csütörtök, július 26, 2007
Annyira nincs kedvem dolgozni, hogy na, úgyhogy ma gyakrolatilag egész nap régi e-maileket olvastam.
Ezekből kiderül, hogy 2,5 éve a legmélyebb depresszióban is történtek jó dolgok, és az is, hogy elviselhetetlen picsa voltam.
Ma is egy konklúzióval okosabbak lettünk.
Viszont megtaláltam azt az álláshirdetést, amit a Cég adott föl, és amire jelentkeztem és ami oda vezetett, hogy férjhez mentem.
Ennek annyira megörültem, hogy el is küldtem Mr. Simpsonnak (mert ez milyen romantikus már, hogy így kezdődőtt az egész), aki a következő választ bírta küldeni:
"főleg, hogy "precíznek" felvettünk valakit, aki egy perce azt írta le, hogy: kezsősött..."
Amúgy igaza van, következetesen ütök s-t d helyett.
szerda, július 25, 2007
Eutanáziát szavaztam a shotboxomnak, mert már csak valami csökevény volt az utóbbi időben. Fogalmam sincs, mi lett vele, de csak rondította az (amúgy gyönyörű) oldalt, és mivel nem használta senki, gondolom hiányozni sem fog.
kedd, július 24, 2007
Na, megvolt tegnap a coming out.
Főnök 2.0 kifejezetten jófej volt, megnyugodott, hogy nem csak úgy habisztire mondok fel, hanem van új munkahelyem (aggódik a jövőmért hehe), aztán megölelgetett meg megpuszilgatott, aztán izibe aláírtunk egy közös megegyezéssel satöbbit.
De a legaranyosabbak a grafikusok voltak, akikkel csinálom(tam) a lapjaimat, és akik teljes kétségbeeséssel az arcukon jártultak az asztalomhoz, hogy most akkor hogy is lesz ez ezután.
Megnyugtattam őket, hogy majd jön helyettem más, aki korbáccsal áll a hátuk mögött, és halálba hajszolja őket lapleadáskor. Bár gyanítom, hogy a cizellált káromkodások száma erősen csökkenő tendenciát mutat majd a stúdióban, ha már én nem leszek. Két és fél év alatt tökélyre fejlesztettem az anyázást.
hétfő, július 23, 2007
Azt hiszem a kánikula nem csak a macskáimat viselte meg (akik közül az ifjabbik ma hajnalban feltámadt a konyhakövön fetrengésből és ezt egy őrjöngős-le-föl ugrálós kanapétépéssel meg is ünnepelte (volna, ha nem rúgom ki páros lábbal a szobából).
Minden harmadik júzer a "napkiütés" keresőszóval talál el a Naiv-birodalomba.
Javaslat: tejföl, árnyék, nem vakarni. Debölcs vagyok.
péntek, július 20, 2007
Mióta felnőtt vagyok, sokkal többet szorongok, mint amikor nem voltam felnőtt. Amikor gyerek voltam egyáltalán nem szorongtam.
Létezik idevágó idézet, de mondjuk ezt már 15 évesen is enyhe túlzásnak tartottam, mert azt ugye mégsem lehet, hogy az ember egész életében szorongjon.
Vagyis lehet, de akkor meg valami fehérköpenyes nénik-bácsik veszik kezelésbe... najó, ez a gondolatmenet nem vezet minket most sehova. Mondjuk, hogy egy olyan szolid pszichózissal, ami nekem van, nem lehet.
Viszont nem értem, hogy régebben miért nem jutott eszembe soha, hogy ennyire be lehet parázni dolgoktól. (Mintpéldául: repülés. Napok előtte teljesen kivagyok, és azon képzelgek, milyen lesz, amikor zuhan és tudom, hogy most meghalok.) Ellenben tegnap addig gondolkodtam, hogy honnan indult el ez az egész, amíg rá nem jöttem, hogy az első igazi szorongásos rohamom az első vizsgaidőszakban volt, kommunikációelmélet UV előtt. Attól, hogy ezt tudom, persze nem lett jobb, de legalább mostmár azon kívül is van okom gyűlölöni azt a repedtsarkú ribancot, hogy négyszer megvágott a vizsgán (tehát egyébként a szorongás jogos volt, ami még súlyosabbá teszi a helyzetet, vagy önbeteljesítő jóslat, ami szintén).
A lényeg, hogy kurvára abbahagynám én ezt már. Minding azt hiszem, hogy ha túljutok ezen meg azon (államvizsga, munkahely-váltás, mittomén), akkor elmúlik. De persze nem, csak új tárgyat talál.
Haha! Az Úristennel nem lehet kukoricázni.
(Egyébként boldog házasságban élek, tényleg, és depressziós sem vagyok, és általában minden rendben, csak néha szorongok és azt utálom.)
Tegnap este, miután csak egy hidegzuhany tudta visszatornázni a vérnyomásom a nulláig, Mr. Simpson azon röhögött, hogy ha tartja magát az eredeti tervhez, még mindig nem kért volna meg, hogy legyek a felesége.
Persze amikor végre rászánta magát (a történelmi hűség kedvéért: ismét) decemberben, elég romantikus és racionális gondolat volt tőle, hogy az első havazáskor boruljon térdre.
Tiszta szerencse, hogy elég hisztis voltam azon a szép vasárnapon, hogy addig baszogassam, hogy nyögje ki végre, mi baja van (két órája föl-le mászkált a lakásban mint egy ideges nagymacska), hogy nem merte tovább feszíteni a húrt és inkább gyorsan előszedte a gyűrűt a zoknisfiókjából.
Egyébként megállapítottuk, hogy igazi lúzerek vagyunk, hogy rengeteg pénzért cirkófűtést szereltetünk a lakásba, épp most amikor arra ítélt mindenkit az úristen, cseppfolyós aggyal könyörögjön az életéért.
szerda, július 18, 2007
Ja! Még annyit segítek, hogy lesz egy csomó ingyenkönyvem. Ez is az egyik "az a legjobb az egészben...".
Képzeljétek! Új munkám lesz!
Pontosabban új munkahelyem és ott új munkám.
Koordinálni fogok, meg kapcsolatot tartani, meg korbáccsal csapkodni.
Tessék: lehet tippelni, mi lesz a foglalkozásom.
Irtómenő titulusom lesz és kötetlen munkaidőm, nagyjából ugyanennyit fogok keresni, és egy nagyon kedves régi kollégám lesz a főnököm.
Megszabadulok az éjszakázástól meg a gyomorgörcsöktől, a sznobériától és nem kell majd száz felé kell figyelnem egyszerre, csak ötvenfelé.
És ami még fontos: nem fogunk egy helyen dolgozni Mr. Simpsonnal. Bár a jelenlegi helyzet sem jelent különösebb problémát (főleg, hogy itt ismerkedtünk meg), de azért többek szerint nem feltétlenül egészséges, hogy napi 24 órát töltünk együtt.
Már bejelentettem a kisfőnöknek, de a főfőnökök még nem tudják, úgyhogy egyelőre kussolok, csak hétfőn kürtölhetem szét.
Jajdeizgulok. (Nem a szétkürtölés miatt.)
péntek, július 13, 2007
Azon gondolkozom a napokban, hogy mennyivel jobb lenne fordítva gondolkozni és nem mindig negatív oldalról megközelíteni a problémákat, eseményeket...
....a férjem épp az imént rohant be a szobába, hogy susogva lelkendezzen, rájött, hogyan tudja a lopott filmekre rátenni a feliratot. Mert ő így akar angolul tanulni. Hogy filmeket lop. Persze napok óta ezzel hülyéskedik minden szabad percében. Ha láttátok volna a csillogást a szemében, hogy ő most rájött, ti sem akarnátok hülye postokat írni tele-a-pohár-üres-a-pohár-témában, hanem örülnétek, hogy ilyen pasival áldott meg az Úristen és kész.
Majd máskor bölcselkedek, bocs.
Még szerencse, hogy egy helyen dolgozunk.
Végül este kihívtam az orvost, aki megállapította, hogy Őhercegnősége összeszedett valami influenza-szerű izét, és lázas. Úgyhogy gyorsan beletolt két injekciót. (Höhö: gyorsan. Először el kellett kapni, mert a meneküléshez persze volt energiája, aztán le kellett fogni, aztán olyan üvöltést és fújást rendezett, mint akinek érzéstelenítés nélkül vágják épp a lábát.)
ÁllatorvosBácsi hátrahagyott egy adag antibiotikumot, azt kell vele etetni négy napig. Már estére jobban volt, kicsit még kába, de szerintem már nem lesz baj.
Viszont megállapíttatott, hogy drasztikus fogyokúrába kell kezdenie, mert az alakja inkább gömb-szerű, mint nem, és aggódunk, hogy egy szép napon nem bírja majd felhúzni a hájas seggét a galériára.
Reggel egyébként kijelöltük a radiátorok helyét az új lakásban, konszezus született a fürdőszobaablakról (Mr. Simpson minden morgása dacára lesz, mert különben sosem szárad meg a ruha a fregolin), és a felújítócsávó megsúgta nekünk, hogyan lopjunk gázt, ha nem lesz pénzünk a gázszámlára. Állítólag 3-4 hét és kész vannak. Persze.
csütörtök, július 12, 2007
Aggódom Zorka miatt. Két napja fent henyél a galérián, csak köszönni és enni hajlandó lemászni, és ez utóbbit sem láttam, de a kajája elfogyott tegnap délutánra. Ugyan a mondás szerint amíg enni hajlandó, nagy gáz nem lehet, nincs sérülése, nem lázas (szerintem legalábbis, nem melegebb mint szokott), de ez az egyhelyben tespedés gyanús. Elképzelésem sincs, milyen nyavajája lehetne, nulla éves kora óta évente beoltatom minden létező macskakór ellen (pontosabban ÁllatorvosBácsi minden szart belenyom), hacsak nem a kicsiből lett elege, és inkább halottnak tetteti magát, mint hogy játszani kelljen.
Ha valakinek van valami ötlete, hogy mi baja lehet, szóljon.
Mindenesetre, ha ma sem tér vissza belé az élet, holnap odarendelem ÁllatorvosBácsit.
hétfő, július 09, 2007
Miután ma jól elhatároztam, hogy fogok bentről posztolni, a seggemet nem tudtam letenni két percre.
Tökszuper kiadványt fogok csinálni, gazdag és híres emberekről (nem sztorimagazint), és maratoni megebszéléseket tartunk. Megint szeretem a munkámat, mert megint új dolgot csinálok. A régieket unom, de ez nem érdelekel senkit persze. Az ikrek-énem ismét alulmaradt hosszútávfutásban.
vasárnap, július 08, 2007
Nemsokára elköltözünk az új lakásba. Még körülbelül egy hónapot vagyunk itt, és amellett, hogy gyakorlati síkon nagyon készülök (ma három zsák leselejtezett ruhát vittünk el a máltaiaknak), gondolati síkon kicsit aggódom. Vagyis inkább aggodalommal vegyesen izgulok.
Furcsa lesz itthagyni Gyöngyszemet, meg ezt a három évet, amit benne töltöttem (jó, két és háromnegyed, mert laktam Handsome-nál is). Például a "depresszió" szó egyértelműen ennek a lakásnak a képét hívja elő, de a "lábra tudok állni" szóösszetétel is. Azt hiszem, ebben a lakásban lettem felnőtt és most az a kérdés, tudok-e felnőtt lenni máshol is. Gondolom, igen.
Meg vannak ilyen feleségnek-lenni-paráim is. Ugyan az "új élet" már régen elkezdődött, de mégis, ez egy nagy lépés lesz és nagyon izgi feladat- együtt belakni egy lakást.
Mr. Simpson többnyire rámhagy mindent (kivéve, amikor üvöltésig összevesztünk a konyha virtuális berendezése közben), mert azt mondja, hogy én tudok otthont "csinálni" ő meg nem. Bevállalta volna a tűzpiros konyhát (végül barna-törtfehér lesz) és hagyta, hogy szétveressem a lakást és befalaztassak ajtókat. Nagyon szuper otthonnak kell lennie az új lakásnak, mert azt szeretném, ha éppúgy otthon lenne benne, ahogy itt itthon van, és ahogy sosem volt otthon a saját lakásában.
Bár, home is where the heart is, az meg rendben van.
Furcsa lesz itthagyni Gyöngyszemet, meg ezt a három évet, amit benne töltöttem (jó, két és háromnegyed, mert laktam Handsome-nál is). Például a "depresszió" szó egyértelműen ennek a lakásnak a képét hívja elő, de a "lábra tudok állni" szóösszetétel is. Azt hiszem, ebben a lakásban lettem felnőtt és most az a kérdés, tudok-e felnőtt lenni máshol is. Gondolom, igen.
Meg vannak ilyen feleségnek-lenni-paráim is. Ugyan az "új élet" már régen elkezdődött, de mégis, ez egy nagy lépés lesz és nagyon izgi feladat- együtt belakni egy lakást.
Mr. Simpson többnyire rámhagy mindent (kivéve, amikor üvöltésig összevesztünk a konyha virtuális berendezése közben), mert azt mondja, hogy én tudok otthont "csinálni" ő meg nem. Bevállalta volna a tűzpiros konyhát (végül barna-törtfehér lesz) és hagyta, hogy szétveressem a lakást és befalaztassak ajtókat. Nagyon szuper otthonnak kell lennie az új lakásnak, mert azt szeretném, ha éppúgy otthon lenne benne, ahogy itt itthon van, és ahogy sosem volt otthon a saját lakásában.
Bár, home is where the heart is, az meg rendben van.
szombat, július 07, 2007
Az jutott eszembe, hogy milyen magától értetődően hoztunk a gyerekeknek ajándékot Baliról. És, hogy amikor kicsik voltunk, mennyire vártuk, hogy Anya vagy a nagyszüleim hazajöjjenek a bárhonnan, ahova folyton utaztak, mert mindig hoztak csoki-ropi-nyalókát nyugatról (csupa kincset, amit itthon nem lehetett kapni), meg ilyen-olyan ruhákat (Huginak és nekem mindig ugyanolyat, csak más színben, nem csoda, hogy ikrekként nőttünk fel, minden értelemben).
És hirtelen belémállt a felismerés, hogy mostmár mi vagyunk a felnőttek a családban, és minket várnak haza a gyerekek (főleg az az egy, aki már fel tudja fogni, mi az, hogy elutazni, meg hazajönni). Mégegy ékes példa arra, hogy örökítődnek tovább egy család hagyományai, anélkül, hogy bárki észrevenné. Szeretem ezt a családba tartozós érzést. Az akol melege.
És hirtelen belémállt a felismerés, hogy mostmár mi vagyunk a felnőttek a családban, és minket várnak haza a gyerekek (főleg az az egy, aki már fel tudja fogni, mi az, hogy elutazni, meg hazajönni). Mégegy ékes példa arra, hogy örökítődnek tovább egy család hagyományai, anélkül, hogy bárki észrevenné. Szeretem ezt a családba tartozós érzést. Az akol melege.
péntek, július 06, 2007
Hát ennyire szar volt. Az első képen medence háttérben óceánnal, a másodikon ilyen kis közösségi izé hely, ahol napközben zsibvásár, esténkéntmeg mindenféle táncolós-zenélős program zajlott.szerda, július 04, 2007
Megjöttünk Baliról, ahol az emberek mindig kedvesek, mindig mosolyognak, tűz a nap, friss az ananászlé, isteni a helyi konyha, és jó a férjemmel dögleni a nyugágyban meg szerelemeskedni, meg dumálni, meg dominózni a huszonötfokos estében a teraszon.
Mocskosul barnák vagyunk és mocskosul kisimultak.
Az egyetlen rossz az volt benne, hogy kurvamesssze van és nagyonsokat kellett repülni - most egy ideig nem is akarok, amíg el nem felejtem a vihart, ami a Bengáli-öböl fölött csapott le a gépünkre hazafelé.
A macskák közül az egyik vérig van sértődve, hogy itthagytuk két hétre, a másiknak meg dereng ugyan, hogy ismer minket valahonnan, de egyelőre nem akar neki leesni, hogy mi vagyunk a gazdái. Lehet találgatni, melyik melyik.
Azért jó itthon lenni.
Mocskosul barnák vagyunk és mocskosul kisimultak.
Az egyetlen rossz az volt benne, hogy kurvamesssze van és nagyonsokat kellett repülni - most egy ideig nem is akarok, amíg el nem felejtem a vihart, ami a Bengáli-öböl fölött csapott le a gépünkre hazafelé.
A macskák közül az egyik vérig van sértődve, hogy itthagytuk két hétre, a másiknak meg dereng ugyan, hogy ismer minket valahonnan, de egyelőre nem akar neki leesni, hogy mi vagyunk a gazdái. Lehet találgatni, melyik melyik.
Azért jó itthon lenni.
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]