naivdiva

Ja egyébként tök jól haladunk, a kontaktlencse, meg én. Tegnap asszem 5 órát volt bent, ebből többnyire láttam is, és csak kétszer cseppentettem.
Pikk-pakk megy már a berakás meg a kivétel, és a szemem kezd edzésbe jönni. Ahhoz képest, hogy hétfőn fél méteren belülre nem tudtam fókuszálni, tegnap már egész közelről meg tudtam nézni a kezem (nem röhög!), és olvastam újságot is - őszintén meglepett, hogy ennyire gyorsan alkalmazkodik a szemem.
Fontos életvezetési tapasztalatokkal is gazdagodtam, úgyhogy most már tudom, hogy nekem jobb, hogy eleve ki vagyok sminkelve, és úgy rakom be, mintha a lencsével a szememben rajzolnék arcot magamnak (az utóbbinál mintegy másfél kiló púder ment a szemembe, vehettem ki, lögybölhettem újra és tehettem vissza), illetve, csatot kell rakni a hajamba, mert nincs ott a fülem mögött a szemüvegem szára, amire eddig mindig feltekertem a halántéknál elálló kis hülye tincseimet, amik így szabadon lobognak össze-vissza.
Amúgy azért időnként produkálok vicceseket, mint tegnap, miután anyáéknál az irodában beapplikáltam minkét darabot a szemembe, gyorsan felvettem a szemüvegemet, hogy lássak. Na, a majdnem 10 dipotria (-4,75*2) az azért durva volt.

Tegnap délután testületileg mentünk az oviba Rambóért, aki az utóbbi időben igyekszik az összes nagyonidegesítő kisgyerekszokást felvenni.
A legjobb fegyver a szelektív hallás ugye, hiába kéred meg hatodszor, hogy ne mászkáljon el, vissza se néz, és húz a fenébe, akárhol. Hiába szólsz neki harmadszor, hogy ne ugorjon teljes lendületből a hasadba, röhögve fut neki negyedszer is. De a csúcs az volt, amikor azt hiszem tizenkettedszer beszéltük meg Apáéknál (ahol még mindig házfelújítás van), hogy nem, nem lehet kivenni több polctartó pöcköt a dobozból, mire azt mondta, 'aha, jó, csak egyet kiveszek'.
Egyébként Apa egész este az egyik ajtó zárját szerelte, és többször közölte, hogy most végleg elrontotta, mire egyszercsak sikerült megjavítania.
Rambó ezt így interpretálta az anyjának, amikor érte jött:
- Anya! Megszereltem a zárat! Fúrtam a fúrógéppel, és megszereltem, és fúrtam az ajtóba, és összedőlt a ház, így: pfffddzsffpfdzspfpf.

Most beszéltem Nagyanyámmal, akivel a következő beszélgetést folytattuk le*:

Nagyanyám: Voltál azóta orvosnál?
Naiv: Mióta?
Nagyanyám: Mióta mondtad, hogy mégy az orvoshoz.
Naiv: Voltam, múlt hétfőn.
Nagyanyám: És akkor most két hónapot várni kell?
Naiv: Szóval azért Anyuval beszéltél.
Nagyanyám: Persze, hogy beszéltem. De tőled is hallani akarom.
Naiv: Voltam az orvosnál és azt mondta, ha nem esek teherbe decemberig, elkezdjük a mesterségeset.
Nagyanyám: Kiszámoltam, augusztusi lesz.
Naiv: Ha összejön elsőre.
Nagyanyám: Kiszámoltam, augusztusi lesz, és ebben a családban amúgy is az dukál, hogy augusztusi legyen**. Most megmondom. Jegyezd fel, hogy az öregasszony megmondta!

Úgyhogy most feljegyeztem, hogy az öregasszony megmondta, és már csak drukkolni kell, hogy igaza is legyen.

*Nagyanyám minden részletről tud, tőlem, mert, ha nem tőlem tudja, akkor megtudja valaki mástól, nincs nála profibb vallató és felderítő széles e hazában, szóval jobb a békesség, és magához (és az általános beleugatási együtthatójához) mérten elég jól kezeli az ügyet.
**Mert Anya és Mr. Simpson és ő (mármint a Nagyanyám) augusztusi. Azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a család másik 20 tagja nem augusztusban született.

Képzeljétek, van kontaktlencsém.
Egyelőre kísérleti jelleggel, napi 3-4 órára, de jövő héttől igaziból is használhatom. Hetek óta fontolgatom a dolgot (ne kérdezzétek, miért pont most, csak) aztán tegnap rászántam magam.
Van egy közeli ismerős, aki optikus, és hozzá mentem el. Egy kis szobában eltöltöttem 45 rettentő vidám percet, mire sikerült úrrá lennem a reflexeimen, és beraktam egyedül, aztán még lecsekkolta, hogy ki is tudom venni egyedül, majd szélnek eresztett, hogy menjek vissza két hét múlva.
Kaptam kezdő szettet meg plusz egy pár lencsét, ha megtépném, vagy ilyesmi, és tegnap egész este lencse volt rajtam.
25 éve vagyok szemüveges, most szokom a saját arcom. Ami biztosnak tűnik, hogy vesztettem 30 IQ pontot, és még jobban hasonlítok az apai nagyanyámra, mint hittem.
Egyébként meg nagyon vicces, hogy van perifériás látásom, és nem szűnik meg a világ a szemüvegem határain túl, ami nem vicces, hogy újra meg kell tanulnom fókuszálni, főleg nagyon közelre, mert eddig csaltam, és szemüveg alatt lestem.
Kiváncsi vagyok, mennyi idő megszokni, tapasztalatok jöhetnek.

Fröcsögni fogok.
Amit szerintem soha-de-soha nem tehetne meg valaki, aki bármit árul: hogy kioktatja azt, akinek épp el akar adni valamit.
Rendeltünk reklámidőt, hetek óta ezen is dolgozom, bekértem 3 variációra árakat 4 különböző cégtől, meg is kaptuk őket, többszöri egyeztetés, korrekt voltam, az elején elmondtam mindenkinek, hogy több helyről kértem árat, és nem biztos, hogy őket választjuk.
(A szokásos gyors ügymenettel) 3 hét alatt eldöntöttük, hogy mit akarunk, kiválasztottuk azokat a fórumokat (direkt nem mondom meg, hogy milyen médiumról van szó), amik árban is okék voltak, és tudjuk, hogy az olvasóink is szeretik őket. A győzteseknél vettünk reklámidőt, a többieket értesítettem, hogy kösz nem. Továbbra is udvarias voltam, köszönjük a munkát, legközelebb is gondolunk rájuk stb.
Erre felhív egy fickó az egyik helyről, hogy mondjam már meg, hogy miért nem ők - oké, jogos - mondom, hogy drágák, és mások hatékonyabban érik el az olvasóinkat. Akkor mondjam meg, hogy kik azok. Itt kellett volna lecsapnom a telefont, de hülye vagyok, megmondtam. Mire 5 perces kiselőadásba kezdett, hogy az így nem hatékony meg úgy drága és, ha tudnám az ilyen meg olyan számokat, akkor náluk vennék, mert bár az ajánlat alapján, amit küldött, ők a legdrágábbak, valójában ők a legolcsóbbak.
Ami lehet még igaz is, mert nem vagyok marketinges, és valóban annyira hülye vagyok, hogy csak az előttem fekvő számokat tudom összehasonlítani, de akkor miért nem mondta el bármikor a 4 alkalomból, amikor beszéltünk, ugyanezzel a részletességgel, hogy ők a legolcsóbbak?
Ha akarnék is venni az életben náluk bármit, tutira keresni fogok egy másik üzletkötőt, hogy ne ő kapja a jutalékot, ha egy hetembe is telik, mert engem ne oktasson ki senki, aki a pénzemet akarja (pontosabban a Fiúkét, de ez most irreleváns).
Baszki ezt a surmó országot.

Az meg milyen, hogy már most nem emlékszem, hogy miért írtam fel 2 (kettő) perccel ezelőtt a kockásba, hogy 'Fiúk 1.-nek könyvek'? És még csak hétfő reggel 3/4 9 van. Asszem nagyon utálok dolgozni ezen a héten.

Az a jó ebben, hogy ilyen rengeteget vagyunk itthon egyvégtében (azon kívül, hogy Mr. Simpson 10 órákat alszik, aztán ráhúz még kettőt délután és talán végre pihen egy kicsit), hogy a macskáknak is az egész nap rendelkezésére áll, hogy használjanak minket (hiszen azért vagyunk). Abban a percben, hogy leülök a gép elé, megjelenik valamelyik, és feljön az ölembe.

A kicsi egyetlen percre sem bír nyugton maradni, feláll, leül, forgolódik, és nyomja a fejét a kezemhez, mit sem törődve azzal, hogy épp egy bögre forró kávé (jobb) vagy egér van benne (bal). Egy idő után általában megsértődik, hogy nem foglalkozom vele elég intenzíven, leül a laptop és az asztal széle közötti tízésfél centis helyre, és szemrehányóan néz.

A nagy először lendületet vesz, (hájas seggel nem csak úgy ugrálunk össze-vissza), aztán áll az ölemben és ezredszer is megállapítja, hogy nem fér be az asztal és a testem közé. Persze ehhez ő is forgolódik, közben időnként a számba nyomja a fejét, és dagaszt, ami egyáltalán nem vicces, amikor nincs elég vastag ruha rajtam. Végül abban a pózban köt ki, ami miatt most is bénán gépelek: a segge az ölemben, a teste elülső felével pedig az asztalon könyököl.
Csinálnék képet, de ahhoz fel kellene állnom, és akkor már nem lenne miről képet csinálni.

Na a tegnapi pereputtyos látogatás elég jól sikerült, mitöbb, történelmi volt, először volt úgy három fogásos kaja nálunk, hogy mindent én csináltam (Mr. Simpson hathatós [hethetős] közreműködésével).
Szóval volt húsleves, ezt még szerda este összedobtuk és megfőztük, a húslevesnek direkt jót tesz, ha áll egy éjszakát. Kuktával nem egy ügy, bebasztunk mindent a fazékba és adtunk alá kakaót, másfél óra alatt kész volt, nagyon finom lett. Anyósom utasításainak megfelelően tettem bele karajcsontot is a csirkealkatrészek mellé (a múltkor direkt elkértem a hentestől, amikor karajt vettem), így még finomabb lett.
Aztán volt sültcsirke, a LeendőSógorom kedvéért, aki imádja, ráadásul szülinapja is volt a héten, valamint bejelentette, hogy, ha nem sültcsirke lesz, nem hajlandó betenni a lábát a lakásba. Ezt egy kicsit túlsütöttem, mert az almatortára figyeltem abban az öt percben, ami a kritikus 'kiesik belőle a csont olyan puha', és a kérget kap a tepsi felőli oldalon' között van, de azért ehető lett.
És végül az almatorta.
Na ez szívás volt, de megérte, mert isteni lett. Egyrészt másfél kiló almát meghámozni, kimagházazni és helyes kis szeletekre vágni, az szívás. Másrészt az a linzer-szerű tészta, ami kell hozzá, az is szívás, mert először az istennek nem akar összeállni, aztán nyújtáskor törik, de nem adtam fel, és lett belőle szép torta. Ebédnél a 3/4-e fogyott el, estére egy morzsa sem maradt belőle.
Anyám azt mondta férjhez mehetek.

Tiszta zellerszagú a kezem, úgy szeretem ezt, otthon-szag.
Holnap jön a pereputty ebédelni - Anyáéknál hónapok óta nem lehet a házfelújítás miatt, és csak a pszichedelikus nagycsaládi megőrüléseken találkozunk, nem dumáltunk egy rendeset hetek óta.
Szóval jönnek Anyáék, meg Hugiék, viszont holnap ugye nem lesz nyitva semmi, úgyhogy hajnalban keltünk Mr. Simpsonnal, elmentünk a nagycsarnokba és bevásároltunk, és iszonyú klassz volt, amúgy is imádok csarnokozni, meg piacozni, és a csarnokban már van 'saját' zöldségesünk meg csirkésünk, és mindig lehet velük egy kicsit dumálni és zellerszagú lesz az ember keze.
Almatortát is akarok sütni, úgyhogy most felhívom Fiúk 1.-et, mert ő kurvafinom almatortát tud.

Na, voltunk konzultálni az orvosdoktornál.
Hír 1.: Alapvetően minden rendben mindkettőnkkel, a férjem példaszerű értékeket produkál, én csak hozom az átlagot, ha nem vesszük figyelembe a némi pcos-s tüneteket a petefészkemben (kissé betokosodott petesejtek). Márpedig ezeket most nem vesszük figyelembe, mert
a.) ettől függetlenül spontán érnek a peteéim, és ki is jutnak a petefészekből
b.) nem produkálok más tüneteket - nem hízom, nem szőrösödöm és
c.) a cukrom meg az inzulinom is teljesen rendben van
ez így meg kevés a pcos-hez hál istennek.

Hír 2.: Decemberig várunk az inszeminációval, mert az OrvosDoktor szerint a múlt heti átlögybölés többszörösére növeli a spontán terhesség esélyét, mivel ugye egyrészt picit tágítottak a méhszájon, másrészt jól átmosta az egész berendezést a kontrollanyag.
Viszont szivatni sem akar, úgyhogy kivárjuk ezt a két ciklust, és, ha akkor sem, akkor rásegítenek.

Én most megnyugodtam, ott a fény az alagút végén, az elmúlt két évhez képest ez a másfél hónap már smafu, és ha neki lesz igaza, és irgalmatlanul teherbe esek, juhé, ha meg nem, akkor decemberben belevágunk a kórházi embergyártásba.
Ha lesznek további hírek, szólok.

Túl vagyok a hsg-n, hosszú poszt jön.
Előre bocsátom, hogy teljesen feleslegesen vettem papucsot és hálóinget, bár ez így utólag mindegy is.

Szóval 10-re mentünk, pontosan mint a halál és én kábé olyan sápadtan is, mint a halál, mit szépítsük, be voltam szarva csontig, leginkább arra figyeltem, hogy időnként levegőt is vegyek.
Aztán tízkor kiderült, hogy megkavarták a röntgenes beosztást, úgyhogy fél 1-kor lesz a vizsgálat, de ne menjünk sehova, mert lehet, hogy mégis előbb lesz. Úgyhogy letáboroztunk kint, Mr. Simpson elment újságért, meg ennivalóért, mert csontbeszarva nem reggeliztem.

A nézelődésre rendelkezésre álló másfél óra alatt meghatódtam, hogy szinte minden nővel ott van a pasija / férje, csodálkoztam, hogy vég nélkül ömlik be a meddő nők hada az ajtón, egyszer majdnem elaludtam, de többnyire nagyon izgultam.

Fél 12-kor megjelent a főnővér, hogy 'akkor két háesgés jöjjön be délben a tablettáért, aztán átvisszük őket'. Oké. 12-kor bementem a tablettáért (mint utóbb kiderült, fájdalomcsillapító volt), aztán kerestük egy ideig a másik 'háesgést', aztán jött egy nagyon kedves nővér, aki a múltkor a véremet vette, hogy akkor indulás. Mr. Simpson egy másodpercre sem tévesztett szem elől, ott jött szigorúan mellettem, de aztán volt egy ajtó, ahova már nem jöhetett be, úgyhogy a másik lánnyal ketten mentünk, én dobtam még egy 'ugye minden rendben lesz'?-t a férjem felé és függöny.

Nem mondom, hogy nem remegett a kezem vetkőzés közben, de ott még bátor voltam, vagyis inkább elszánt. Amikor felfeküdtem az asztalra (semmi nőgyógyászati tárogató, klasszik röntgen asztal) akkor gyáva voltam, és remegtem mint a kocsonya, de ott már mögöttem volt a point of no return.

A doki (nem az OrvosDoktor, hanem valami hsg specialista) nagyon rendes volt, és minden mozdulat előtt elmondta, hogy most ez lesz meg az lesz, én pedig markoltam a térdem és végig arra gondoltam, hogy laza vagyok, és segítek, neki is meg magamnak is, és nagy levegőket veszek és laza vagyok, laza vagyok, laza vagyok.
A Nagyonaranyos Nővér végig a fejemnél állt, és fogta a kezem és duruzsolt a fülembe, azt hiszem néhány tíz évig még hálás leszek neki ezért.

A konkrétan kurvaszar három másodpercig tartott (gyengébb idegzetűek ne olvassanak tovább) amikor egy fogóval megfogta a méhszájat. Na az olyan, mintha jól belédcsípnének belül, egy olyan helyen, amiről azt sem tudod, hogy van, de leginkább tényleg egy hirtelen, brutális és gyorsan múló menstruációs görcshöz hasonlít. A kanült nem éreztem, amikor feltötöttek a kontrasztanyaggal azt éreztem, de csak, hogy feszít a hasam, és szép nagy levegőkkel, meg a lazítással azon is úrrá lehetett lenni. Aztán jött a röntges és jól lefotózott mindent, a végén már lestem is és láttam, ahogy a jobb petevezetőből távozik a kontrasztanyag a hasüregembe.

Végül kiszedték belőlem a csöveket és akkor megint elkezdtem remegni, és valahogy még lemásztam az asztalról és kimásztam az öltözőbe, és felöltöztem, és kirohantam Mr. Simpsonhoz és kitört belőlem a zokogás, és kurvajólesett kiadni a feszültséget, és, hogy túl vagyok rajta, és tökjól csináltam, és végre megvan ez is, és talán tovább léphetünk.

A leleteket az OrvosDoktor maga akarta ideadni, úgyhogy ő mondta meg, hogy bent is minden rendben, de nem akart háromperces leletek alapján kezelésin tervet felállítani, szóval egy hét múlva konzultálunk hogy hogyan tovább.

Addig húztam a dolgot, amíg lehet, és igyekeztem egész héten nem gondolni a hétfőre, viszont logisztikai okok miatt ma már muszáj volt (vö.: felkészülés). Úgyhogy délelőtt fogtuk magunkat, és elmentünk halóinget meg papucsot venni.

Az előbbi viszonylag egyszerűen ment, bár nagyjából tíz éve nem vettem hálóinget (alvás pólóban, vagy se, durva téli napokra van egy hosszúgatyás színes csíkos pizsim), viszont a női ruhaszaküzletekben azért láttam egy párat, úgyhogy ezt gyorsan elintéztük és lett egy semmi extra, térdig érő, rövidujjas hálóingem.

A papucs ennél sokkal bonyolultabb, mert ótvarrondaságot nem vagyok hajlandó felvenni, márpedig olybá tűnik, hogy ebben a városban csak kiöregedett fodrásznőknek való papucsokat árulnak, ronda, fehér, blöe.
A Mammutban majdnem vettük egy normálisat, de az eladó a wc-ben dugott a pasijával, vagy ugyanitt fosott, mindenesetre 35 perc alatt nem váltotta be a rácsra ragasztott ígéretét, hogy 'rögtön jövök' és addigra már hatszor megnéztünk mindent, amit nem is akartunk, úgyhogy egyrészt innen üzenem neki, hogy az anyját, másrészt gratulálok az üzletpolitikához, amely szerint szombat délelőtt kell felszívódni bő fél órára.
Végül elmentünk a körúton lévő sollba, és vettünk egy elöl zárt papucsot, ami nem nagyon ronda, és esetleg hordható nem csak kórházban is.