péntek, március 12, 2004
LB (legjobb barátnő) megkérdezte, végleg kihalt-e belőlem a romantika. Tette ezt azután, hogy megnéztük a Hideg Hegy című amerikai melodrámát, aminek nagyjából a 15. percében tudni lehetett a végét. Nicole Kidman lobogó fürtökkel rohan Jude Low (Law?) elibe, hogy három perccel később elsirassa. Miután a tipp bejött, átkozódtam: újabb, az ablakon kidobott 1100 Ft.
Nem mintha ettől LB kérdése nem lenne helyén való. Tény, hogy nem vagyok túl fogékony mostanság a romantikára. Ma pedig különösen nem.
Délután találkoztam expasi É.-vel, aki építész (lesz egyszer), hogy szemügyre vegye Gyöngyszemet, mielőtt megvennénk. Vicces, hogy Apa rábízza ezt egy ex-re. Az meg még viccesebb, hogy én rábízom. De, hát É. szakértelmében soha nem kételkedtünk, sőt talán épp azon fuccsoltunk be, hogy róla meg lehetne mintázni a pedantéria és a precízség egységbe kovácsolt szobrát, rólam, ha egy szobrász plasztikát akarna készíteni, nem adhatna más címet művének, mint: Rumli.
Szóval, É. feljött, hümmögött, tapogatott (mármint a falat, nem engem), körbejárt, megint hümmögött, kérdezgetett ezt-azt, majd mondott egy számot, amitől majdnem elaléltam. A lakás felújítására kifizethetjük a vételár felét. Közben befutott LB, aki szintén először látta a lakás-jelöltet és ő is majdnem dobott egy hátast. Úgy tűnik, amikor azt mondtam, hogy a pecóban minden szét van rohadva, ami egy kégliben szétrohadhat, nem voltam elég érthető. Vagy azt hitte, drámázok. Mindegy, a nagy mustra után elmentünk hármasban inni egy kávét. Na azt nem kellett volna. Leültünk, és én automatikusan tettem volna a kezem ex térdére, még szerencse, hogy félúton felocsúdtam, és tovasiklattam eltévelyedett kacsómat a táskám felé, mint aki csak cigarettáért kotorász. De végem volt. Ott ült, tőlem 5 centire, éreztem az illatát - amit mindig imádtam - és majd' megvesztem, hogy újra a vállgödrébe hajthassam a fejem. Végül elindultunk, mi moziba, ő meg mittomén hova. Séta közben adott még néhány jótanácsot, amitől aztán végképp helyrerázódtam: én galériát akarok abba a lakásba és nem érdekel, hogy ő a helyemben hagyná. És az sem érdekel, hogy "nem épp ideális". Hát mi a jóisten ideális ebben a nyomorult életben? Az ég világon semmi sem az. Tehát: lesz egy nem éppen ideális galéria a nem éppen ideális adottságokkal megáldott lakásban, hogy nem éppen ideális gazdájának legyen hol nyugovóra hajtania a fejét. És kész.
Visszatérve a romantikához. Valóban, nem érint meg mostanság. A romantika érzelmi luxus. És ne költsön nercbundára az, akinek kilóg a nagylábujja a zokniból. (Egyébként meg senki ne költsön nercbundára - állatokat gyilkolnak le érte.)
Nem mintha ettől LB kérdése nem lenne helyén való. Tény, hogy nem vagyok túl fogékony mostanság a romantikára. Ma pedig különösen nem.
Délután találkoztam expasi É.-vel, aki építész (lesz egyszer), hogy szemügyre vegye Gyöngyszemet, mielőtt megvennénk. Vicces, hogy Apa rábízza ezt egy ex-re. Az meg még viccesebb, hogy én rábízom. De, hát É. szakértelmében soha nem kételkedtünk, sőt talán épp azon fuccsoltunk be, hogy róla meg lehetne mintázni a pedantéria és a precízség egységbe kovácsolt szobrát, rólam, ha egy szobrász plasztikát akarna készíteni, nem adhatna más címet művének, mint: Rumli.
Szóval, É. feljött, hümmögött, tapogatott (mármint a falat, nem engem), körbejárt, megint hümmögött, kérdezgetett ezt-azt, majd mondott egy számot, amitől majdnem elaléltam. A lakás felújítására kifizethetjük a vételár felét. Közben befutott LB, aki szintén először látta a lakás-jelöltet és ő is majdnem dobott egy hátast. Úgy tűnik, amikor azt mondtam, hogy a pecóban minden szét van rohadva, ami egy kégliben szétrohadhat, nem voltam elég érthető. Vagy azt hitte, drámázok. Mindegy, a nagy mustra után elmentünk hármasban inni egy kávét. Na azt nem kellett volna. Leültünk, és én automatikusan tettem volna a kezem ex térdére, még szerencse, hogy félúton felocsúdtam, és tovasiklattam eltévelyedett kacsómat a táskám felé, mint aki csak cigarettáért kotorász. De végem volt. Ott ült, tőlem 5 centire, éreztem az illatát - amit mindig imádtam - és majd' megvesztem, hogy újra a vállgödrébe hajthassam a fejem. Végül elindultunk, mi moziba, ő meg mittomén hova. Séta közben adott még néhány jótanácsot, amitől aztán végképp helyrerázódtam: én galériát akarok abba a lakásba és nem érdekel, hogy ő a helyemben hagyná. És az sem érdekel, hogy "nem épp ideális". Hát mi a jóisten ideális ebben a nyomorult életben? Az ég világon semmi sem az. Tehát: lesz egy nem éppen ideális galéria a nem éppen ideális adottságokkal megáldott lakásban, hogy nem éppen ideális gazdájának legyen hol nyugovóra hajtania a fejét. És kész.
Visszatérve a romantikához. Valóban, nem érint meg mostanság. A romantika érzelmi luxus. És ne költsön nercbundára az, akinek kilóg a nagylábujja a zokniból. (Egyébként meg senki ne költsön nercbundára - állatokat gyilkolnak le érte.)
// bejegyezte: naiv @ 10:54 du. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]