naivdiva

Ma talákoztam A.val (valamit ki kell találnom a hülye betűk helyett, hosszútávon ez rém idegesítő és ráadásul bele fogok bonyolódni egy idő után).
Szóval találkoztunk. A. azon kevés csajok egyike, aki szilárd párkapcsolatban él (két éve), de nem felejtette el milyen, amikor az ember lánya ablakban sóhajtozva várja, hogy felbukkanjon a horizonton egy csillogó korona, négy patkó, meg a hóbelevanchoz járó királyfi.
Ezért időről időre eldönti, hogy majd jól meg királyfiasít, ami rém kedves tőle, de időnként arcpirulást kapok - pedig nem vagyok szívbajos fajta. Ma példának okáért iddogáltunk kávét meg szörpöltünk, megbeszéltük az élet bajos dolgait - ami persze leginkább abból állt, hogy én mint az őrült mutogattam a nemrég beszerzett tervrajzokon, ő minden rajzhoz hozzátette a maga ötleteit, majd kezdődött az egész előlről. Zárójelben jegyzem meg, sose gondoltam volna, hogy egyszer én is olyan kretén leszek, aki a táskájában hordozza a leendő lakása tervrajzait. Szóval, már jócskán beleszaladtunk a délutánba, haza kellett mennem, hogy a kocsit ellustult testvérem rendelkezésére bocsássam, de otthon maradni semmi kedvem nem volt. A ház egész hétvégén olyan volt, mint egy békés családi géppuskafészek. Drága szüleim péntek délután dönthettek úgy, hogy a boldog pihenőnapokat kihasználva előadják a Deborzasztóazélet című többfelvonásos melordámát. Az alakítás istenien sikerült, én teljesen a színmű hatása alá kerültem, olyannyira, hogy ma déltájban kedvem lett volna a korábban - értsd: Pasi előtt - M. által oly sokat emlegetett langyos pohár arzénhez. Aztán arzén hiányában elvetettem az öteletet. Szóval. Nem volt kedvem hazamenni. A. meg mozit tervezett a pasijával és invitált, tartsak velük. Én balga megkérdeztem nem hívnának-e még valaki(ke)t, ne legyek má én az elefánt a porcelánboltban. Kevés annál cikibb dolog van, mint amikor az ember kényszeredett vigyorral a fején tekint más irányba, míg hőn szeretett barátai belső mandulavizsgálatot tartanak. Több se kellett. A. telefonálni kezdett, felhívta a pasija haverját - ja, közben a pasija is befutott, hulla fáradt volt és egyáltalán nem lelkes - hogy figyi megyünk moziba és jön egy barátnőm és pont arra lakik amerre te és ugye nem gond, ha felszeded úton idefelé. És csak nyomta, nyomta én meg ültem egyik farpofámról a másikra mosolyogtam hülyén a pasijára és arra gondoltam, hogy miazistenért nem szerelnek csapóajtót a kávézók padlójára. Első körben kiderült, hogy a kiszemelt egyed szerencsére már nincs otthon így nem tud elfuvarmányozni. Épp megkönnyebbültem volna, de A. nem az a könnyen feladós típus, jött a második menet, egyszerűen mindenképp úgy akarta szervezni, hogy a randi összejöjjön. Elkezdődött az "akkor te most hazamész, mi addig elmegyünk moziba és akkor utána mind találkozunk". Nagy szerencsém volt, hogy a tízedik barokk körmondatnál a pasija a.) besokallt, b.) megszánt és közölte, hogy ő ma nem megy sehova.
Félre ne értsenek imádom A.-t mert egy tündér, akire lehet számítani és kedves és mindig jót akar és okos meg emancipált, isteni humora van, egyszóval áldás az ilyen barátnő. A fenti történetet inkább a konklúzió végett tártam a nyilvánosság elé. A korona-patkó összeállítás ugyanis vagy befut magától, vagy megette a fene az egészet. Gondolom egy leányzó sem álmodik jól fizetett bérhercegről.