naivdiva

Hű, de kurvára szeretem, amikor a családban mindenki egyszerre lesz hisztis picsa, és zsinórban kapom meg a beosztásom nemlétező dolgok miatt.
A nagyanyám vérig sértődött, mert nem mondtam meg neki, hogy mit vegyen névnapomra, de ezt persze nem nekem mondta első körben, hanem felhívta anyámat és addig idegesítette, amíg anyám fel nem hívott és le nem baszott, aztán persze muszáj volt felhívnom nagyanyámat, hogy személyesen is lebaszhasson, amiért nem nem mondtam meg, hogy mit vegyen nekem.

Anyósom, aki szerint direkt elkönnyelműsködöm a megfázásomat, már csak a cseresznye volt a tejszínhabon.

Hát nagyon mulatságos hétvégét töltöttünk Pécstől 20 kilométerre, ami azzal kezdődött, hogy a LeendőSógorom elirányított minket a lehető leghosszabb útra Baranyába (Siófok-Szekszárd-Pécs), így négy és fél óra alatt oda is értünk, mondjuk sokat számított, hogy az autópálya 45-ik kilométerénél valami iszonyatos hang jött az autóból (amit azóta sem ismételt meg, többen megvizsgálták, semmi baja, lehet, hogy nem akart Pécsre menni) és letakarodtunk az autóútra, hogy ha megtagadná az együttműködést, csak az út mentén kelljen állni, de ne haljunk meg.

Aztán a péntek éjszakai pincében ücsörgéstől kiteljesedett a megfázásom, ami eredetileg Hugitól származik, aki átpasszolta Mr. Simpsonnak, aki meg nekem, úgyhogy a szombatot végigköhögtem, tüsszögtem és torokfájtam, pedig tök jó programunk volt, zabáltunk és ittunk vég nélkül, illetve megszakításokkal, mert időnként vezetni is kellett, hogy eljussunk az egyik pincétől / étteremtől a másikig.

Szerencsére szombat este a marhapörkölt előtt házi törkölypálinkát kellett inni, na az kiégetett belőlem nagyjából minden kórokozót, úgyhogy kértem gyorsan még egyet, meg vacsora után is egyet, úgyhogy tegnap csak egy kóldreksz kellett, hogy végignyomjam a napot, most meg simán csak dunsztosüveg a fejem, de nincs torokgyulladásom, ami szombat reggel még tutinak tűnt.

És meg kell emlékeznem a LeendőSógorom teherbírásáról, aki péntek este 9-től szombat éjfélig megállás nélkül ivott, de nem ám úgy felibe-harmadába, hanem duplájával a pálinkákat meg közben higításnak bort, és a világon semmi baja nem volt. Jó, mondjuk ő így van szocializálva, de, ha azt nézzük, hogy Anya péntek este egy pálinka és két pohár bor után lelkendezve közölte az összes jelenlévővel, hogy a pasikkal bármit meg lehet etetni, mert naiv kis hülye mindegyik, akkor szignifikáns a különbség.

Hétvégén elmegyünk Villányba pincelátogatni Hugiékkal meg Anyáékkal és kivételesen úgy alakult, hogy Hugi meg a LeendőSógorom szervezik a programot, mert nekik van kiterjedt rokonságuk arrafelé. A LeendőSógorom iszonyú komolyan veszi a szervezői feladatokat, nagyjából percre lebontott menetrendet állított össze, és az imént kaptunk körímélt, hogy mindenki vigyen játszóruhát, meg meleg cuccot.
Azt hiszem ő az egyetlen ember, aki cukin tud kocka lenni. Imádom.

Vonulhatunk a mediátor elé, felfüggesztették az eljárást fél évre, addig meg kell egyezni.
Egyébként tök fölöslegesen izgultam magam halálra, nyilatkozni kellett, hogy én is akarom a közvetítői eljárást meg ő is, kitöltöttük és aláírtuk a papírokat, szevasz.

Ó te jó isten, legyen már fél kettő, hogy elindulhassak a vágóhídra, annyira nagyon utálom ezt a várakozást, akkor legyünk inkább túl rajta, de ne kelljen várni, vizsgára is mindig bementem az elején, fogorvoshoz is elsőnek, amikor Hugival párosával jártunk, utálom ezt, üssön le valaki.

Azon filózok hétfő óta, hogy milyen viselkedési stratégiát állítsak fel a holnapi ügyészi meghallgatásra. Mert nekem csak egy viselkedési stratégiám van a borítékolhatóan kényelmetlen helyzetekre: előveszem a húszcentes mosolyom, és túláradóan kedves vagyok. Ez az esetek 99 százalékában működik, valahogy a mosolygó, kedves embereknek senki sem tud ellenállni, így szoktam megúszni a gorombáskodást az önkormányzatnál, meg a háziorvosnál, meg amikor kikérem a negyedik nadrágot az eladólányoktól a ruhaboltban meg, amikor megmondom a sales-eseknek, hogy most sem veszünk tőlük semmit.

De holnap nem vigyoroghatok az ügyészre, mint a tejbetök, holnap nekem bűnbánó arcot kell vágnom, olyan meg nekem nincs, mert az apukám arra nevelt, hogy nem kell bocsánatot kérni, csak legközelebb ne csináljam meg ugyanazt a hülyeséget. Verbálisan sokat fejlődtem azóta, hogy az apukám abbahagyta a nevelésemet, és kiválóan tudok szóban bocsánatot kérni, de képtelen vagyok egész lényemmel a bocsánatkérést sugározni, pedig azt kellene, valahogy az az érzésem, hogy az ügyésznek nem lesz elég, ha leteszem a nagyesküt, hogy legközelebb nem hagyom, hogy egy biciklis rohanjon az álló autómba.

Tokácsovics Zorka Tokacsenkó egyébként lendületesen halad tovább a javulás arannyal szegélyezett ösvényén, például múlt vasárnap óta nem fosott - mondjuk ebben annak is szerepe van, hogy az utóbbi napokban annyira rutinosan ismerem fel a macska-metakommunikáció legapróbb jeleit is, hogy lassan mégiscsak én leszek a catwhisperer.
Hajszál pontosan megmondom, hogy mikor kell belefecskendezni egy adag gyógyszert az állatba mielőtt fosni kezdene, de péntek óta erre sem volt szükség, mitöbb, egyre kevésbé sántít (néha annyira, hogy nem is, máskor annyira, hogy csak én látom, ha a szondaipsos tartana közvéleménykutatást, 100 mezei nemzorkatulajdonosból 95 úgy nyilatkozna, hogy nem sántít).

Szombaton látta az állatorvos is, aki miután megállapította, hogy alle zusamen sokkal jobban néz ki, 'hát ez a macska hízott!' felkiáltással kezdte, 'a gerince már nem érzékeny'-nyel folytatta, 'a térde még igen'-nel zárta a tapizást, majd közölte, hogy szeretné megírni a macska kalandos történetét egy homeopátiás szaklapban, amire áldásunkat adtuk, a jogdíjban még nem állapodtunk meg.

A homeo még kell neki, és egy darabig még kakikereső körútra indulok, amikor belépek a lakásba délután, mert lehet egy-egy visszaesés, de amikor tegnap este felugrott Mr. Simspon ölébe, hogy joghurtot kunyeráljon, azért kiszakadt belőlem egy felszabadult sóhaj.

És akkor az lesz, hogy márciusban elmegyünk Hugiékkal 4 napra Rómába. Már jegyünk is van, bizony.

Most hívott az ügyvéd, hogy vonulhatok az ügyészségre csütörtökön. Ezt a sztorit a balesetnél hagytam abba, mert nyár elején nem írtam blogot.
Szóval ugye volt az, hogy vállficam, ami 8 napon túl gyógyuló sérülés, úgyhogy büntetőeljárás. Júniusban jártam ügyvédhez meg rendőrségre, és gyorsan kiderült, hogy két választásom van. Az egyik, hogy tagadom, hogy nekem felelősségem lett volna a balesetben és hagyom, hogy bírósági ügy legyen belőle, ami két esélyes - vagy felmentenek és akkor ennyi, vagy nem, és akkor alsó hangon egy év jogsi nélkül és kb. 70-100 000 pénzbünti.

A másik, hogy elismerem a felelősségem és közvetítői eljárást kérek. Ennek a lényege, hogy az ügy kikerül a bíróságról, át a pártfogói felügyelethez, ahol a két fél leül egy asztalhoz, egy mediátor (közvetítő) és az ügyvédeik jelenlétében és a bűnös (én) kifejezi szándékát, hogy jóvátegye a hibát, a sértett pedig megmondja, hogyan kárpótolhatja az őt ért sérelemért (ami esetünkben egy vállficam és egy eldeformálódott bicikli). Igen, általában pénzben kell jóvátenni a hibát, az ügyvédem szerint ezesetben nagyjából egy bicikli áráról van szó. (A dolog pikantériája, hogy a lány és az ügyvédje még az előtt jelezték, hogy benne lennének a közvetítői eljárásban, hogy engem hivatalosan meggyanúsítottak volna [őt előbb hallgatták meg, mint hogy engem felhívott volna a rendőrnő, hogy 'jöjjön be, hogy meggyanúsíthassam!'] jó ügyvédje van nyilván).

Végül jól megrágtuk a dolgot az ügyvéddel, és abban maradtunk, hogy kezdeményezzük a közvetítőit, nekem nincs időm, meg energiám évekig bíróságra járni, ez így a legegyszerűbb és legjobb mindenkinek. Na így állunk most, csütörtökön előzetes meghallgatásra kell menni, mert a közvetítői eljárást az ügyésznek kell engedélyeznie, de az engedélyezés előtt meg akarja hallhatni mindkét felet.

Egyébként számomra nagyon érdekes, hogy mivel a baleset májusban történt, fél éve vezetek úgy, hogy gyanúsított vagyok (LB napokig ezen röhögött és úgy vette föl a telefont, hogy 'helló gyanúsítottkám!') egy olyan ügyben, ami miatt egy évre bevonhatják a jogosítványomat, és ami ahogy elnézem, még legalább további fél évig húzódni fog. Nem mintha különösebben boldoggá tenne, ha elvették volna azon melegében, csak nekem valahogy az tűnt volna logikusnak.

A férjem majdnem átlépte a lélektani határt étkezés ügyben, de aztán gyáván megfutamodott.
Sütöttem céklát a vacsorához (mustáros-fokhagymás flekken) alapvetően magamnak, mert neki vannak ilyen becsípődései, hogy nem eszik céklát, meg sütőtököt, meg brokkolit, meg káposztát, szóval kicsit szűkös a mozgástér zöldség ügyben, de nem hagyom magam és legalább a saját jóltartásomra főzök ilyeneket is.

Ellenben tegnap azzal nyitott, amikor hazaért, hogy minek van ilyen jó illata, és nem ment el hányni a fürdőbe, amikor megmondtam neki, hogy a céklának. Az asztalnál szemezett vele egy ideig, és majdnem meg is kóstolta, de aztán emlékeztette magát, hogy ő azt tulajdonképpen utálja, és ebben maradtunk (mondtam neki, hogy ha kell, elfordulokk, és akkor presztizsveszteség nélkül ehet céklát, úgy tehetünk, mintha meg sem történt volna, de ez sem volt elég meggyőző).

Anyósom szerint a fent felsorolt tiltólistás kaják közül egy csomót kifejezetten szeretett gyerekkorában, de aztán kiderült, hogy az apukája utálja, és azóta ő is utálja őket. Kíváncsian várom, hogy több éves aknamunkával milyen eredményt tudok elérni .

Miért van az, hogy rajtunk (és M.-éken) kívül minden ismerősünknek tök steril lakása van? (Jó, LB-ék új lakását még nem láttam.)
Tegnap este Fiúk 4.-éknél voltunk vacsorázni (itt jegyezném meg, amit a férjem múlt pénteken jegyzett meg, hogy észrevétlenül, de a klán tagja lettem, főnök-beosztott viszony nulla, viszont aranyos kis kedvességek és a káromra elsütött viccek minden mennyiségben, a családlátogatásokról nem is beszélve) és nekik is steril a lakásuk.
Van egy egyévesük, állítólag szülinapi bulija is volt tegnap délután, de ehhez képest minden felület csillogott, egy oda nem illő semmi nem volt sehol, a kanapé hófehér huzata makulátlan, no vízcseppnyomok a mosogató csapján, egy morzsa sincs az asztalon, képek tüchtig rendben a komódon, a szőnyeg pontos derékszöget zár be a dohányzóasztallal.
Ilyenkor mindig megszeppenek és a székre is alig merek leülni, milyen meló lehet már ilyen rendet tartani egy lakásban.

Ehhez képest nálunk folyton lefolyik a sok papír az előszobapultról, tele van az összes asztal, éjjeli szekrény és általában lapos felület használaton kívüli szir-szarral, szőnyegünk pillanatnyilag nincs, mert a harmadik fosásroham után felszedtem, a fotelek úgy állnak, ahogy nekik jól esik, a könyvespolcok tele vannak kis izékkel, mintpéldául a dédanyám ici-pici porcelán szélmalma, a konyhában valahogy mindig kerül valahova egy kis hagymahéj, a kávésbögrék is állandó megszállás alatt tartanak minket, a teljes lakásban szerteszét lakó könyvekről nem is beszélve.

És nekem fura, amikor valahol ennyire pedánsan rend van. Nem a kupit hiányolom, mert az engem is idegesít, csak azt, hogy látszódjon, hogy adott lakásban emberek élnek, akik néha kifújják az orrukat.

Zorka ici-pici, megfontolt lépésekkel, de határozottan javul.

Az állatorvossal lassan családias lesz a viszony, a férjemen és az anyámon kívül nem telefonálok senkivel annyit, mint vele.
Jobb napokon  az esti rutin részeként hívjuk egymást, a rosszabbakon (Zorka rosszabjain) naponta kétszer-háromszor beszélünk. Tegnap elárulta, hogy pont olyan gyomorszorító érzése van, amikor látja, hogy én hívom, mint nekem, amikor hazaérek, és belesek az ajtó mögé, hogy van-e friss kaki, csak ő azért izgul, hogy 'nem...'-mel kezdjem a mondatot, mert olyankor úgy folytatom, hogy '...volt hasmenése'.

Most úgy tűnik, hogy találtunk egy szert, ami működik, múlt kedd este és szerda reggel kapott belőle egy-egy kortyot, és egészen vasárnap estig nem fosott, a sántítása is javult, a kedve meg szinte a régi, aztán vasárnap este megtörtént a baleset, de egyrészt nem folyós kaki távozott belőle, másrészt nem pukizott mellé irgalmatlanokat, mint eddig mindig.

Az állatorvos szerint, lassan elő lehet venni a kincstári optimizmust, én pedig úgy döntöttem, hogy annyira küzd az állat, és olyan szépen javult az elmúlt héten, hogy végigküzdöm ezt vele. Ha nagyon lassan gyógyul, akkor nagyon lassan gyógyul, de kivárom. Sokat beszélgetek vele, és nagy simizések közepette dicsérgetem, hogy milyen ügyes és mondogatom neki, hogy nem adhatja föl, ha már abból a pokoli három-négy hétből idáig eljutottunk. Ő meg néz rám azokkal a hatalmas borostyán szemekkel, és beleteszi a fejét a tenyerembe, mint három hónapos korában, és az egész teste rezonál a dorombolástól, és igenis hiszek benne, hogy ennyi jó rezgésből csak kell születnie valami gyógyító erőnek.

Az a csodálatos helyzet állt elő, hogy az összes idei könyv nyomdában van. A 2010-esekből kész van öt, bekértem már az összes jogokat az első félévre, szóval asszem elkezdem szervezni a könyvhetet.

Nincsenek nagyra törő vágyaim, szeretnék egyszer egy évre előre lenni a munkával, kár, hogy a dolog természetéből fakadóan ez nem lehetséges (vö.: a Fiúk mindig bakavarnak valami új szerzővel), viszont a fél év tartható. Ha egy kicsit összeszedem magam még az idén előre tudunk dolgozni olyan március-áprilisig, ami azért is jó, mert januárban egész más természetű dolgokra szeretnék koncentrálni, és úgy, hogy tudom, hogy a bolt akkor is elpörög, ha nem tudok bent lenni, sokkal nyugodtabb leszek.

Felzárkóztunk facility ügyben végre, mert megnyílt ugye a legújabb pláza, tőlünk négy utcányira, amiben csak az egyik tökklassz, hogy tegnap végre tudtam venni egy csizmát (meg egy nadrágot, úgy látszik, így kell ezt csinálni, ha nadrágért indulok, tuti nem jó egyik sem, de így, hogy csizmára hajtottam, a második jó is volt meg olcsó is), a másik, hosszútávú tökklassz, hogy van benne interspár. (És mozi is van benne, mehetünk gyalog moziba, sőt, állítólag non-stop fitnesz is van benne, ezt még le kell csekkolnom.)

Mindig irigyeltem M.-met, hogy neki ott van öt percre autóval az a bazi nagy interspár, és be tud vásárolni rendesen, mert a mi környékünkön erősen hiányos a felhozatal normális közértből - konkrétan nincs egy se, csak az iszonyú undorító cébéá, meg a nagyon fura éjjelnappali.

Viszont mostantól van hol bevásárolni (ha nem megyek a Csarnokba, például mert későn érnék oda), végiggusztáltam az egészet szombaton, vettem is gyorsan tarját flekkennek, de láttam libacombot meg mangót is, szóval teljesen szuper közértünk lett.
Már csak azt kell kitapasztalnom, hogy lehet úgy kihajtani a parkolóból, hogy ne a Bocskai másik végén kössek ki, de ahogy magamat ismerem 3-4 eltévedés után majd arra is rájövök.

Érdekes kísérlet zajlik a Szabihíd környékén. Olyan három héttel ezelőtt teljes titokban megnyitották a Kálvint ugye (mi is csak azért észleltük, mert amúgy is járunk arra, csak eddig a Csarnok mögött lavíroztunk), ami nekem egy megváltás, a legrövidebb út az irodába a kiskörúton vezet.
Mivel még nem állt vissza a rendes forgalom, és reggel alig jár arra valaki, eléggé csodálkoztam, hogy már a Gellért térről is csak két lámpaváltásra lehetett feljutni a hídra.
Aztán fény derült a kísérletre, ami így zajlik:
Az első héten állt a híd, mint a cövek, mert a végén a lámpát úgy állították be, hogy egy váltásra három autó jusson át rajta, aztán engedje a nagyjából nem létező forgalmat a Bem rakpartról. Aztán valakinek leesett, hogy a híd forgalma nagyobb, és elkezdték átállítgatni. Most az van, hogy úgy háromnaponta egy lámpával beljebb fogják meg az autókat, egy darabig a Csarnok utáni lámpa volt jó sokáig piros, aztán a Lónyai utcai, ma pedig egészen az Üllői útig eljutottam, és ott álltam be a sor végére.

Kíváncsi vagyok, hogy létezik-e olyan variáció, amivel eljuthatok az Astoriáig tíz perc várakozás nélkül, az amúgy töküres kiskörúton.

Apósom egy fokkal jobban van, a kedd este volt a mélypont, akkor azért mindenki eléggé beszart, mert ahhoz sem volt ereje, hogy felkeljen.
Tegnap már rutinosan gorombáskodott anyósommal, ami haladás, akkor is, ha nem erre kellene használni az energiáit, (de ez már így marad, 50 év házasság után nem fog változni, bár bennem mindig felmegy a pumpa, amikor ilyen iszonyú undok vele), a leletei jók, az orvos szerint javul.

Zorkáról is beszámolok, mert 36 óra eltelt fosás nélkül, amire hetek óta nem volt példa, múlt héten leálltunk az antibiotikummal, mert konkrétan egy jottányit sem változott tőle a helyzet, ugyanúgy fosott naponta háromszor. Most megint homeót kap, amitől a kedve jobb lett, kicsit kevésbé sántít, és nem fosott kedd este óta. Csak, az állapotokat leírandó mondom, hogy tegnap délután, amikor hazaértem, felhívtam a takarítónőt (aki most szerdánként jár), hogy megtudjam, hogy az állat tényleg nem szart a szoba közepére egész nap, vagy igen, csak ő feltakarította.
Most visszafojtott lélegzettel várjuk, hogy mi lesz, mert e hét végénél húztuk meg a határt, hogy, ha nem történik valami, akkor elaltatjuk, mivel semmilyen orvos nem tudott előállni semmilyen értelmes ötlettel, ezt meg nem lehet a végtelenségig csinálni a macskával.

Mondanám, hogy oké, zúdítsa ránk az Univerzum, ami a szarosvödör alján maradt idénre, ha nem apósom lenne kórházban. Egy hete küzd egy kezdődő tüdőgyulladással, tegnap reggel nem volt több jó, hát tessék otthon szedni az antibiotikumot, hanem bent tartották. Egy hétig biztos maradnia kell, remélem hétvégén hazaengedik.
 
Az eheti fogatókönyv szerint Mr. Simpsonnal váltva hozzuk-visszük anyósomat reggel meg délután (anyósom nem tud egyedül közlekedni egy ideje, neki mozgásszervi parája van, de az egy másik történet).

Apósom tök elhagyta magát, amúgy is ez a típus, úgyhogy most csak azért tudok drukkolni, hogy rájöjjön, hogy kórházban lenni nem fan, és haza akarjon menni, és ezért hajlandó legyen összeszedni magát. Meg persze, hogy hasson az intravénás antibiotikum, és gyógyuljon attól is, de nála sokkal fontosabb, hogy fejben ne essen szét.

És akkor ismét jelezném a tisztelt Univerzumnak, hogy mostmár aztán kurvára elég lesz, mi  tök jó fejek vagyunk, és tudjuk, hogy jó dolgunk van és tudunk annak örülni, amink van, akkor is, ha nem verik bele az orrunkat kétpercenként, hogy milyen, amikor sokkal szarabb a helyzet, mint alapállásban.

Csak, hogy iszonyú aktuális legyek, rinyálok egy kicsit újinfluenza ügyben.
Mert alapból nem oltatnám magam, egyedül ülök egy irodában egész nap, aztán egyedül beülök az autóba, és hazamegyek (a vérhasas macskámhoz), fasznak a macera. Száz éve nem voltam influenzás szerintem, de mivel orvoshoz se járok, igazából nem tudom. Minden évben van egy ilyen egyhetes takonykórom, hol kicsi lázzal, hol anélkül, két nap fekvés, kóldrex, c-vitamin, szevasz.

Viszont most ugye úgy tűnik, hogy január-februárra terhes lehetek, és az mondja a zújság, hogy a terhes anyákra különösen veszélyes az új vérus, vagy nekik lesznek extra szövődményeik, vagy cseppfolyós az agyuk (elnézést a hatásvadászatért minden jelenlegi kismamától) egy szó mint száz, az biztos, hogy nem szeretnék ott állni egy három év alatt összegründolt gyerekkel a hasamban, haldokolva az influenzától.
A húgom barátnőjének az orvosa azt mondta, ha beoltatja magát, fél évig ne essen teherbe (a miért már nem jutott át a pletykaszűrőn bár, ha józanul gondolkozom, ez hülyeségnek tűnik, az elölt vírus csak nem betegíti meg a magzatot), az összes, a család körül keringő orvos azt mondja, hogy azonnal oltassuk be magunkat, de ők meg nem tudnak a tervezett gyermekáldásról.
Az internet nekem nem jogforrás ilyen ügyekben, van itt minden, meg mindennek az ellenkezője is.

Szóval tisztára nem tudom, mi tévő legyek. Egyébként minden bizonnyal az lesz, hogy 2 hét múlva, amikor amúgy is megyek a Másikorvoshoz, jól megkérdezem tőle, remélem van erre valami polici. Vagy még ebben a hónapban bemegyek valamelyik kórház fertőző osztályára és direkt elkapom, akkor lezavarjuk még a lombik előtt és nincs min parázni.

Ma kiderült, hogy annyira burzsuj autóm van, hogy másfélszer annyiba kerül rá a téli gumi, mint a nem burzsuj autókra, mert a kereke szélesebb, mint a nem burzsuj kerék. Megpróbáltuk, nem lehet rá más méretet venni, pontosabban lehet, csak semmi értelme, mert akkor meg azért lesz speckó méret, hogy átváltottuk, és ugyanúgy többe kerül. Érted.
Cserébe viszont jobb az úttartása, mint mint a nem burzsuj autóké.

Mr. Simpsonnak van egy munkatársa, ő intézi a régi cég összes webes megjelenéseit, ért hozzá a fiú, hozzá van szokva a stresszhez, gyors is, így őt rántottam elő a kalapból, amikor a saját webeseink egy nappal határidő előtt azt magyarázták nekem telefonon, hogy miért én vagyok a hülye, amiért ők basztak elvégezni a munkájukat.

Ma körülbelül hatszor hívtam egy meló miatt, nem volt kegyelem, muszáj volt kivernem belőle még ma, hogy működjön, aminek működnie kell, és többször hallottam Mr. Simpsont, ahogy épp ugyanazzal a vehemenciával magyaráz neki face to face (egy szobában ülnek) és harmadik ilyennél egyrészt nagyon röhögtem magunkon, másrészt nagyon sajnáltam szegény srácot, hogy így a nyakába kapta a bulldog házaspárt, harmadrészt remélem, hogy civilben nem vagyunk ilyen kiállhatatlan rámenős faszok.

Napok óta morgok és sajnálom magam, hogy csak a szar dől teljes átmérőn minden lukon (szó szerint meg nem szó szerint is, ugye), erre csörög a telefon, és bejelentkezik a kamaszkori hármasfogatból (LB, meg Zsé meg én) Zsé, hogy hehe, hétfő óta itt dolgozik velem szemben.

Úgyhogy az udvaron randizunk, és felmentem az ő irodájába és kaptam egy teát, és megállapítottuk, hogy a tíz év, amióta nem láttuk egymást mit sem számít, ha traccsolásról van szó és tökjó, hogy vannak emberek, akik tíz évnyi szociofóbságot is ilyen jól tolerálnak (más indokot nem tudok, hogy miért is nem találkoztunk gimi óta).

Zorkoja nem akar javulni, és lassan beleesünk a végső kétségbe.
Szombaton kivittük kontrollra, ahol megállapíttatott, hogy az ízületi nyavaja is romlik, már mindkét hátsó lába érzékeny, meg a gerince is. Az utóbbi egyelőre nem látszik a mozgásán, az előbbi igen, időnként teljesen béna kacsa, ahogy egyszerre sántít két lábra.
A fosás is tart, napi egy fixen, ha rosszabb napja van, napi kettő, plusz tünetnek bejött a tüsszögés pár napja, ami nem vészes, de napi két-háromszor rájön a korábbi nulla helyett.

Érdekes módon a kedve jobb egy kicsit, sokat jön bújni, ilyenkor tartom az ölemben és bőgök. Szombaton megint vettek tőle vért, a doki egész múlt héten mondogatta, hogy szerinte úgy néz ki az egész, mint egy autoimmun betegség, ami legalább gyógyszerrel karbantartható, ha nem is gyógyítható, de most beszéltem vele - nem autoimmun.

További gyanúsított a vírusos / bakteriális autoimmun (ez estére derül ki) illetve egy másik baktérium, aminek nem jut eszembe a neve, de az nagyjából gyilkos, ha az a baja, esélyünk sincs ez hét végére derül ki, mert megint széklettenyésztős - szóval leginkább vaktában lövöldözünk.
A szombati vizsgálatokat ő végigüvöltötte - lázmérés, ízületek tekergetése, borotválás, vérvétel, seggbe mintapálcika kakitenyésztéshez - én végigbőgtem ugyanebben a sorrendben.

Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak, mert szemmel láthatóan a dokinak sincs ötlete, hogy mi az isten ez az egész, nem bélgyulladás, nem autoimmun, egy bármilyen makacs shigellának már reagálnia kellett volna valamelyik antibiotikumra a háromból, fogalmunk sincs, mitől fájnak az ízületei, és mitől tüsszög.
 
És bár most épp nincs látványosan szarul, nem hiszem, hogy még sokáig bírja a szervezete akár a fosást, akár a rengeteg kemikáliát, amit beletömünk. Napok óta próbálok szembenézni a ténnyel, hogy lehet, hogy a végén el kell altatni, csak nem tudom, hogy hol van a 'vége', hol van az a pont, amikor már nem segítek neki, hanem a csak azért hagyom, hogy tovább macerálják, hogy ne érezzem úgy, hogy nem tettem meg mindent, miközben el kellene engedni.