naivdiva

Azért az eszetlen* fogyásnak is megvan a maga hátulütője: nincs a szűk farmerem, ami ne lötyögne a seggemen.

* és hangsúlyozottan nem szándékos

Most jut eszembe, mekkora hülyeséget álomdotam.
Az egyik volt osztálytársam, (általános iskolai) el akart csábítani. Hajlottam rá, hogy hagyom magam elejteni, mert ötödikben teljesen szerelmes voltam belé (tényleg, alig vártam a házibulikat, amikor a végtelenített júúáármájdesztiníí aláfestéssel lassúztunk).
Aztán eszembe jutott, hogy már akkor is egy szemét volt, és felvilágosítottam, hogy az elmúlt 15 évben túlnőttem rajta és 11 éves önmagamon is, úgyhogy nem kívánok a prédája lenni.
De eddigre belekeveredtünk valami bűnténybe (nem világos, asszem csempészés és verekedés is volt benne), és közösséget kellett vállalnom vele, amit amolyan gengszteres-szexis módon hozott a tudomásomra.
Végős kétségbeesésemben már majdem megléptem vele Brazíliába, de megjelent Hugi és valahogy elmismásolta az ügyet a sértetekkel. A pontos módszert homály fedi, de sokat rebegtette a pilláit.

Tényleg nem bírom a piát.

Megöregedtem.
Heteket vártam ezzel a bejelentéssel, hátha csak valami átmeneti elmezavar / tavaszi fáradtág miatt nem bírok inni.
De nem. Teganp zsinórban haramdszor kellett szembenéznem a ténnyel, hogy ha erőlködök sem tudok két jégernél többet magamba diktálni. Úgyhogy feladtam. Kész.
Már csak a nyugdíjas éveim vannak hátra.

Előtte szerencsére még tölthetem a nyugdíjpénztáramat - megint megnyertem egy melót, ami miatt, ha nem csal a szimatom éjszakázhatok egy-két hetet.
Juhúú.

Ja! És nem tud valaki egy takkert? Gyöngyszem és a körülmények legyőztek...

Az bassza az én csőrömet ezzel az egész választási herce-hurcával kapcsoltban, hogy itt állok 26 évesen, én leszek az, aki a következő 30-40 évben az adójából eltartja az országot és nekem nem mond senki semmit.

A nyugdíjasok meg a gazdák meg a határon túli magyarok meg mindenki kap egy finom kis ígértet valakitől - ez lesz az lesz amaz lesz, de nekem nem ígér neki semmit.

Fel vagyok háborodva. Valaki igazán elkülöníthene egy kisebb összeget a virtuális költségvetésből macskakajára.

Most, amikor elérkezett a pillanat, hogy megejtsem a rendes háromhavi elmü-mizériát (óraállás-bejelentés), kiderül, hogy amellett, hogy az internetes oldaluk beomlott, szerencsére a telefonos szisztem sem működik.

A következő öt hétben viszont nem fog eszembe jutni, hogy diktálni kell, és a végén megint száztízezres számlát fogok kapni, akurvaélet.

Tegnap este szerződést bontottunk Mr. Simpson és én.
Reggel olyan furcsa érzéssel keltem, mint amikor részegen megbántasz valakit éjszaka, aztán ébredéskor eszedbe jut, és fintorba vágódik az arcod.

A közös megegyezés túlzás lenne, bár, ha nem én, akkor (igaz, talán néhány hét múlva) ő. Kicsit dühít, hogy nem tartom magam teljes kontoroll alatt, pontosabban, hogy az ész nem tud parancsolni minden másnak, hogy az, hogy elhiszem, hogy elég lesz, nem elég.

Mr. Simpson a barátom. A barát szó legeslegjobb értelmében. Azt, hogy nem lettem szerelmes, a sors különbejáratú, nekem (meg neki) fenntartott szemétségének tekintem, azt, hogy ezt képtelen voltam előbb belátni, a saját hülyeségemnek.

Nagyon akartuk mind a ketten, hogy úgy legyen, ahogy nem lett, és most persze mindketten átbaszva érezzük magunkat, de főleg ő.
Nem tudom, most mi lesz...

Nagyanyám: Nehogy kiengedd a galambokhoz!
Anya: De legalábbis ne engedd olyan macskák közelébe, akiket galambok közé engednek!

Még jó, hogy az emlegetett állat életében nem tette ki a lábát a lakásból. Jó, macskahordóban igen, de ott vajmi kis esélye van, hogy lemészároljon egy galambcsordát és elkapja a madárinfluenzát.

Asszem inkább nem gondolok bele, mi lesz, ha egyszer Huginak és/vagy nekem gyerekeink lesznek...

Ha eddig nem tudtam volna, miért nem fogok soha meggazdagodni:
ma simán kifizettem volna 1800 HUF-t két kávéért meg egy ásványvízért, ha a pincér nem szól, hogy a másik asztal számláját adta oda véletlenül.

Közvetlenül azután, hogy elnézést kértem, amiért hetek óta nem fizettem és nyújottam a tízest Imrének az irodai kávézóban, aki (miután halálkomoly pofával rámpirított, hogy nem illik kilencezer forintos hátralékot felhalmozni) röhögve közölte, hogy csak három ronggyal lógok.

Munkálatok:
- előszabafal le, át a konyha mellé
- komód össze - rá az összes kis kütyü, amit múlt héten vettem/kaptam: lámpa, kis, lampionos, piros színű mécsestartó, virág vázában
- tükör a komód fölé
Ha egyszer lesz egy fényképezőgépem, megörökítem, becsszó csodaszép lesz!

Ez például a komód:


Zorka a lábam mellett kushad, a fúró nem neki való zajt produkál.
Én meg dolgozom. Csuhaj.

Zorka egyébként napok óta előpácolja magát: a fűtőtest közvetlen közelében fetreng egész nap, annyira átmelegszik, hogy már-már forró a bundája, és közben megállás nélkül dorombol.
Lehet, hogy egyszerűen öregszik, és lassan egész nap alvós vénlány lesz belőle. Bár ennek határozottan ellentmond a galacsin-vadászat, amit minden este szigorúan 11 és éjfél között iktat be a napi programba...

Tüsire vágatom a hajam, leülök egy sarokba és megvárom a tavaszt.
Biztos a környéken ólálkodik, mindenki meg van őrülve. Én például kis cipőcskékkel álmodom, meg szoknyákkal meg egyszál pulcsikkal...
Jövő héttől dolgozom, de csak hatig, ha sietek, hazaérek Híradóra, és legalább nem fog mindenki telefonon zaklatni. Mint most.
Vajon csak ebben az országban nincs a "szabadságon vagyok" összetételnek semmi jelentősége? Egész héten zörgött a telefonom.

Viszont asszem tegnap újabb csatát nyertem a lapértékelőn. Naiv Tábornok győzelemre vezeti csapatait, gazdag lesz és elköltözik Peruba!