naivdiva

24 óra alatt a következőkre derült fény:

- A Gyerek már menstruál. Ez számomra maga a döbbenet, még nincs 13 éves. Mikor érnek ezek? Jövőre szülni fog?

- Anyám szerint anorexiás vagyok. Mondtam neki, hogy az anorexiához képest van kb. 15 kiló súlyfölöslegem, de nem nevetett, csak csóválta a fejét, hiába ettem tüntetőleg csámcsogva a tojásos szendvicset.

- Nagyszerű dolog, hogy az M7-es Pest felé háromsávos, így az ostoba magyarja három sávban cammoghat száztízzel.

Viszont a Balaton idén gyönyörű, (köszöntem is neki Akarattyánál - Helló Balcsi!), és a kedvemért egy nap alatt megmutatott mindent: volt negyvenfok kánikula, vízben labdázás a Gyerekkel, és igazi fahajlítós, özönvizes balatoni vihar.

Többet kellene utaznom.

És most elhúzok a Balatonra, mert az még az idén nem volt.

Éjjel, miközben gyalogoltam hazafelé - közvetlenül miután egy percre eltűntem és feloldódtam P. ölelő mancsai között - arra gondoltam, ez most az a nyári éjszaka, ami után novembertől májusig vágyakozom.
Forró, és részeg és tele van illatokkal meg összeröhögésekkkel meg véletlen találkozásokkal.

A vágyaimban ez az éjszaka mindig valahol a Tabánban ér, de persze ez csak a ragaszkodásom a négy-öt évvel ezelőtti boldog felelőtlenséghez, ami persze akkor sem volt felhőtlenül boldog, mert mióta tudatomnál vagyok, csak akkor érzem, hogy élek, ha szenvedek.

A. elköltözik Mexikóba, P. kisfia oviba megy én pedig azon gondolkozom, milyen növényt vegyek a gangra, ami túlél kint télen is.

I sold my soul for the second time
Cos the man, he don't pay me
I begged my landlord for some more time
He said “Son, the bills waiting”

My best friend called me the other night
He said “Man, are you crazy?”
My girlfriend told me to get a life
She said “boy, you lazy”

But I don't mind
As long as there's a bed beneath the stars that shine
I'll be fine
If you give me a minute
A mans got a limit
You cant get a life if your hearts' not in it

I don't mind
As long as there's a bed beneath the stars that shine
I'll be fine
If you give me a minute
A mans got a limit
I cant get a life if my hearts' not in it

I lost my faith in the summertime
Cos it don't stop raining
The sky all day's as black as night
But I love complaining

I begged my doctor for one more line
He said “Son, words fail me”
It ain't no place to be killing time
But I guess I'm just lazy

I don't mind
As long as there's a bed beneath the stars that shine
I'll be fine
If you give me a minute
A mans got a limit
I cant get a life if my hearts' not in it

Képzeljétek!
Anyáék vettek nekem egy ventillátort! Pörög-forog minden irányba, és kék.
Apával összeszereltük, én meg felcipeltem a galériára.
Fogok aludni, és nem fogyok fél kilót minden éjszaka puszta izzadással.

(Lehet, hogy ezért hízom mindig vissza télen?)

Gondoltam keresek néhány vega receptet, bővítendő a főzési tudományomat és az étrendemet, nade ez?!

Mákos búza
Hozzávalók:
bio búza
mák
méz
1. Az egész szemes bió búzához kb. 1,3-szoros adag vizet teszünk, majd felforraljuk egy olyan edényben ami alkalmas víz nélküli főzésre. Ebben az esetben kevergetés nélkül fő meg a búza. Kb. 3-3,5-szeresére duzzad.
2. A darált mákot és a mézet összekeverjük a főtt búzával.

Jesszus, az emberek tényleg nem normálisak.

Egyébként valamit kezdenem kell a táplálkozási szokásaimmal, mert a napi félszeri étkezés, négy kávé és másfél doboz (majdnem paklit írtam, de az Mr. Vonnegut reszortja) cigi nem vetít előre hosszú öregkort, csak egy gyomorfekélyt.
Az meg kell a francnak.

Szóval újrakezdtem a szorongást, ma hajnalban két órát bámultam a plafont 4 és 6 között. Azt hiszem Zorka ébresztett fel, de aztán olyan nagyszerű kérdések tartottak ébren mint:

- Miből fogom kifizetni a villanyszámlát, ha egyszer rászánom magam, hogy fél év után bejelentsem az óraállást?
- Miért keres a környezetemben mindenki (beleértve pályakezdőket és a haladókat egyaránt) másfélszer annyit mint én?
- Miért nem találok egy olyan munkahelyet, ahol, ha már hajtanak, mint a barmot, legalább meg is fizetnek?
- Mi van, ha ez az újságírás tényleg elbaszott egy választás volt, és mást kellene csinálnom? (kiegészítő kérdések: jó, de mit? nem vagyok én túl öreg, hogy valami mást kezdjek el?)
- Miért kell nekem folyton a lóvé miatt paráznom?
- Miért nem bízom magamban jobban?
- Miért nem vagyok képes megértetni a főnökömmel, hogy igenis bérből és fizetésből élek, pontosabban ezen a ponton nem élek (meg)?
- Van értelme máshol próbálkozni, vagy csak ugyanez a szopás lesz belőle?

Tehát igen: a szorongásom tárgya elsősorban a pénztelenség, ami elég kispolgári, de annyira szeretnék egy fél évet, amikor az összes számlámat be tudom fizetni úgy, hogy nem megy át mínuszba a számlaegyenlegem, és aztán futja kajára. (Kiszámoltam, ha mindent befizetnék, pontosan 23e maradna élni. Höhh.)
Pénzzé tehető vagyonom nincs - a lakás a bankké - kiutat nem látok, de szóljatok, ha van valami tuti módszer amivel hirtelen meggazdagodhatnék. (A vesémet nem adom el.)

Na a tegnapi este olyan igazi, nyáron megőrülős-pszichedelikus móka volt, melynek keretében meglátogattunk több éjszakai mulatót és a vadiúj magassarkú szandálomban oda-vissza végigtipegtem az Andrássy utat, hogy jól megérdemelt jutalmammal térjek haza.

Elfogyott két üveg fehérbor, meg némi bőr a bokámról, de ezzel együtt helyt kell adnom M. meglátásának, mely szerint magassarkúban is lehet közlekeni, csak jól kell választani.

A.-val több szociális programot is egyeztettünk, így hamarosan lesz "mindenki összedobja a nem hordott cuccait" turkálós délután, valamit ismét megrendezzük a Margit szigeti pikniket.

Egyébként épp dezsavűm van.

Itthon ülök, és miután összes házasszonyi teendőmet elláttam (mosogattam, mostam, teregettem, macskaalmot cseréltem), a régi foteksznetes játékarzenált fedezem fel újra.

És elgondolkoztam, hogy milyen kurvajó dolgunk is volt M.-el, amikor napokon át nyomtuk a drákövexet, (egy időben annyit játszottunk, hogy elalvás előtt is kis színes bigyók ugráltak a szemem előtt) és időnként kislattyogtunk cigi-kávézni, meg néha írtunk is valamit, nehogy szó érje a ház elejét. (Jó, ő szerkesztett is.)

Ma meg? Néha napok telnek el úgy, hogy a zindexet sincs időm rendesen elolvasni (nem mintha az utóbbi időben sok olvasható dolog lenne ott), játékok pedig eszembe se jutnak.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer vissza fogom sírni az AS-t. És, ha jobban belegondolok, most sem teszem.

Viszont csináltam málnaturmixot fagyasztott málnából - ez az egyik legnagyobb okosságom nyárra: hideg, savanykás és tele van... málnával.

Úgy tűnik az Amsterdamban abszolvált nyolcszáz kilóméter nem volt elég, így ma újabb túrára indultam, bár ezúttal autóval.

Az M.-ék - Anyáék - haza útvonalon teljesen kipurcantam, bár valószínűleg ebben szerepet játszott Rambó is, aki ma először volt távol drága szüleitől egy egész délutánra, amit annyira felháborítónak talált, hogy konkrétan végigüvöltötte azt a pár órát, amit Anyáék nappalijában volt kénytelen tölteni.
Nem használt se kisautó, se kutya, se cseresznye, se semmi.

M. Lánygyereke viszont mostanában irtómosolygós, és nem kap sírógörcsöt a puszta látványomtól, mint egy-két hónappal ezelőtt - ami nettó nyereség. Üvöltés közben is nagyon szeretem, de lássuk be: sokkal jobb egy mosolygós törpét atyala-patyalázva tutujgatni, mint egy síró gyereket úgy kerülgetni, hogy kívül maradjak a látómezején.

Gyerekfan off.

Most pedig kinyomozom, lehetséges-e, hogy a teljes havi fizetésem elszórtam az amsterdami szélbe. Ha igen, szűkös hónapnak nézünk elébe, nagy éhezésekkel...

Muszáj volt leírnom ahhoz, hogy értsem - nagyon hosszú poszt

Több szempontból hasznos kiránduláson vagyunk túl.
Ha csak azt vesszük, hogy két nap, nagyjából folyamatos gyaloglás mennyire jót tesz úgy a vádlinak, mint a comboknak, a nettó nyereség eleve számottevő.
(Hozzátéve, hogy rajtunk kívül álló okokból az utolsó napot elejétől a végéig egy csatorna-parti coffeeshopban ültük végig, tehát azért adtunk a segg-növesztésnek is.)

Ezen kívül viszont megállapítom, hogy a tudatmódosító-szerek használata nem feltétlenül butít, öl és dönt nyomorba.
És itt kellene összefoglalnom azt a nyolcszázmillió gondolatot, ami az elmúlt 72 órában (plusz ma reggel) eszembe jutott. Nem lesz könnyű.

Kezdjük a bűntudattal (meg a magyarázkodással).
Melynek oka egyértelműen Mr. Simpson, a vele folytatott kapcsolat, annak lezárása (illetve le nem zárása), és az azt követő érzelmi mocsár (vagy láp vagy futóhomok - de ez képzavar). Tehát Mr. Simpson úgy egy évvel ezelőtt nagyon kedves barátom volt, akivel istenien lehetett beszélgetni, szívből röhögni és mindenekfelett Mr. Simpson olyan barát volt, aki tényleg odafigyel az emberre.
Egy évvel ezelőtt, amikor Handsome-mal épp a minden reggel összeveszünk, ő minden este elrohan otthonról, én minden éjjel bőgök fázisát éltük a kapcsolatunknak ez elég nyerő hármas volt. Erős volt a kontraszt, Mr. Simpson maga volt a kétlábon járó, csalogató ellenpélda. Én pedig kényelmes voltam, és hagytam, hogy a csalódottságom, a szeretetéhségem, a „majd kialakul”, meg persze Mr. Simpson megszállott akarása elég legyen egy kapcsolathoz. Ami sosem működött igazán. Jól éreztük magunkat (egy ideig), elhittük, hogy majd jön a többi (egy ideig), és azt hiszem mindketten szívből akartuk, hogy így is legyen (egy ideig).
De egyrészt bennem végig ott volt az „ez nem az” érzés, amit nem tudtam, hogy tudok-e palástolni (micsoda faszság!), így egy idő után konstans lelkiismeret-furdalásban éldegéltem Mr. Simpson oldalán – ami nyilván önmagában elég lett volna a kapcsolat halálához. Hogy miért nem ugrottam ki belőle, amikor először jelentkezett az „ez nem az”? Egyrészt, mint már említettem, kurva kényelmes volt. Másrészt, mert azt hallottam jártomban-keltemben, hogy „tökéletes kapcsolat nincs”, hogy „kompromisszumokat kell kötni”, hogy „a nagy szerelemben gyakran nem lehet együtt élni”. Ezért hónapokig azt hittem, majd megszokom a nem tökéleteset meg a kompromisszumokat. Elengedtem a saját értékrendszeremet ( amiben első, második és harmadik helyen igenis az áll, hogy szeretem-tisztelem, szerelmes vagyok), hogy valami mással evickéljek át az életen – és, ha volt pillanat, amikor igazi nagy baromságot csináltam, ez volt az. Mert innen nem volt belül semmi, aminek a segítségével felgöngyölíthettem volna az ügyet, hisz magam sem értettem, miafaszt is csinálok tulajdonképpen. Ahhoz, hogy visszataláljak a saját vágányomra, három nap önkívület kellett Amsterdamban.

És akkor innen folytassuk a meg nem értettséggel.
Nem a magasröptű költőivel, csak azzal a hétköznapival. Amikor hiába magyarázod az érzéseid személyeknek, akik ismernek, akiket ismersz, nem megy át az info.
Mert hogy magyaráztam volna el, hogy Mr. Simpson valóban nagyon kedves, odafigyelő, a tenyerén hordozott, leste minden kívánságom és eltartott (broáf), de Mr. Simpson egyben sunyi, hazudós (bocs), és bizonyos értelemben (nagyon csúnya szó, és utálom, hogy le kell írnom, de, ha tiszta víz, akkor legyen is az) kétszínű. Mr. Simpson utálja a konfliktusokat, és, ha ezek elkerüléséhez arra van szükség, hogy itt-ott csúsztasson, kamuzzon, hát megteszi. Amivel nincs semmi baj alapvetően, de egy kapcsolatban és annak környékén igenis van. És természetesen nem a kegyes hazugságokról beszélek. Összefoglalva Mr. Simpson mindenkinek azt mondja, amit hallani akar. Ami átmenetileg nyilván nagyszerű módja egy probléma „megoldásának”, de valójában ragtapasz egy koszos seben – alatta szaporodnak a baktériumok, és egyre több lesz a genny. Utálom a sunyulást – akkor is, ha én csinálom – érzelmi kérdésekben pedig egyenesen öngyilkos stratégiának tartom.

Mint látható, én hazudtam (nem a szerelmet, mert azt sose) a boldogságot, ő hazudta a… talán ő is a boldogságot hazudta, csak máshogy. Jó lett volna beszélgetni a bennem lévő kételyekről, hogy kiderüljön van-e válasz rájuk, a bűntudatról, hogy elküldjön a picsába, vagy megbocsásson, de ez lehetetlen volt. „Minden rendben, amíg ott vagyunk egymásnak” – ami lehet egy szerelmes pasi strucc-politikája, de amikor egy kapcsolat már egyáltalán nem működik, se a szex, se a beszélgetések, se nagy közös csöndek, se semmi, akkor ez életveszély. És számomra érthetetlen.

Fecseghetnék még arról, hogy az eltérő minták, családmodellek, férfi-nő szerepek bla bla bla, de nem akarok. Csak annyit, hogy non-plus-ultraként a tenyéren hordozástól elvesztettem minden „megállok a saját lábamon” érzésem, ami betegesen fontos nekem. Pánikrohamot kapok a gondolattól, hogy valaki más kezében van az életem irányítása, és egyszer vissza kell azt vennem, és fogalmam sem lesz, hogyan csináljam. Nos, az elmúlt pár hét erről a visszavételről szólt, és ez a maratoni poszt talán az első jele annak, hogy képes leszek rá. Függő személyiség vagyok, legyen szó körömrágásról, dohányzásról, spangliról vagy pasikról. Hajlamos vagyok elengedni a gyeplőt, és nagyon későn észrevenni, hogy rossz irányba vágtatok.

Mr. Simpson fogata nagyon rossz irányba vágtatott, egy eleve hazugságokkal terhelt kapcsolatba, amelyről ő úgy gondolta, jó alap egy házassághoz. Ez volt az a pont, ami felrázott az üveges szemű bambulásból és ráébresztett, hogy ennek a játéknak tétje van (akkor is, ha a lánykérés teljesen illogikus, váratlan, és oda nem illő volt) és nem ok-okozati összefüggésként, de nem szabad benne maradni. Túl sokáig hagytam, hogy csak történjenek a dolgok – és robbantottam.

Végül zárjuk a reménnyel.
Mert kurvaszar Mr. Simpsont egy másik csajjal látni (mert igen, a „nem akarok tőle semmit, csak dugunk” azt jelentette, hogy járnak) – amit nevezhetünk birtoklási vágynak, ha gonoszak akarunk lenni velem, vagy visszavezethetjük a függőségre – de ugyanakkor biztos jele annak, hogy az élet megy tovább.
Talán iszonyú sokáig fog tartani, mire valóban helyre teszek minden kis darabot magamban, és nem szégyellem magam, amiért elcsábultam a boldogság ígéretétől, és még sokkal tovább, mire pasira tudok nézni anélkül, hogy ez az egy év érzelmi rémálom az eszembe jutna, de biztos el fog jönni az is. Meg az a pasi is, aki épp a megfelelő mixcsör lesz ahhoz, hogy akár fél évnél is tovább éljek vele.

Addig marad a macska, aki hiteles beszámolók szerint három napig üvöltött utánam, és este véget nem érő dorombolással üdvözölt, és még éjszaka is oda-oda nyomta a feje búbját egy pusziért.
Amsterdamról majd később.

Ma még valahogy megőrzöm az ép eszem, nem rúgatom ki magam, nem mondok fel, viszont este összepakolok, és holnap reggel elrepülök Amsterdamba, hogy aztán egy hétig eszembe se jusson a munka.

Istenem, de szép lesz.

Miért van, hogy soulseek időről időre megtagadja az együttműködést, és akárhány júzertől próbálom letölteni ugyanazt a trekket, csak nem jön?!
Biztos a sávszélesség. Kurva tékom.