naivdiva

Ezt a képet küldtem Mr.Simpson-nak, aki erre közölte, hogy űberelhetetlen vagyok. Hát igen. Vicces vagyok és cizellált. De főleg vicces.

Vigaszul elutazom egy fél hétvégére, úszni fogok, meg szaunázni meg aludni. Ha jól sejtem este be is rúgunk, céges buli lesz, félspontán szervezés, sok pia.

A Gyerek egyébként tegnap felvételizett (ezt a rohadt rendszert, 12 éves), azt mondta jól sikerült. Remélem is, anyámal, meg az övével tövig rágtuk a körmünket. Ő állítólag nem izgult. Mármint a gyerek.

Az meg milyen már, amikor rájössz, hogy valaki, akit nagyon szeretsz* folyamatába hazudik, de ezt ő maga nem így értékeli, ellenben rajta kívül mindenki, és te magad is legszívesebben azt hinnéd el, hogy te vagy hülye, de nem lehet, mert minden arra mutat (bizonyíték), hogy nem, hanem.
És ettől a hazugságtól megremegnek az ablakok.

Utálom, hogy az élet bonyolult, lehetne egyszer a változatosság kédvéért ásításig unalmas, mondjuk röpke ötven évre, utána meg már a sok izgalomtól úgyis elvisz egy infarktus.
Így.
*nem "csakúgy", hanem bizalommal és mélyen, és őszintén (fújj), és tényleg.

Hugi és Zorka megszelídítették egymást. Igazából Zorka szelídítette meg Hugit, de ez mégiscsak furcsán hangzik.
Hugi mostanában elég sokat kérózik nálam, de ma reggelig nem bírtunk (bírt) túljutni a "nem alszom egy légtérben a macskával, mert rohangál és a fejemre mászik" mondatban összefoglalható előítélet-akadályon.
Hiába magyaráztam, hogy a macska jobb ágymelegítő, mint a melegvizes palack, hogy a dorombolásnál jobb altató nincs is, hiába dühöngtem, sírtam és fenyegetőztem (nem), Hugi mereven elzárkózott az együttalvás elől.
A kis fifikás (Zorka) persze rést talált végül a falon, ma reggel, miután elfogyasztotta az elé tálalt menüt, felhúzott Hugi mellé a galériára, befészkelte magát mellé, és a szokásos szusszanás-sóhajtás kíséretében megkezdte a kaja utáni sziesztát.
Hugi meg túl álmos volt, hogy lezavarja.

Ledőlt.

Amikor még nem dolgoztam ennyit, állandó lelkifúróm volt, amikor csakúgyból szörfözgettem, telefonokat meg tavaszi/nyári kollekciókat gusztáltam, meg híroldalakat böngésztem félóraszám.
Mostanában viszont irtó tájékozatlan vagyok, úgy trendileg, mint mindenhogy. Szar.

Viszont elmegyünk ma Rapülők koncertre. Egy kamaszkori álmom válik valóra - üssetek - Apával az egyik komoly balhénk akkor volt, amikor nem engedett el a búcsúkoncertre. Úgyhogy biztos szar lesz és egy bálvány fog ledőlni (nem), de még elsunyulni sem lehet, a főfőnöktől kaptuk a jegyet. Én és további tizenöt munkatársam.

A nagyanyámnak 303 ismerőse van a wiwen. A múlt előtti héten regisztrált.
Nekem kb. 260. Én két és fél éve regisztráltam.

Amikor kislány voltam, mindig elvitt magával a színházba főpróbára, mert ő akkor tudott jó képeket csinálni, nem a bemutatón.
Beültem a széksorok közepére és ott ücsörögtem, amíg ő dolgozott. Mindig úgy tűnt, láthatatlan, a színészek sosem néztek rá, mintha varázsereje lenne. Imádtam vele dolgozni járni.
Volt olyan címlap, amin az én szappanbuborkém volt rajta, mert belefújtam a képbe, miközben exponált, (valami nénit fotózott, lehetett vagy harminc, ha jobban belegondolok) neki meg tetszett és azt kockát adta le.
Nagyon büszke vagyok, hogy ő a nagyanyám, akkor is, ha rémes rántotthúst csinál.

És képzeljétek, megtudtam, hogy a fogadott bátyámnak is van egy fogadott bátyja, pontosabban valaki, aki őt a fogadott öccsének tekinti. Ezt a valakitől tudtam meg, aki egyébként véletlenül Mr. Simpson barátja.
Szóval, akkor két fogadott bátyám van? Furcsa módjai vannak egy család bővülésének.

Oké, a közölnivalóm 174%-át Mr. Simposnnal osztom meg, mert az a furcsa szokása is van, hogy imád velem beszélgeteni, vevő a humoromra (folyton vihogunk / vísítva-röfögve röhögünk / kuncogunk és a többi), mi több szórakoztatónak, szellemesnek és műveltnek talál.
Már amikor épp nem valami förtelem hagyja el a számat (mostanában, ha lehet még többet káromkodom, mert ez illik a vörös hajamhoz), de ezt most hagyjuk.

Ja! Onnan indultam, hogy mért nem írom a blogot mostanában.
Mr. Simpson egyébként szellemes, művelt és szórakoztató, emellett gátlásos kamasz, pedig harminc is elmúlt.
Mr. Sipmson utálja a Mr. Simpson nevet, de olyan vicces, amikor bosszankodik, hogy Mr. Sipmson marad.

Ja, és kiderült, hogy az alighasznált rágót Mr. Simpson hagyta az ollón. Furcsa szokásai vannak, mosogatni is szeret.

Tegnap, miközben néztem apámat, meg a fogadott bátyámat*, ahogy hergelik egymást politikailag, meg ideológiailag meg mindenhogy, néhány percre elméláztam, hogy én már semmilyen háttérsztorit nem tudok, se, hogy melyik miniszter kit dug, se, hogy kit nem, hanem helyette tudom, hogy hogy kell kvarkban húzni, meg mikor kell fekete-fehér printet küldeni, meg mikor kell bekeményíteni a megrendelőnél.

Nem hiszem a kettő között (már a miniszteri kufirc és a fekete-fehér print között) bármilyen reláció volna rajtam kívül, de furcsa, hogy kilenc hónap alatt mennyit változik az élet.

Hja, mások ennyi idő alatt hordanak ki egy gyereket. Én lapot hordok ki.(Jó, azt azért nem.)
És igen, nagyjából csak a munkára tudok gondolni. Régen macska-blog, most munka-blog.

*ez egy hosszú történet, Apa fogadta őt fiának, pedig van neki igazi apukája, aztán ő fogadott minket húgainak, mondom, hosszú.

Nekiállok és felsuvickolom Gyöngyszemet.
Takarítás - zeneletöltés - takarítás stb., stb. Máshogy nem megy, utálok takarítani.

Most látom, Hugi itthagyott az ollón egy alighasznált rágót. Bár lehet, hogy ez napokkal ezelőtt történt. Mindegy. Gyöngyszem rémes állapotban van, meg kell mentenem.
Holnap pedig átrakjuk az előszobafalat, helyet keresünk a mikrónak, amit a jesszus hozott, és, ha a Cég átutalja a rengeteg forintot, amivel tartozik, veszek egy komódot és egy tökröt a bejárati ajtó mellé.

Néha kifejezetten örülök, hogy nem volt pénzem ilyen dolgokra, amikor megvettük Gyöngyszemet, mert így a végtelenségig lehet csinosítgatni.

Tegnap kártyáztunk, szertintem fél év óta először játszottunk végig egy partit, utolsó előtti lettem, Mr. Simpson viszont harmadik, pedig állítólag először játszott (öten voltunk). Gyanús.

Mostanában kávézásnak álcázott munka-megbeszéléseken (vagy fordítva) veszek részt esténte, csak hihetetlen elhatározások / véletenek / előre szervezett programok okán jutok haza hét (nyolc) előtt.

Viszont cserébe tíz embert basztathatok amikor csak jólesik /eszembe jut, adhatok potyapénzért potyamelót a barátoknak, tölthetek ki a szerkesztőknek készült time sheet-et*, mitöbb ma kaptam a főfőfőnökömtől egy "Te mit gondolsz?" tartalmú e-mailt.

Őrületes izgalom egy első lapszámot főszerkeszteni.

Életem nagyjából nincs, de jókat mulatok, fejlődöm szakmailag és a csak munkával töltött napoknak megvan az a hatalamas előnye, hogy nincs időm parázgatni, szorongani, meg ilyenek, tehát, innen úgy néz ki, hogy tökszuperül érezném magam, ha lenne rá időm.


*Ezt a faszságot, állítólag nem azért kell negyedóránként vezetni a "mit csináltál ma" listát, mert ellenőrizni akarnak minket, hanem, mert motivál. Ja.