiderült, hogy elfogyott az egy x-ért kapható kerti szett, és már csak 2 illetve 3 x-ért lehet vásárolni, viszont azok is rondák. És akkor a férjem meg a LeendőSógorom elkezdtek kreatívak lenni, aminek az lett a vége, hogy először körbejártuk az összes budaörsi lak- és kertberendező áruház parkolóját, mert a zikeán kívül mindegyik max 8.-kor zár, aztán végül kikötöttünk a budaörsi Metróban, és miután a srácok levettek 3 különböző asztalt a helyéről és hozzápróbáltunk mindegyikhez 3 különböző széket, de még mindig ott tartottunk, hogy akkor melyiket vegyük meg, én lábrázást kaptam és felhívtam Anyát (ja, mert ők meg Frankfurtban épp, azért ő is tud szervezni, ha egy kicsit megerőlteti magát), hogy nagyban segítené a vásárlást, ha megmondaná, hogy tulajdonképpen mit is szeretnének: 14 embert egyszerre leültetni egy ebédhez, vagy valamit, amire ki lehet tenni az epret délután.
Végül kiderült, hogy anyám ingyenkonyhát akar nyitni, úgyhogy sikerült eldönteni, hogy melyik asztalból kell kettő, melyik székekkel, és akkor már csak az volt hátra, hogy hogy a faszba hozzunk el 10 széket, mert nincs az az autó, amibe befér 10 szék meg 2 asztal nem férde szerencsére kiderült, hogy a LeedőSógorom cége üzemeltet egy teherautót (tudnám minek kell a számítógépes rendszerfejlesztéshez teherautó), és jól elhozza holnap.

És, ha a fent számokat nézem, óhatatlanul felötlik bennem a gondolat, hogy ha már most 2 asztalra és +8 székre van szükség a minden hétvégi léthez, akkor mi kell majd egy nyári ebédhez, ha (legyünk optimisták) a következő generáció is megérkezik? Sörpadok?

Eddig tartott a türelmem, nem bírom tovább az irodai géppel. Már elég régóta utálom, mert lassú, hangos (,úgy zúg, hogy amikor délután kikapcsolom frankón olyan, mintha egy pillanatra megsüketültem volna), és ronda, de az utóbbi hetekig legalább többé-kevésbé működött.
Most viszont eljutottunk oda, hogy mielőtt megnyitna  egy doksit négyszer kell ctrl+alt+del-tel újraindítanom a wordot, mert már a felállásba belefagy, az Adobe meg olyan lassan nyílik, hogy hosszú percekig csak onnan tudom, hogy a háttérben valahol készül elindulni, hogy kurvajó a memóriám és emlékszem, hogy megkértem erre (aztán persze a legváratlanalbb pillanatban felugrik elém az egyik borító).

Szóval asszem az lesz, hogy van nekem a laptopom ugye, amin minden istennyila van, CS2-ig meg Adobe Professionalig bezárólag (a férjem nem normális, de ezt mondtam már), és működik is, úgyhogy asszem azon fogok dolgzni. Egy kicsit mondjuk le kell takarítani, hogy ráférjen az összes irodai cucc, mert eléggé tele van zenével, de amúgy is ráfér egy nagyobb lomtalanítás, úgyhogy este nekiállunk.

Na túl vagyunk a negyediken. Ha a múltkorihoz kell hasonlítanom, kockásplédes piknik volt.

Mivel ilyen erősre sikerült a hétfő, nem meséltem el, hogy kurvajó hétvégénk volt (olyan illetlennek tűnik örömködni egy baleset után). Voltunk ugye a Szodómia szállóban, és ettünk a Ráspiban iszonyú jót (kacsát mindneképp egyetek, ha arra vetődnétek), és elmentünk Sopronba találkozni Anyáékkal, akik épp ott hétvégéztek, valamint átmentünk Parndorfba és vettünk nekem ruhát az esküvőkre (meg pink grapefuitos bodyscrubot, jajj).
A kocsi, aki nem tudta még, hogy másnap milyen gyalázat történik majd vele, úgy ment, mint az álom, 4 és 4,5 litereket fogyasztott, és tiszta roadmovie voltunk, ahogy fel-alá autóztunk a 84-es meg 85-ös úton egész hétvégén, miközben hol sütött hol meg zuhogott, és kétszer láttunk szivárványt is.

Aztán vasárnap viszonylag korán hazajöttünk, és olyan négy körül még lementünk a rómaira hekkezni, és ott akkor volt egy pillanat zen, ahogy csukott szemmel beletartottuk az arcunkat az idei első késő délutáni kánikulába, a haltól ragacsos ujjakkal, meg teli hassal.

De ugye nem mesélem a nap másik eseményét, mert ha 3 óra késéssel is, de végül eljutottam a Műintézménybe. Reggel ugyan felhívtam őket, hogy történt egy kis etvasz, úgyhogy ne számítsanak rám, meg a petémre, de végül bementem, minden jobb mint üveges szemmel ismételgetni a 'hogy a faszba történt ez?' kérdést alapon.
Így derült ki, hogy az ehavi versenyzőnk turbópete, az összes eddigi között rekorder, hogy úgy mondjam. Pontosan 7 nap alatt érte el a kívánatos méretet, úgyhogy holnap repesztőszuri, csütörtökön pedig ismét kipróbáljuk, hol is van az a fájdalomküszöb.
Ma nagyon nagyon sokszor eszembe jutott Nyuli elmélete a káoszról meg az abból születő dolgokról. Szóval, ha ebből gyerek lesz, Káosznak fogom hívni, remélem nem lány lesz, bár fiúnak is elég hülyén hangzik a kis Káoszka.

Na, megtudtam a lány nevét a nem mondom meg kitől, mert ő se adhatta volna ki, péntekre valószínűleg megtudjuk, hogy mi történt vele (sok orvos ismerősünk van, úgy).

Hát én nagyon remélem, hogy ma reggel elértük az alját, és innen csak felfelé van.
Reggel ugyanis karamboloztam egy biciklissel, konkrétan felkenődött szegény lány az autó bal oldalára, mentők, rendőrök, helyszínelők, meg minden. Fogalmam sincs, hogy történt, gyakorlatilag álltam a kereszteződésben (próbáltam balra kanyarodni) és egyszer csak egy kurvanagy csattanással nekizuhant az autónak.
Iszonyú ijesztő volt, rögtön kiszálltam, ő meg egyrészt üvöltözött velem, hogy a kurva anyámat, másrészt fogta a karját, a bringája pedig szörnyen nézett ki, félig az autó alatt.
Rögtön hívtam a mentőket meg a rendőröket (állítólag fordítva kellett volna), meg Mr. Simpsont, aki 5 perccel járt előttem, ugyanis épp a Műintézménybe indultunk.
A mentősök 2 perc alatt ott voltak, rögtön el is kezdték ellátni, a rendőrök 5, ők engem kezdtek ellátni, papírok, ittam-e, mentem vagy álltam a balesetkor, szonda stb.
A lány nagyon nagyon furcsa volt, amíg nem voltak ott a mentősök és kérdezgettem, hogy hogy van, tudja-e mozgatni mindnét, végig csak anyázott, meg ordibált, hogy a rendőröket hívtam-e, amikor meg már ott voltak, és kértem, hogy adja meg a számát, hogy felhívhassam, nem is válaszolt, nem adta meg, a rendőröknek sem akarta (azóta hívtam a János traumatológiáját is, de persze nem adnak telefonon tájékoztatást, pláne nem balesetes ügyeknél).
Közben persze végig bőgtem, meg remegtem mint a kocsonya, próbáltam és próbálok rájönni, hogy mi az isten történt, háromszor néztem balra, mert balra nagyívben akartam rákanyarodni egy főútvonalra egy kibaszott forgalmas kereszteződésben, hogy a faszba nem láttam, hogy jön.
Borzasztóan érzem magam, mintha embert öltem volna, pedig valószínűleg a legdurvább ami történt, hogy eltört a karja vagy a kulcscsontja, az is az eséstől, nem az ütközéstől, de sokkal jobb lenne, ha fel tudnám hívni és tudnám, mi történt. Iszonyú érzés, amikor valakinek a teste kenődik fel az autódra. Azt sem tudom, mennyi idő alatt fut át a rendőrségi rendszeren az egész, mikor szólnak, hogy kell-e bíróságra menni (ha 8 napon túl gyógyul) vagy sem.

Egyébként van két tanú, ha bíróság lesz belőle, legalább nem csak az ő szava lesz meg az én szavam, meg persze gondolom a helyszínelők is mondanak valamit. A rendőrök tök kezdők voltak, nagyjából annyira tudták mit kell csinálni mint én, a mentősök viszont profik voltak, gyorsan ellátták a csajt. a végén az egyik orvos tőlem is megkérdezte, hogy rendben vagyok-e, pedig látta, hogy ott a férjem és állok a két lábamon, szóval tök normálisak voltak. A helyszínelők is profik voltak és normálisak, bár amikor be kellett ülnöm az autójukba, és ott felmondták a jogaimat, hogy a hatóság félrevezetése bűncselekmény, meg jogomban áll hallgatni, akkor azért megint eléggé bőgtem.
Egyébként részben elismertem a felelősségem, mert fogalmam sincs, hogy mi az isten történt, így kizárni sem tudom, hogy hibáztam volna.

Hormontöltés 5. nap: a Kiscsillagon kívül az összes mostanában hallgatott zenétől bőgnöm kell. Szerinted milyen lehet a férjemnek lenni az utóbbi napokban?

Le vagyok nyűgözve, az imént hívott fel egy csaj a Vodafóntól, hogy elnézést kérjen a hétfői sms-dömpingért, biztosítson róla, hogy a 600 üzenetet nem számlázzák ki (köszi) és értesítsen, hogy 1000 azaz ezer forintot jógváírnak a következő számlámon a kellemetlenségekért cserébe.
Tisztára mintha valami igazi országban élnék.

Na ma én voltam a Köcsög Tulajdonos, de biztos akartam lenni abban, hogy felfogták, hogy 200 ezer forint tartozást csinálni az nagyon-nagyon gáz dolog, és aki ilyet csinál, annak nincsenek jogai, azzal nem jópofáskodik az ember, hanem lebassza a sárga földig és csupa olyan dolgot mond neki, amitől kínosan érzi magát.

Úgyhogy megkapták a két csekket, megmondtam, hogy kedden jövök a befizetett szelvényekért, ismét nyomatékosan felszólítottam őket, hogy ezentúl jelentsék be az óraállást (ezt az elmúlt 4 napban minden beszélgetésbe kétszer belefűztem) és elmondtam, hogy a hideg futkos a hátamon a gondolattól, hogy kétszázezer forint tartozás van a lakáson.
Gondolom el tudjátok képzelni, mennyire volt testhez álló a szerep.

Úgyamúgy nem mellesleg ma van a 2. házassági évfordulónk, a férjem pedig elvisz vacsorázni. Húzok is haza, hogy szép legyek estére. Isten éltessen minket még 120 évig!

Naszóval a másik fele meg nem is tegnap kezdődött, hanem szombaton, amikor felhívott az Emelt Hangú Bérlőlány, hogy kaptak egy csekket az elmütől 200 k-ról, és hogy hát ezt így meg hogy. Ezt mind felfelé ívelő hangsúllyal, amitől elég ideges lettem, illetve, hogy egyrészt ez nem lehet (mármint, hogy ők ennyivel tartoznak) másrészt, ha mégis, akkor vagy ezt fizetik ki, vagy az ehavi bérleti díjat.
Mivel épp nagybevásárolni voltam, illetve Mr. Simpson épp járóképtelenül feküdt otthon, úgy döntöttem, hogy nem robbanok szét helyben az idegtől, hanem körülbelül ötször egymás után iszonyú higgadtan elmondtam, hogy hétfőn odamegyek és megnézem mit kaptak, a budakeszi metróból nem tudom megoldani a problémát.

Tegnap odamentem (és nagyon gyorsan beszedtem a havi bárleti díjat), megnéztem, tényleg érkezett csekk 200 k-ról, aztán azt is elrebegte a az Emelt Hangú Bérlőlány Pasija, hogy hát nem nagyon diktáltak óraállást, amióta ott laknak (tavaly július), hanem csak befizetgették a csekkeket, amit az elmü küldött nekik, nagyjából hasraütés-szerű összegekről, és azt mutogatták nekem, hogy ők fizetik a villanyt (én is egy fasz vagyok tudom, de azt gondoltam, ez azért nem annyira bonyolult).

Így aztán miközben az elszabadult sms-rajt próbáltuk megfékezni (én) Mr. Simpson egész este az emlüvel beszélt, így viszonylag gyorsan kiderült, hogy tényleg ennyivel tartoznak, nincs mit variálni rajta. Úgyhogy most átmegyünk óvodába és nem elég csekket mutogatni, hanem meg kell majd mutatni minden hónapban a számla-részletezőt is, hogy lássam az elszámolási időszakot, előre örülök, szeretem az önállótlan embereket amúgy is, pláne, ha a lakásomban laknak.

Arra azért kiváncsi vagyok, hogy mit gondolt az Emelt Hangú Bérlőlány, amikor felhívott szombaton, hogy bedobom a közösbe a felét, vagy miafasz?

Tegnap este épp a rendes havi szeánszot ültük a Fiúkkal, amikor hat előtt egy perccel megérkezett az sms a pakolási társaságtól, hogy a parkolásom hamarosan lejár. Aztán még egy. Meg még egy. Meg még egy. Meg még egy. Aztán muszáj volt arra figyelnem, amiről a Fiúkkal épp beszéltünk, mégiscsak a főnökeim, úgyhogy elnémítottam a telefont. 1/4 8-ra, amikor végeztünk a telefonom memóriája megtelt, 202 új üzenetet jelzett, és csak tátogott, mint a partra vetett hal: a telefon memóriája megtelt, kíván üzenetet törölni? De hiába kívántam, semmit nem tudtam vele csinálni, mert folyton csak azt ismételgette, hogy a telefon memóriája megtelt, kíván üzenetet törölni?

Otthon megpróbáltuk felhívni a parkolási társaság 24 órás ügyfélszolgálatát, de nem vették fel, és vissza sem hívtak (azóta sem), pedig Mr. Simpson meghagyta a nevét és telefonszámát (nem felibe-harmadába próbálkoztunk, hanem 20-20 percet hallgattunk szörnyű zenét, hátha felveszik).
Mivel a férjemben felmerült a gondolat, hogy a telefon hülyült meg, kivettük belőle a kártyát és áttettük egy másikba, de csak azt értük el, hogy további 78 sms érkezett a szabad memóriájú telefonra. Akkor kikapcsoltuk azt is.

Próbáltuk a számítógépen törölni a 202 sms-t és így életre kelteni a telefonomat, de nem sikerült, mert bár letöltötte a gépre az üzeneteket, és onnan törölni is lehetett őket, a telefon memóriájából nem tűntek el.
Végül Mr. Simpson elérkezettnek látta a pillanatot, hogy rendszer-szinten avatkozzunk be és felhívta a Vodafón ügyfélszolgálatát (ahol felvették, meg is köszönte az ürgének, hogy igazi emberből van és nem gép), hogy blokkolják a bejövő üzeneteimet, de a srác megrogyasztotta a telefontársaságok mindenhatóságába vetett hitünket, mert nem tudta blokkolni, viszont javasolta, hogy küldjünk 'stop' üzenetet a parkolócégnek, és láss csodát, megszűnt az áramlás. Már csak további 20 percbe telt, mire töröltem 480 sms-t és a telefonom  is újra működik. És ez csak az esténk egyik fele volt, mindjárt mesélem a másikat is.

Ma betöltötte az autó az ezredik kilométerét, ennek örömére úgy odabasztam az alját egy láthatatlan útpadkához, hogy lepattant a küszöb (jobb elöl).
Remélem vissza lehet pattintani és nem kell cserélni, mert vele akarunk elutazni a hétvégén. Egyrészt jót tenne neki egy kis autópálya, másrészt Mr. Simpson pénteken úgy szét baszta a térdét (azt, amelyik eddig nem volt szétbaszva, naná), hogy szombaton nem tudott lábra állni (frankón, pisilni is úgy ment, hogy mankó helyett ott voltam a hóna alatt), tegnap-ma pedig acélmerevítős térdösszetartóval tud csak, szóval nem fog 200+ kilométert vezetni a hétvégén.
Kedvs Istenbácsi! Azt nem lehetne, hogy ha már jobb nem akar lenni, akkor rosszabb se legyen? Kösz.

Eléggé úgy tűnik, hogy én leszek a Kislány, Akivel Minden Megtörtént, Ami A Meddőségi Centrumban Megtörténhet, Mégsem Lett Gyereke.
Mert nem lettem terhes, de ezen már egy mozdulattal lépek tovább (nem), viszont.
Délelőtt 10 órakor, amikor két és fél óra sorbanállás után bejutottam az OrvosDoktorhoz, kiderült, hogy amit a múltkor mondott, azt ő speciel nem úgy értette, ahogy én, vagyis, hogy lehet lombikozni, hanem nem értette sehogy, mert végig sem gondolta, mert ha végiggonolja, fel sem merült volna, hogy áttérünk a lombikra annak fényében, amit ma mondott. Mert ma azt mondta, hogy nem múltam el 35, és nincs orvosi ok sem, hogy ne csináljuk végig a 6 (mostmár csak 3) inszeminációt, tehát kezdhejük is a következőt, mert ha nem, akkor őt nagyon csúnyán megbünteti az OEP.
Most lehet jelentkezni: ismer valakit valakit, akinek az unokahúgának a testérének a keresztanyja a 3+ inszemtől esett teherbe? Mert én még nem találkoztam ilyennel, sőt nem is hallottam ilyenről.

Tényleg olyan érzésem van, mintha dirket szórakozna velünk valaki (tudom is, ki az: az Úristen) és mondjuk szegény Mr. Simpson arcát látnotok kellett volna, amikor megmondtam neki, mi az ábra. Ő egy olyan feleségre készült, akit azért kell támogatni, mert megint valami tökismeretlen dolog kezdődik, nem egy olyanra, akit azért kell nyugtatgatni, mert megint ugyanazt a szart kell végigcsinálni.

Ja, és azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az egy dolog, hogy 90 százalékig biztos voltam benne, hogy nem várok gyereket, de, azért közölhették volna kíméletesebben annál, mint hogy odajön az asszisztens és a váró közepén megkérdezi, hogy megjött-e már.

Egyébként a válság elért minket is, például a hónap végén két esküvőre megyünk, és fogalmunk sincs, miből fogunk nászajándékot adni az ifjú pároknak (az egyik közeli rokon, a másik nagyon közeli barát, nem lehet kiszúrni a szemüket egy ötezressel), valamint nekem arról sincs fogalmam, hogy miből fogok magamnak valami ruhát venni.
Ugyanis (ha már itt tartunk) a hormonok puffasztanak, ha ezt eddig nem tudtuk volna, szépen egyenletesen hízom az utóbbi hónapokban, és igaz, hogy egy fél év alatt csak egy számot nőttem, de az pont elég ahhoz, hogy egyik ruhám se jöjjön rám, ami egyáltalán szóba jön, mint esküvői szerelés.
Szóval kellene venni valamit, de pénzem az nincs, nyilván bejátszik, hogy az összes autóval kapcsolatos költségeket most kellett kifizetni (szóval ne rinyáljak, amikor kocsi van a seggem alatt, tudom, hogy nem kötelező). Úgyhogy most az van, hogy iszonyúan megnézek minden fillért, amit elköltök, külön költségvetésem van a fix kiadásokra mint a Pszichonéni meg a takker, a heti rutin költésekre, mint a bevásárlás, meg az újság (konkrét, át nem léphető összeg), főzök minden este, hogy ne kelljen kaját rendelni másnap ebédre (ez milyen durva egyébként, hogy, ha nem egy hétre előre rendelsz, akkor 1000 HUF alatt nem szállítanak ki semmit, abból meg megfőzök egy kaját, amiből ketten megvacsorázunk, és még másnap megebédelek), és ami marad, azt lehet ruhácskára költeni.
Jelen állás szerint valami igen oolcsó, ám mutatós darabot kell találnom, mert persze nincs cipőm se, és kell valami kiskabát vagy boleró vagy mizisten, mert persze mindenki a szabadban akar házasodni, május végén, amikor Medárd van, meg szakadó eső, meg 15 fok, nem normálisak ezek, komolyan mondom.

Hogy nehogy azt higgyétek meghaltam, eldicsekszem vele, hogy ultraűbersznob hétvégénk lesz jövő héten, mert elmegyünk az M.-ék által egykor gyakran látogatott Szodómia szállóba 2 napra lakni egy kisebb vagyonért, és a kettőből valamelyik este a Ráspiban fogunk vacsorázni.
Sponzored by tavalyról megmaradt üdülési csekk és kötelező munkaügyi étteremben evés, amit Mr. Simpson cége fizet.
Tökjó, mert vannak további kastélyok a környéken, amiket nem szállodává, hanem múzeummá alakítottak, szóval adhatunk a kultúrának, illetve egy karnyújtásnyira leszünk a Fertőhanság Nemzeti Parktól, és már csak nem fog zuhogni az eső, szóval lehet kirándulni is majd remélem.
Tudunk élni na.