naivdiva

Egyébként azt szeretném kérdezni, hogy a hajvasalás mindenkinek
háromnegyedórás művelet-e, vagy csak én szopok, mert
a.) kurvasok hajam van*
b.) béna vagyok
Mr. Simpsontól szülinapomra kaptam a szerkezetet (mert a fodrászcsaj
mindig kivasalja, és akkor én nagyon szoktam örülni), azóta (június)
eddig háromszor volt fölös egy órám reggel.
Szóval vasalnám én, ha nem kellene hatkor kelni miatta, mert egyébként
hatványozottan kezelhetőbb ilyenkor az amúgy (bármit csinálok vele)
szénaboglya üzemmódban funkcionáló hajtenger, amit a fejemen hordok.

*ami M. minden kitörő lelkesedése ellenére többnyire igenis megaszívás

Tegnap a munka és a közös képviselő között voltam nagyanyáméknál, mert a hétvégén százfős vendégség lesz náluk, és kell nekik az étekezőasztalom. Az asztalt nagyapával ügyeskedtük át, bár nagyanyám mindent elkövetett, hogy valamelyikünk inkább leugorjon a gangról.
- Cicuka! Nem kellene hozni a kulcsot?
- Ne ott nyisd, hanem lent! Ja, nem! Fönt!
- Jaj hát nem fog beférni.
- Cicuka! El fog törni!
- Jaj hát a másik lába nem fog beférni.
- De most hogy visszük be a szobába?

Tiszta szerencse, hogy a házban (és a lakásban) csak kétszárnyú ajtók vannak, 250-es magassággal. És hogy a nagyanyám a művelet közepén elment fodrászhoz.

Azt hiszem egy fél órával ezelőtt egy előre megrendezett Krétakör-darabba csöppentem, pedig csak alá akartam iratni egy papírt a közös képviselővel.

Nos a közös képviselőnk egy rettentő goromba néni, aki a nagyjából szemben lévő házban lakik, harminc kiló, és egyik cigiről gyújt a másikra. Szó szerint.
Van neki két segédje, két nő, akik telefonon gorombáskodnak azokkal, akik odatelefonálnak, illetve, ha épp nem telefonálnak, akkor egymással és a goromba nénivel gorombáskodnak.
És ezt mind egy 5 négyzetméteres, papírokkal agyonzsúfolt konyhában teszik.

- És én egy másolatot fogok aláírni?!
- Öööö.
Csak másolat volt nálam, fogalmam sincs miről, Mr. Simpson nyomta a kezembe reggel, hogy irassam alá. Feljegyzendő, hogy ezentúl nem mehetek ilyen felkészületlenül a nénihez.
- És a nevükön van?
- Igen.
Gondoltam a lakásról van szó, mivel nem volt tárgya a kérdésnek.
- Hát, az, hogy lehet, ha én nem írtam alá az átírást?!
Besétáltam a csapdába, ő tudta, hogy nem lehet átiratva a nevünkre, és jól csőbe húzott. Eddigre az is kiderült, hogy a kérdés tárgya a vízóra volt. Aztán szerencsére az is kiderült, hogy aláírás ide vagy oda, a nevünkön van a vízóra, és a néni hajlandó volt aláírni a másolatot is - közvetlenül azután, hogy elkészítette az uzsonnáját.
Ezután inkább menekülőre fogtam.

Jó lenne egy picit kiszállni a mókuskerékből - ami alatt most (elsősorban) nem a munkát értem.

Minden reggel kelés, munkábamenés, aztán haza, és próbálok lakást csinálni a lakásból.
Mr. Simpsont gyakorlatilag alig látom, órákkal utánam ér haza (épp leadnak valami melót, örülhetek, ha nem hajnalban jön), reggel fél órára találkozunk, de az nem számít, reggel sajnos kamaszkorom óta használhatatlan vagyok.

Hétvégén is csak a rohanás van, intézünk mindent, amit hét közben nem, bevásárlás, ikea, anyámkínja, aztán ebédelni rohanunk a szülőkhöz - egyik nap az egyikékhez, másik nap a másikékhoz és csak magunkra nincs egy percünk sem.

Nem jó ez így. És az a legszarabb, hogy úgy csúszik ebbe bele az ember, hogy észre sem veszi, csak amikor már hetek óta diszkomfort érzés van.
Úgyhogy most hétvégén nem megyünk sehova, hanem ketten leszünk és csak azt intézzük amit muszáj, mert ugye nem azért házasodtunk össze, hogy legyen, aki alszik az ágy másik felén...

Na ilyet már régen csináltam, hogy fogalmam sincs mit nyomtam meg, de a gépem úgy shut down-olt azonnal, hogy ocsúdni sem volt időm.
Nem, nem húztam ki a falból.
De jót röhögtem.

És ma volt a napja, hogy beszélhettem Csurka Istvánnal telefonon.
Ami nekem egy megrázkódtatás volt. Nem én hívtam, elhihetitek, csótányokhoz csak bottal nyúlok, azzal is, csak ha nagyon muszáj (vö: e-mailen próbáltam vele intézni az intézendőt).

Miközben beszélt, végig azon gondolkoztam, hogy amikor befejezi, beleüvöltöm a kagylóba, hogy mekkora szemét fasiszta köcsög, de végül nem tettem, mert gyík vagyok. Meg mert munkaügyben kellett vele beszélnem, és a kiadó nevében mégsem küldhetem el a kurvaannyába.
Egyébként egy megtört öregembernek hangzott így a telefonba. Valószínűleg, mert az is. Amitől persze nem lesz kevésbbé fasiszta.

És igazából most jövök rá, hogy az ún. kapcsolati tőkém 90 százaléka a családom.
A volt kollégákat hiába hívogatom, senkinek nincs egy rendes telefonszáma. (Olyan híresemberekhez se, akivel pedig konkrétan anyagok jelentek meg - csak, hát ilyenkor derül ki, hogy a híresemberekkel beszélést mindenki valahogy lepasszolta.)
Bezzeg a fogadott bátyám! Fél nap alatt összehoz egy volt köztársasági elnökkel.

Ez a hetem pedig arról szól, hogy beszéljek kábé mindenkivel, aki ebben az országban valaha volt valaki.
Mondanom sem kell, milyen egyszerű őket utolérni.

Tegnap konkrétan zsibbadt az agyam estére, pedig becsszó nem is tudatmódosítottam (viszont főztem paprikáskrumplit). Úgyhogy ma jutalomból kapok nadrágot (ha lesz  méret, fazon, satöbbi) sőt, még az is lehet, hogy levezetésnek beszabadulok valami hajbigyó boltba és hazahurcolom az árukészletet.
Ha el tudom magam vonszolni odáig.

És ma volt a napja, hogy beszélhettem telefonon Torgyán Józseffel.

Lassan egy hónapja dolgzom az új helyen, és meg kell mondjam, nagyon szeretem.
Végre úgy érzem, hogy valami jót csinálok, nem egyszerűen pénzt hajtok magamnak, meg másoknak.

Nagyon érdekes, hogy mennyire más dolog könyveket segíteni világra jönni, mint újságokat, és, hogy mennyire másmilyen emberek dolgoznak könyvek közelében, mint az újságok közelében. Pedig az ember azt gondolná, hogy betű-betű.
Talán a könyvek még megmaradt respektje, vagy az időtállóságuk miatt, de sokkal több tiszteletet érzek azokban a munkájuk iránt, akikkel most együtt dolgozom. Érdelki őket a munkájuk és fontos nekik, hogy jó legyen, amit csinálunk. Van igazi lelkesedés, meg odafigyelés - és ezekkel én már nagyon régen nem találkoztam.

És az is érdekes, hogy "az emberek" is máshogy fogadnak, ha könyvek miatt abúzálod őket. Ma sok híres emberrel (vagy azok titkárnőjével) kellett egyeztetnem az egyik könyvünk miatt, és senki sem hajtott el a francba, nem mondták, hogy telefonáljak később, hanem kedvesek voltak és persze, miben tudnak segíteni.

Persze az is lehet, hogy simán mázlim volt.

Megint kiderült, hogy tudok főzni, ha akarok: tegnap M.-ék jöttek lakásavató látogatóba és kaptak baconbe csavart (hivatalosan asszem göngyölt) csirkemájat. Még meg is hülyítettem egy kis mustárral, és hozzávágtam néhány krumplit, hogy süljön mellette.
Miután öt perc alatt kiderült, hogy keveset csináltam, elővarázsoltam a hétfőről megmaradt rakottkrumplit (M. szemérmetlen módon meggyanúsított, hogy anyósom főztjével ékeskedek) és az is öt perc alatt elfogyott.
Jó dolog főzni és nézni, ahogy az anyagokból kaja lesz.
Mondjuk a nyers csirkemájnál kevés gusztustalanabb dologgal talákoztam eddig (de azért létezik ilyen, a múltkor M. a szemem láttára főzött ki egy egész marhanyelvet.)

És kaptam M.-től muffinsütő alkalmatosságot, recepttel együtt, úgyhogy fogok muffint is sütni.
Házitündér Naiv vagyok.

Az istennek nem akarnak eltűnni a dobozok.
Pedig szisztematikus vagyok: minden nap eltüntetek kettőt-hármat.
Ma például megállapítottam, hogy (elvileg) nincs az a allergia, reuma, fejfájás, ami kifoghatna rajtunk*. Számoltalanul áll rendelkezésre a Fenistil, Voltaren, ilyen-olyan fájdalomcsillapító. Van négy lázmérőnk, nyolc levél Coldrex-ünk, három doboz C-vitaminunk.
Persze Xanax-ból csak lejárt van, az meg már három hónappal ezelőtt sem hatott, pedig mekkora szükság lett volna rá Szingapúr és Amsterdam között!
Lehet, hogy valamelyikünk titokban hipochonder?

*Most lekopogom, nem kell semmilyen nyavaja, köszi.

Most látom, hogy napok óta csak a lakásról rinyálok, úgyhogy most mesélek mást.
Ma volt a nagyanyám könyvbemutatója. Nem írta, hanem ő fényképezte az összes képet, ami benne van. Ebben a könyvben fotók vannak szöveg helyett (jó van benne pici szöveg is), egy ilyen fotós könyv na.
Szóval volt ez az izé, és ott volt a nagyanyám mind a százegy barátnője és arra gondoltam, hogy szeretném, ha hetvenakárhány évesen majd mi is ilyenek lennénk (a mi alatt értem összes hüje értelmiségi barátnőimet), hogy valakinek van valamije, és mind ott tobzódunk, és vagyunk annyira aktívak és nem begyöpösödtek, hogy járjunk ilyen helyekre és persze szeretjük egymást annyira, hogy el is menjünk.

A fotós könyv nem túl sanszos - hacsak nem szedi kötetbe egyszer valaki például M. lányait vagy a macskáimat, esetleg LB útiképeit.

Beköltöztünk.
Van öt méter konyhapultom, egy tánctérnyi étkezőnk, csodakék fürdőszobánk, 180-as ágyunk, és két "másik szobánk".
Mr. Simpson tegnap nagyjából 45 különböző méretű dobozt szállított el és nagyjából 10 maradt, tele olyan cuccal, aminek nincs helye, vagy van neki, de még nem raktuk el.
Megállapítottuk, hogy könyvespolcból nagyon nincs elég, úgyhogy kell még venni hamarosan - az olvasási szokásainkat és a Mr. Simpson szüleinél állomásozó fél könyvtár méretét figyelembe véve nagyjából holnap.
Ma pedig vacsorát fogok főzni a férjemnek, igazit, asztalhoz ülőset.

A cicák közül a nagyobbik fél óra után úgy csinált, mintha mindig is itt lakott volna, és felfedező útra indult (vö.: az összes nyitott dobozba bemászott). A kisebbik első este kicsit elveszett, de aztán fél óra vonyítás után (frankón vonyított, eddig azt hittem, ilyet csak a kutyák tudnak) megtalált minket és paplanom alatt jól megnyugodott. Tegnap már őt is csak a költöztetők tudták megijeszteni, de ők meg szerencsére hamar elmentek.

Ja! És bizonyítottan puhány vagyok: izomlázam van a combomban, a vádlimban és a karomban. A derekam simán fáj.

Összepakoltam a ruháinkat.
Nincs valakinek egy nyergesvontatója?

Nnna. Percre lebontott menetrendünk van a hétvégére. Ami gondolom holnap reggel 10-re megborul (akkor is, ha fel bírok kelni időben), de a férjem így egyelőre nyugodt, hogy van terv. Mert terv nélkül nem lehet nekiállni egy ilyen hatalmas vállakozásnak.
Persze most röhögtök, de terv az kell. Holnap nekiállunk átcuccolni (a nehezét vasránap reggel viszi az Imre), illetve kipakolni, ami már ott van, a bútorok már állnak, szóval csak dobozokat kell bontogatni - tiszta karácsony.
Azt már csak a férfi-logika különleges működésének példájaként írom le, hogy Mr. Simpsonnak (aki tényleg félórákra beosztva ütemezte be a két napot, így én ismét megállapítottam, hogy egy mániáshoz mentem hozzá) eszébe sem jutott, hogy, ha holnap tényleg ott akarunk aludni, akkor kellene vinni paplant meg párnát.
Ő a nagy összefüggéseket szemléli - én meg foglalkozom az ilyen földhöz ragadt dolgokkal.
 

Most összepakolom ezt a kurva lakást és legközelebb már csak a temetőbe vagyok hajlandó költözni.
Sosem értettem, Anyám miért rühellte egész gyerekkoromban a költözéseket* - még akkor sem, amikor két éve kétszer költöztem.
De ami sok, az sok.
Már most faszkivan a összes dobozzal, amit a 16 négyzetméteres szobában kerülgetek, és amikbe a cuccaink 0,00006 százalékát sikerült eddig elpakolni.
De legalább nem felejtem el, hogy miért költözünk: mert ez a lakás kibaszott kicsi két embernek meg két macskának (akik közül ma valamelyiket ma még meg fogom ölni, ha nem hagynak fel a tervvel, hogy mindenáron belemásszanak a szemeteszsákba.)
Nincs jó kedvem.

*mert ugye volt 3-4 év, amikor minden évben máshol laktunk. Nem, nem Apa szökött a KGB elől, csak lassan épült a ház, és addig albiztunk.

Annyira intenzív voltam tegnap, hogy amikor este hazértünk M.-éktől, egyszerűen összeomlottam, és ahhoz is fél óra öngyőzködés kellet, hogy felvonszoljam magam a galériára.

Mert: munka után elmentem Apósom fényképeiért, vettem egy pulóvert a férjemnek, aki nap közben 5 percenként közölte, hogy ő milyen rohadtul fázik, aztán elmentem a férjem jelenlegi az én egykori munkahelyemre, hátha így rá tudom venni, hogy induljunk el időben. Persze nem indultunk, így volt alkalmam hálát adni akinek kell, hogy már nem dolgozom ott - a mi újság? kérdésre minden asztaltól véget nem érő panaszáradat érkezett.

Aztán amikor a férjem megkegyelmezett és leléptünk, elrohantunk az új lakásba, ahol a parkettás épp helyrerakta, amit elbaszott, ebben segített (?) neki a 10 éves fia, a felesége és a 6 hetes kisebbik fia. (Szegény bébi úgy ordított, mint akit nyúznak, igazából nem értem, hogy miért kell egy ekkora csecsemőt felvinni egy lakásba, ahol száll a kosz, szaglik a lakk, és nyakig dzsuvás emberek dolgoznak, de ez másik történet.)

Majd, amikor mindent megbeszéltünk amit kell, elindultunk M.-ékhez, ahova bő egy óra alatt oda is értünk, út közben közvetlen közelről megnéztük az áradó Dunát (az utolsók között voltunk a budai alsórakparton, mielőtt lezárták).
M.-ék nagyjából annyira voltak fáradtak mint mi, így amikor M. 1/4 10-kor a beszélgetés közepén elaludt a kanapén, mi is hazatakarodtunk.
Ja!
Mr. Simpson tegnap hozott 12 dobozt, így ma délután nekiállhatok bedobozolni magunkat, pedig kurvára nincs kedvem. Mindegy, a könyvekkel kezdek, az az egyszerűbb fele.

Egész hétvégén a lakásban gürcöltünk.
Szombaton reggeltől estig - ezalatt szétpakoltuk a bútorokat szobánként (a parkettacsiszolás miatt minden a konyha-étkezőben volt), összeszereltünk két gardróbot és elviseltük az irdatlan nagy paraszt villanyszerelőket. Ez utóbbiak felrakták az összes konnektort (némi büszkeséggel néztem a sarkokban négyesével sorakozó malac-orrokat, Gyöngyszemben gyorsan megtanultam, hogy sosem lehet túl sok konnektor egy lakásban) és feltették az összes lámpát, de azt már nem érezték feladatuknak, hogy összetakarítsanak maguk után, esetleg kidobják a cuccok papírdobozait, amikből így volt szerencsénk össze szedni mind a 150 darabot, illetve kétszer lebasztak minket, hogy nem sima csillárt vettünk, hanem plafonámpát, mert azt flexelni kell. Kurvaanyád. Mr. Simpson majdnem nekikugrott délután, de meggyőztem, hogy méltóságunkon aluli lenne.

Vasárnap délelőtt Anyáéknál lomtalanítottam, de nem került elő semmi izgi, mondjuk kaptam Hugitól néhány nadrágot, illetve megígértem Anyának, hogy hét végén tényleg elvisszük a nászajándékokat és az esküvői buliból hátramaradt 4 liter ilyen-olyan pálinkát, amit hely híján náluk tárolunk május óta.
Ezalatt Mr. Simpson és egy barátja összerakták a könyvespolcokat, délután pedig a vezényletemmel az ágyat.
Minden bútorunk áll, holnap összerakják a konyhát, szerdán felteszik a radiátorokat, hétvégén pedig visszük a macskákat és hivatalosan is lakcímet váltunk.
Jajdeklassz lesz. Már gyakorlom a hangerőt, amivel a konyhából be tudok kiabálni a nappaliba. Vagy veszünk egy pár walkie-talkie-t....

Azért furcsa, hogy az ember ma már a szgépét is otthonossá teszi.
Csak késő délután jöttem rá, hogy mi zavart egész nap: valahogy semmi nem állt kézre.
Úgyhogy reggel első dolgom volt, hogy letöltöttem egy tűzrókát meg egy iTunes-t a gépre, a szokásos katicás hátteremt szerencsére Mr. Simpson már tegnap átküldte - rögtön kényelmesebben érzem magam.
És vettem reggel kávét is meg tejet is, úgyhogy tudok kávézni.

24x7 exceleket gyártok, amit alapból egyébként utálok, de itt olyan katyvasz van, hogy muszáj mindent szépen táblázatba rendeznem, hogy lássam, egyáltalán merre kellene elindunom.
Vagyis egyelőre azon dolgozom, hogy megteremtsem a feltételeit annak, hogy dolgozni tudjak. Ilyen még úgysem volt.

Na most az van, hogy azt hiszem nem gondoltam végig, mi lesz itt, ha egész nap egyedül ülök egy irodában. Annyira nem vidám, de majd megszokom. Gondolom.

Na ma voltam dolgozni az igazi, tárgyiasult munkahelyemen.
A napom így nézett ki:
fél 10-től 1-ig IKEA - vettünk széket, asztali lámpát, fogast, fogas mögé szőnyeget, poharat (2db) kávésbögrét (2 db), cd-tartót (nem falraszerelhetőt, hanem cipzárosat) és papírtartó mappákat (papucs).
1-től fél 3-ig összeraktunk mindent, én a szereltem, a másik két lány a számítógépemet keltette életre. Azért megvan annak is a bája, ha egy cég aktív dolgozóinak száma három. A széket is a két kezemmel csavarozgattam össze, ilyen hüje kis imbuszkulccsal, ha az az, és a végén teljesen funkcionálisra sikerült, amin magam is meglepődtem - lehet rajta ülni és gurulni is. (Mr. Simpson feleannyira sem büszke, mint én, pedig fel is hívtam, elújságolni neki a dolgot.)
3-tól pedig dolgoztam.
Azért sejtem, hogy lesz ez még ennél húzósabb is.

Szofi itt ül az ölemben a gép előtt. Közös fennállásunk óta először, és magamban megállapítottam, hogy sokkal másabb macska, mint Zorka.
Nem olyan mamis, mint Zorka volt kicsinek, teljesen jól elvan nélkülünk is, nem ragaszkodik hozzánk annyira. Persze érthető - Zorkának csak én voltam pótmamának, neki meg egy igazi macsaanyu jutott.
Viszont Zorkán nagyon lóg, időnként csak áll a lakás közepén és nyafog utána, és ha Zork nem jelez, halálra keresi. És még mindig szopik - pedig nincs mit, de ez a rituáléjuk megmaradt. Szinte minden délután tartanak egy ilyen összebújós sziesztát, amikor a kicsit ezerrel cuppog, Zorka pedig megadóan fekszik és hagyja. Nem is értem, hogy Zorekben milyen öszötönök támadhatdak fel (ki van pakolva ugye).

Amúgy Szofi iszonyú kivácsi kis dög, minden nap magára borít valamit, beesik, vagy beragad valahova, ahonnan nem tud kijönni, és teljesen tudatosan rosszalkodik (vö.: tudja, hogy nem szabad, de dafke). Mostanra lett annyi tekintélyem, hogy, ha rászólok, többnyire abbahagyja. És nagyon kedves cica ő is, bár tart az emberektől. Lehet, hogy csak azért mert még mindig nagyon mini. Feleakkora mint Zorka, akkor is, ha nem nézem őnagysága zsírpárnáit.

Viszont nem olyan kis sunyi, mint a pótmamája, aki állandóan úgy csinál, mintha nem tudna rendesen ugrani (évente egyszer ugrik fel széknél magasabb itemekre a jelenlétünkben), de egy-egy óvatlan pillanatban rajtakapható, ahogy zabálja a kicsi kajáját, ami ugye azért van a hűtő tetején, mert Zorka oda nem tud felugrani. Na ilyenkor agyon tudnám verni.

Annak van hírértéke, hogy a rosszmanban előttem 4 férfi állt sorba? Egyetlen csaj sem. És az egyiknél körömvirág krém is volt.
Egyébként egész nap dolgoztam, mert az új munkám elég izgi, vagyis nem unom, vagyis jó csinálni.

Hétfőn kezdek az új munkahelyen, és még nincs kész az irodám (mert saját irodám lesz), pontosabban valószínűleg kedden hozzák a bútort, és hétfőn mondják meg, hogy mikor lesz internet, és kellene széket venni, és irodaszereket is kellene venni. Szóval infrastrukturálisan nem állunk a helyzet magaslatán egyelőre. Úgyhogy hétfőn bemegyek egy füzettel (első nap az iskolában) a többi meg majd alakul a héten.
Viszont már körbement az e-mail, hogy ezentúl én vagyok a főbasztató, és legyen kedves mindenki basztatva érezni magát, ha én basztatom.
Bár basztatásban jó vagyok, azért eléggé izgulok.