naivdiva

Kaptam egy meghívót egy szerdai bulira, meló ügy, de tetőkerti hiperparty lesz. Kicsit elszomorított a dolog, mert persze a meghívó nekem és kedves partneremnek szól. Ami nekem ugye nincsen.
És rossz, hogy akár belibbenhetnék valami magas lovag karján is tűsarkúban a helyre, hogy mindenkiben bent akadjon a levegő, de nem libbenek, sőt el sem megyek, nem szeretek téblábolni ilyen helyeken ohne lovag.
Régen Lúd barátommal nagyon sokat jártunk ilyen bulikra, amikor még ő kezdte a szakmát. Minden pénzes céghez elmentünk jól berúgni, meg bohóckodni és istenien szórakoztunk a sok vízfejűn.
De Lúd most Helsinkiben van, ahova valami csaj miatt kérte magát, nekem pedig nincs lovag-jelöltem se, hogy kézen fogjon és elvigyen egy rongyrázós partiba.

Jó abbahgyom a nyafogást, csak mindig szíven üt, amikor ennyire nyilvánvaló hátrányaival találkozom a szingli létnek. Mert annyira pofátlan szingli nem vagyok, hogy elmenjek és ott felszedjek valami krapekot. Nem szeretem az ilyet. Nem is vagyok igazi szingli. Egy családanya vagyok család nélkül. És ez így nehéz.