naivdiva

Autós pályafutásom alatt ma először hagyta el a számat egy teli tüdőből kiengedett 'a büdös kurva anyádat', pedig mingyár 10 éve, hogy vezetek.
Mi a mást is mondhattam volna a mögöttem álló audisnak, aki annak dacára, hogy jobbra húzódtam és indexeltem, jelezve, hogy be szeretnék állni az egyetlen helyre az oda-vissza bedugult utcában, abban a szent pillanatban állt a seggembe, hogy előrébb gurultam fél métert, hogy be tudjak tolatni.
Utána már csak 15 percig tartott, mire arszolva megkerültem a háztömböt.

Voltunk családilag Egerben a hétvégén, sétáltunk nagyokat, napoztunk kávézás közben óraszám teraszon, néztünk szecessziós kiállítást, kóstoltunk bort (11 fajtát, majdnem sugárbanhányás lett belőle, jó, tudom, nem kellett volna levezetésnek utánaküldeni egy jégert), Hugiék vettek egy lakást (nem Egerben, itthon, és még nem vették meg, de megvehetik, és ennek nagyon örültek), a Gyerekről kiderült, hogy elviselhetetlenül kamasz, vasárnap délutánra sikerült mindenkit kiborítania, voltunk kipakolós régiségvásáron és majnem vettünk egy kalitkát, de rájöttünk, hogy egyik macska sem fér bele, szóval minek.
Mr. Simpsonnak olyan színe van, mint aki egy hét nyaralásból jött haza, nekem csak az orrom piros.

Update a tegnapihoz: a Gyerek megpróbálta megpumploni Apát is, persze arról mélyen hallgatott, hogy már ketten (az apja meg az anyja) nemet mondtak ugyanerre, szülinapjára kérte (októberben lesz).
Én elég pipa voltam rá, de Anya azt mondja, hogy ez csak a szokásos kamaszkori konspiráció, és szerencsére elég béna benne. Mondjuk tényleg nem tudom hogy gondolta, hogy ebben a családban nem ér körbe az infó estére...

Azt hiszem, ma inkább a szarfej nagynéni kategóriába tartozom, mint nem, pedig fordítva akartam. A Gyerek ugyanis akart egy iPodot, egy barátunk meg kint van Amerikában, gondoltuk hozatunk vele egyet, akkor nem egy akkora vagyon.
Mondjuk én vagyok a hülye, hogy csak ma jutott eszembe, hogy oké, de ki fogja ezt kifizetni (városszerte híres lépcsőházi okos vagyok), mert én nem ruházok be (így is) 30 rugót, amúgy is teljesen el van szállva, ha a pénzről van szó, tökpofátlanul kér kölcsön tizeseket, amiket az anyja ad vissza (jó esetben, rossz esteben senki) .

Szóval megkérdeztem tőle, hogy ezt szeretné-e a következő 2 karácsonyra ajándéknak, vagy valamelyik szülője tud a biniszről, és felkészült a perkálásra. Na persze egyik sem tudott róla. A Nővérem közölte, hogy majd az apja kifizeti, egyébként felőle nyugodtan.*
Na kiderült, hogy az apja sem hajlandó kifizetni. Most persze vérig van sértődve (a Gyerek, nem az apja), és gondolom meg van róla győződve, hogy az övé a legborzalmasabb család a világon.
Szegénynek tényleg szörnyű sors jutott egyébként, a pótapja Párizsból hozza neki a szarabbnál szarabb cuccokat, Anya és Apa ugranak, ahányszor elhagyja a telefonját (félévente egyszer), hogy újat vegyenek, kocsival hozzák-viszik (amikor nem ciki a haverok előtt), és kénytelen lovagolni járni hetene háromszor.
De ezt a hegyibeszédet nem fogom megtartani, csak magamban röhögök rajta, és drukkolok, hogy az az 5-6 év, amíg még kamasz viszonylag gyorsan tovaszálljon.
Egyébként meg kapott egy mp3-lejátszót Apától asszem karácsonyra, de az persze szar, mert nem a legújabb Apple.

*ezért  van elszállva a  Gyerek, a Nővérem is egész életében a mások pénzét szórta, főleg Apáét, de ez egy másik történet

Mivel tegnap M. ott-tartózkodásom tiszteletére berakta azt a cédét, amit Londonból hoztam neki nagyjából 5 évvel ezelőtt - ehhez kemény küzdelmet kellett folytatnia a nagyobbik Lánygyerekkel, és egy darabig az Elmós dvd állt nyerésre - most Blurt hallgatok.
Van egy válogatás playlistem, amiben azok a számok vannak, amiket akkor hallgattunk (ízelítőül: Blur, Fantastic Plastik Machine, Röyskopp, Heaven Street Seven, Dandy Warhols) és, ha nosztalgiázni akarok, azt hallgatom.
Most Blurrel nosztalgiázom, csak az a baj, hogy egy időben annyit hallgattam, hogy eléggé unom.

Úristen, annyira kultúrok vagyunk, hogy az már fáj. Tegnap is színházban voltunk, éles váltás: Hat hét, hat tánc, a Tháliában. Jótékonysági előadás volt az emlőrák-szűrésért, Anyáék (is) szervezték, a teljes pereputty felvonult, including LB és az ő pereputtya.
Kicsit csalódott voltam, mert annyi jót hallottam az előadásról, hogy valami lehengerlőbbre számítottam. Pontosabban arra számítottam, hogy inkább lesz táncolós, mint filozofálós, de inkább filozofálós volt, mint táncolós. De a Kulka nagyon jó színész, ezt ismét megállapítottam.

Vacsi után a szűkebb családom előadta a 'minden idők legőrültebb társasága' c. magánszámot, így csak azon múlt, hogy megtaláltuk őket az egyik kávézóban, hogy a másikban van az pincérfiú, aki szerelmes a hugomba, és amikor látta, hogy ott toporgunk Mr. Simpsonnal, szólt, hogy már elmentek, mert nem volt üres asztal.

Este láttuk a Hamlet.ws-t, Krétakör. Brutális.
Ez volt a második Krétakör darab, amit láttam, sok már nem is lesz, mert feloszlik a társulat, ez az utolsó évad, amikor együtt játszanak.
Egy kb 3*3 méteres placcon játszik három színész (gyabronka József, Rába Roland, Nagy Zsolt), és mint a legtöbb Krétakör előadáson a közönség is része az eseményeknek, lehet és kell végszavazni, bekiabálni, felolvasni.

Mr. Simpsonnal arról beszélgettünk utána, hogy az ember milyen kicsinek és hozzá nem értőnek érzi magát egy ilyen előadás után, hogy hiába a színházba járás, ez az igazi tapasztalat. A színházi élmény egyszerűen fantasztikus, amikor tőled 2 széknyire ül Ophélia (adott esetben Nagy Zsolt, de a szerepeket váltogatják egymás között) és közvetlen közelről látod az arcát, ahogy szégyenli magát, mert Polonius épp megszidja.

Eszközök nincsnek, csak a test meg a hang, és mégis ott vagy a kellős közepén a drámának, a bőrödön érzel minden odavágott vagy elmotyogott mondatot. Menjetek és nézzetek Krétakört, amíg lehet.

Hétvégi összefoglaló:

Pénteken Mr. Simpson vett egy biciklit, állítólag azzal fog dolgozni járni, kivéve öltönyös napok (ebből ezen a héten 4 van). A bicikli nem fér be a liftbe sehogy, úgyhogy plusz edzés lesz felcipelni a negyedikre, de lent meg nem lehet hagyni, mert az emberek eredendően gonoszok.

Szombaton jöttek M.-ék, meg Bandiék, jót vacsiztuk (állítólag fejlődőképes vagyok, mindenesetre mindenki telipofával zabált), és a hétvége további részében nem volt probléma a takarmányozás. A menü mézes-chillis sültcsirke volt, juhtúróval töltött paprikával (grill) és friss salátával, a kedves vendégek pedig gondoskodtak desszertől, úgyis mint bio csokissüti és nem bio profiterol. (Aki tudja, hogy az utóbbiban vajon miért van 6% káposzta összetevőként, az jelentkezzen, mi nem tudtuk megfejteni.)

Vasárnap voltunk Wampon, nagyjából 4 és fél percet, mert ahányszor megálltam egy standnál, Mr. Simpson a fülembe sziszegte, hogy 'száz táskád van, neszórakozz máár', és kénytelen voltam belátni, hogy száz táskám van, és mivel rángatott tovább nem volt időm kifejteni, hogy ez nem ok arra, hogy ne vegyek egy százegyediket.
Aztán fölmentünk a Bazilikába a kilátóba (a fölfelé úton halálfélelem: on, nem is tudtam, hogy ilyen jól fejlett tériszonyom van), és kiláttunk, és gyönyörű volt.
Délután Unokatesó 2.0 szülinap volt, teljes létszám, extra hardcore, Rambó megkérdzete: ez mi? ez egy szülinap?, valamint öttől hétig a vele egymérető gurulós bőröndöt húzogatta fel-alá.

Extra kiegészítés: nem öltem meg a kisebbik macskánkat. Én nem emlékszem, hogy a nagyobbik ennyi ideig tüzelt volna, mindenestre ez már pszichológiai hadviselés, és nem járok messze a csontozókéstől (nincs is olyanom).

Annyira tudom gyűlölni az emberiséget az ilyen délutánokon, hogy legszívesebben géppisztollyal kaszálnék a Blahán.
Nyolc kilométeres sor a pénztárnál, dugig tömött villamos, egymást taszigáló emberek, a számba lógó táskák, versenyfutás az ülőhelyekért (lásd taszigálás). Komolyan mi az isten történik ezzel a várossal ilyenkor?

És persze elfelejtettem kaját venni a macskáknak, akik a legidegesítőbb fejhangjukon ordítanak, és abba sem fogják hagyni, amíg Mr. Simpson haza nem ér, ami nagyjából két óra múlva várható, és még meg sem ölhetem őket, mert igazuk van.
Esélytelen vagyok lemenni, hatszemélyre kell vacsit prezentálnom.
Most eléggé örülök, hogy holnap itt leszek bezárva az elefántcsonttoronyba, és nem kell szociálisnak lennem.

El kell mesélnem, milyen véget ért Szofi és a ruhásszekrény szimbiózisa.
Az utóbbi hetekben a kis dög teljesen pofátlanul ott lakott, minden délután arra értem haza, hogy nyílik-csukódik az ajtó, ő meg kómás fejjel próbál úgy csinálni, mintha nem a cipőimen durmolt volna mostanáig.

Hétvégén a polcszerelés miatt voltunk obiban, már előre örvendeztem, hogy veszünk riglit (Mr. Simpson előre rosszul volt, hogy szét kell fúrni a szekrényt), vége a dalnak. Na a kibaszott obiban semmilyen rigli-szerű dolgot nem lehet kapni, az eladócsaj kicsit meg is volt sértődve, hogy mifaszt akarunk.

Úgyhogy otthon elővettem az egyik "majd egyszer jó lesz valamire" felkiáltással eltett műselyem zöld szalagot, levágtam belőle egy szép darabot, és azóta a szekrény masnira van kötve.
Megjegyzem a kis szaros csak elérte, hogy én szívjak, mert a kikötöm-bekötöm plusz három percet vesz el minden öltözködésből, ami Mr. Simpson általános reggeli indulásközeli lelkiállapotát tekintve nagyon-nagyon sok, de még így is megéri.

A hétvégén rettenetes sok pénzt költöttünk, mert van miből (nem, de Mr. Simpson kapott jutalmat, és mielőtt ez a lóvét is beleszórnánk a hitelek és lakás feliratú feneketlen vödörbe, kicsit adtunk magunknak).
A férjem hagyta, hogy vegyünk neki ingeket meg nadrágot, én hagytam, hogy vegyünk nekem ruhácskát meg nadrágot, valamint vásároltunk 2 további könyvespolcot és egy szőnyeget, ha úgy tetszik, játékokat a macskáknak.

Az egyik könyvespolcot összeraktuk tegnap, én közben sütöttem nagyanyám-féle kakaós sütit, úgyhogy csavarhúzóval a kezemben ingáztam a konyha és az előszoba között. A szőnyeget simán leterítettük, Szofi azóta alatta lakik, Zorka meg áll és nem érti, mi az a nagy púp, ami ide-oda vándorol, ebből aztán eszetlen nagy verekedések vannak, a szőnyeg pedig csomóba gyűrve végzi valamelyik sarokban. Kicsit idegesít, hogy nem lehet civilizált dolgokat a lakásba hozni, mert a két hülye egy hét alatt leamortizál mindent, de hát biztos én neveltem helytelenül őket.

Nyitott ablak, nyitott kabát, tavasz van baszki végre.
Tegnap félálomban azt vizionáltam, hogy az egyik ajtón egy 10 centis óriáshangya mászik, de mire sikítófrászos pánikrohamot kaptam volna, eszembe jutott, hogy én csak a pókoktól félek, ráadásul Mr. Simpson felkeletett, hogy menjek inkább az ágyba aludni, mert a kanapén elgémberedik a nyakam.
Pedig nem aludtam, becsszó, hallgattam a meccset.

Anya és Mr. Simpson egy, a hétvégén megkezdett elméleti vitát folytattak tegnap, a spontán szerveződött családi vacsorán* és Anya elővezette, hogy egy tanulmány szerint, amit most olvasott, a hím patkányokban is fel lehet éleszteni az anyai ösztönt. Igaz, a kísérlet során a hím patkányok előbb megzabáltak néhány fészekalja kispatkányt, de néhány hét után már dajkálták őket, mitöbb, volt, amelyik szoptatópozíciót vett föl.
Mr. Simpsonnal rögtön el is határoztuk, hogy folyamodunk valami kísérleti pénzekért, Zorka ugye simán álszoptatta Szofit hónapokon át, pedig ő aztán se nem nőstény, se nem hím már rég, és nekünk még labor sem kellett hozzá.
Anya és Mr. Simpson a hétvégén egyébként a nyelvek kifejlődésénél kezdte az eszmecserét, előttem sem világos, hogyan jutottak a szoptató hímpatkányokig, mert egy percre elfordultam, amikor gyanúsan kezdett csörömpölni a lábos, amiben a répa párolódott (nem lett baj, finom lett).


*elég nagy szarban voltam, 10 csirkeszárnnyal nehéz jóltartani 6 embert, szerencse, hogy Hugi pasija nem volt éhes, így legalább Apa és Mr. Simpson jól lakott, arról meg nem folytatok most külön értekezést, hogy hogy van ez, hogy a nők (Anya, Hugi meg én) inkább éhen maradnak, csak a pasiknak jusson. Ez is biztos atavisztikus izé. Mi hétfőről maradt muffint vacsoráztunk.

Ez a második gyümölcsnapom, nap közben nem eszem csak naracsot, banánt, almát, és ebédre egy joghurtot, de valahogy nem érzem, hogy olyan kurvára egészségesebb lennék. Kitartásom nem lesz hozzá, sosem fogom megtudni, mit tenne a szervezetemmel, ha tartanám mondjuk 2 hétig.
Borzalom, miből kell fenntartanom magam, mert ha eszem is, akkor sem táplálkozom változatosan, ami M. szerint elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy ne hulljanak ki a fogaim 10 év múlva. Egyébként is eszmecseréltünk a bio-kajákról, én egyáltalán nem vagyok meggyőzve, mert ugyanúgy bemondásra kell elhinnem a bio-élelmiszereseknek, hogy az cuccukban nincs műtrágya, mint ahogy bemondásra el kell hinnem a magginak, hogy nem öl meg a 100 féle e.
M. bio-hívő, de (még) nem fanatikus, és azt is meg tudom érteni.
Azt hiszem ez tipikusan a bőség zavara, de most akkor ki mondja meg nekem, hogy a nem bio banánnal például ártok vagy használok magamnak? He?

Hétvégén nagyanyám-féle kakaós sütit akartam sütni. Jellemző nagyanyámra, hogy amikor el akartam kérni a receptet, közölte, hogy már fogalma sincs, amikor 5-6 évvel ezelőtt minden hétvégén azt sütött, akkor tudta fejből, nem írta fel, mostanra meg elfeljtette, tiszta szerencse, hogy egyszer odaadta Anyának. De hiába a kutatómunka, amikor neki akartam állni, kiderült, hogy nincs otthon 40 dkg porcukor, fuccs az egésznek. Valami excelt kéne vezetni a háztartásban fellelhető alapanyagokról vagy mittudomén.

Anyámnak mégis igaza volt, amikor egész kamaszkoromban azt hajtogatta, hogy óvónéninek kellene mennem*, mert meg kell mondjam nagyszerű óvónéni vagyok.
Élből felismerem azt a nyafogós hangot, amit a Fiúk (gyűjtőnév a főnökök helyett) arra kifejlesztettek ki, ha valami olyan jön, amit simán megcsinálhatnának, csak egyiknek sincs kedve (mire valamelyik felhív, általában ezt már jól meg is beszélték, mert először egymásra próbálják tolni, csak aztán jövök én). Én pedig szépen megnyugtatom őket, hogy nem kell hüppögni, Naiv néni megcsinálja, és foglalok nekik repjegyet, regisztrálom őket ide-oda, átveszem, megnézem, elintézem, kikeresem, felhívom, megmondom.

Ez is csak egy férfi főnök - női beosztott konstellációban létezhet, jegyzem meg, nesze neked emancipáció. (Ha nem imádnám őket, a hajukra kenhetnék a nyafogást, de olyan aranyosak ilyenkor).

*Ez mindig akkor került szóba, amikor kisgyerekes ismerősök jöttek, és 10 perc múlva tutira az én fejem ugrált az összes 5 év alatti, és akkor szűnt meg, amikor a Gyerek beköltözött, és élesben gyakoroltam az anyaságot, nem pedig vendég-gyerekekkel.

Na, a sztárjknak hála 7.51-kor bent voltam, ehhez végülis csak fél órával keltünk korábban a szokásosnál, lehetne belőle rendszer (nem).
Mr. Simpson ujjongva nézte a csöpörgő esőben vonuló tömegeket (érdekes módon Budán nagyjából mindenki bringázik, Pesten nagyjából mindenki gyalogol), mondtam neki, hogy egy igazi köcsög katasztrófatúrista, mire széles vigyorral közölte, hogy igen, tudja.

A szokásos 20 perc alatt bent voltunk, igaz, ezalatt három vasárnapi autós dermedt le előttünk - se kép se hang, ácsorogtak az út közepén, mert sávot kellett volna váltani. Gondolom a külső kerültekből sokkal nagyobb szívás bejönni, például anyáéktól, ahol egy út jön csak be az agglomerációból, fel is hívom őket.

Mondjuk, hogy hazafelé mi lesz, arra kiváncsi vagyok, bár nekem könnyű, hazafelé félúton van bázis (nagyanyámék), de akinek nincs autója, az gondolom ma szakad meg a röhögéstől.

Voltam tegnap díjátadón, két hete változó intenzitással ezen szorongtam, hogy mit csinálok én valahol, ahol nem ismerek senkit, mégis reprezentálni kell.
Mert az ukáz úgy szólt, hogy egyedül kell menni, kicsi a hely, ahova szervezték az eseményt. Na amikor odaértem, kiderült, hogy lúzer vagyok, mindenki pártnerrel jött, föl is hívtam Mr. Simpsont, vágja magát puccba, és mentsen meg, ő meg olyan rendes férj, hogy puccba vágta magát és megmentett.
Tiszta ciki volt az egész, amennyire erőlködtek, hogy toptrendi parti legyen, annyi volt a szakadt kurvának kinéző huszonkevés éves egyed (nem is értem, ilyenkor híre megy a városban, hogy ingyen van a csokifondü?), a díjazottak fele nem jött el (én is erősen gondolkoztam még tegnap, hogy hirtelen begyulladjon-e a mandulám), és mire odakerültem, már csak azért drukkoltam, hogy a többkörös telefonálásnak meglegyen az eredménye, és ne a főnökömet hívják ki átvenni a díjat, mert nehez adom el magam Kovács Jánosnak.
Viszont nyertünk díjat, tökklassz, büszke voltam magunkra.
Volt csoportkép, egyéni fotózás, magazincímlap leszek. (nem)

És amikor ki kell lépnem az épületből, elkezd esni az eső. Épp ma mondtam Mr. Simpsonnak, hogy elvesztettem az Úristenbe vetett hitem, igaz, ennek semmi köze nincs az esőhöz. Azt hiszem az Úristen is elvesztette a belém vetett hitét, kvittek vagyunk.

M.-mel tegnap azon drukkoltunk, hogy legyen a Kókáéknak elég vér a pucájában kiszállni a koalícióból, és lett, ennek örülünk, két szavazatuk már tuti van (ez volt a kikötésünk ahhoz, hogy egyáltalán elfáradjunk szavazni legközelebb), ami persze nem jeletni azt, hogy a szadesz megéri a következő választásokat, de legalább egy becsületgól összejött.

Az egész műsorból a legjobban nekem azt tetszik, hogy a Lendvai Ildikó azt nyilatkozta reggel a Napkeltében, hogy ők bizony kisebbségben is nagyszerűen tudnának kormányozni.

Azt a tényt, hogy többséggel sem ment, azért tartunk ott ahol, hagyjuk figyelmen kívül, nyilván úgy gondolja, ha nem lesz ott a szadesz kerékkötőnek, végre lehet majd rendesen kormányozni. M. szerint van ember, aki ezt elhiszi, én meg már a múltkor is naivnak bizonyultam, úgyhogy mondjuk, hogy az, hogy a Zildikó ki mer állni ezzel, csak mégegy ok, hogy takarodjon az egész cirkuszi társulat a picsába.

Én már csak azt várom, hogy legyenek előrehozott választások, az ostoba törzsemeszpés gárdát nyírja ki a demagóg fidesz, hulljon a férgese, hátha a alakul valami rendes párt a romokon, és jön egy garnitúra, amelyik nem azon fosik, hogy nem tudott eleget lopni a ciklus alatt, hanem csak annyit lop, hogy közben ne ölje meg a fejőstehent (képzavar).

Legnagyobb sajnálatomra azonban a fidesz kussol mint szar a fűben, pedig most itt az idő, verni kellene az asztalt, meg a sámándobokat, meg tüntetni a Sólyom László ablaka alatt, hogy írja ki holnapra a választásokat.
Hát hol vannak ilyenkor az igaz magyar emberek?