hétfő, április 12, 2004
Meddig kell, hogy a gyermekek apáik (és egyéb felmenőik) nyomdokát kövessék?
Ma Visegrádon voltunk, egy ezer éves családi barátot látogattunk meg szüléimmel. A családi barát enyhe kifejezés, az illetőt a bátyámnak tekintem, és nem emlékszem olyanra, hogy ne lett volna őrült famíliám része(nagyjából akkor került szorosabb kapcsolatba a családdal, amikor én születtem), arra viszont nagyon is, ahogy kamasz fejjel tátott szájjal hallgattam az élet mikéntjéről alkotott véleményét. G. úgy húsz (najó csak 15) évvel idősebb nálam és egész addig megáltalkodott renitens volt, amíg egy szép napon be nem sétált életébe a nő, aki ma a felesége és gyermeke anyja. És az örök lázadásáért bálványoztam őt és kitűnően emlékszem a napra, amikor úgy 17 éves koromban valami őrületes buli után hajnali 3 körül hazavetődtem és ő meg drága jó apám egy üres Metaxás üveg mellett szőttek épp tervet egy anti-szkinhed kommandó megszervezésére a nappalinkban.
Aztán jött a feleség (akit azóta szintén imádok) meg a gyerek és G. megállapodott és családapa lett.
És az én ülve csodált testvér-barátom ma majdnem a fejemet vette, mert kiejtettem azt a szót, hogy bizniszkárd. Fél órás kiselőadást tartott a nyelv mibenlétéről, meg Avon-ügynökökről meg szóhasználatról és az a mögött rejlő gondolatokról. Anyám és én meg ültünk és az ötödik perc után röhögőgörcsöt kaptunk, de G. ekkor sem kapcsolt, hanem megsértődött.
Nálam pedig leesett a tantusz, hogy még a legbelevalóbb fenegyerekek is begyepesednek és ez rém elkeserítő, bár, ha jobban meggondolom nyilván ez a dolgok rendje. És egy pillanatra meg is ijedtem, hogy, már nem ő a mérce, vagy ő már nem mérce, és, ha ez így van, akkor ki az? Aztán rájöttem, hogy ez a lényeg az egészben. Hogy azért nem az a mérce már, mert amikor gyerekként hallgattam, szépen lassan lett egy belső mércém, amihez aztán ráadásul hozzájött egy csomó dolog, amit egyedül tanultam/nemtanultam meg és nyilván a gyerekem vagy a Gyerek ugyanígy fog röhögőgörcsöt kapni az én hülyeségeimen x év múlva etc., etc., etc.
És akkor tulajdonképpen minden rendben van, mert megcselekedtünk amit megkövetelt a haza, és a bázis (mármint a mérce bázisa) azért nem változik nagyon.
Ma Visegrádon voltunk, egy ezer éves családi barátot látogattunk meg szüléimmel. A családi barát enyhe kifejezés, az illetőt a bátyámnak tekintem, és nem emlékszem olyanra, hogy ne lett volna őrült famíliám része(nagyjából akkor került szorosabb kapcsolatba a családdal, amikor én születtem), arra viszont nagyon is, ahogy kamasz fejjel tátott szájjal hallgattam az élet mikéntjéről alkotott véleményét. G. úgy húsz (najó csak 15) évvel idősebb nálam és egész addig megáltalkodott renitens volt, amíg egy szép napon be nem sétált életébe a nő, aki ma a felesége és gyermeke anyja. És az örök lázadásáért bálványoztam őt és kitűnően emlékszem a napra, amikor úgy 17 éves koromban valami őrületes buli után hajnali 3 körül hazavetődtem és ő meg drága jó apám egy üres Metaxás üveg mellett szőttek épp tervet egy anti-szkinhed kommandó megszervezésére a nappalinkban.
Aztán jött a feleség (akit azóta szintén imádok) meg a gyerek és G. megállapodott és családapa lett.
És az én ülve csodált testvér-barátom ma majdnem a fejemet vette, mert kiejtettem azt a szót, hogy bizniszkárd. Fél órás kiselőadást tartott a nyelv mibenlétéről, meg Avon-ügynökökről meg szóhasználatról és az a mögött rejlő gondolatokról. Anyám és én meg ültünk és az ötödik perc után röhögőgörcsöt kaptunk, de G. ekkor sem kapcsolt, hanem megsértődött.
Nálam pedig leesett a tantusz, hogy még a legbelevalóbb fenegyerekek is begyepesednek és ez rém elkeserítő, bár, ha jobban meggondolom nyilván ez a dolgok rendje. És egy pillanatra meg is ijedtem, hogy, már nem ő a mérce, vagy ő már nem mérce, és, ha ez így van, akkor ki az? Aztán rájöttem, hogy ez a lényeg az egészben. Hogy azért nem az a mérce már, mert amikor gyerekként hallgattam, szépen lassan lett egy belső mércém, amihez aztán ráadásul hozzájött egy csomó dolog, amit egyedül tanultam/nemtanultam meg és nyilván a gyerekem vagy a Gyerek ugyanígy fog röhögőgörcsöt kapni az én hülyeségeimen x év múlva etc., etc., etc.
És akkor tulajdonképpen minden rendben van, mert megcselekedtünk amit megkövetelt a haza, és a bázis (mármint a mérce bázisa) azért nem változik nagyon.
// bejegyezte: naiv @ 9:24 du. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]