naivdiva

Bizonyítottan ótvar szemétláda vagyok. Vessetek meg, és köpjetek le, de eccerűen nem érzek magamban elég lelkierőt a gazdag barátnővel való találkozáshoz.
Az egzisztenciális harc közepén, melyet az élet nevű uzsorással folytatok (ahh!), nem bírnám végighallgatni, az "idén csak Mexikóra fussa" című előadást. Sorry.
Inkább találkozom Unokatesóval. És csakazértis veszek ma magamnak egy pacskert, mert a tavalyi talpát már papírvékonyra klaffogtam. Megérdemlem, hamár itt rohadok egész nyáron.
Miközben Hugi Afrikából küld nyavajgó sms-eket, hogy az ott unalmas. Én olyan kurvára bírnék unatkozni Tunéziában. Akár egy hónapot is végigunatkoznék ám! Semmi haccacáré. Csendben el láblógáznék, korai fekvés, késői kelés, olvasás. Néha hagynám, hogy valaki megmasszoljon. Szigorún hátilag. Bár M. szerint olyan nincs.
És elgondolkoztam azon, hogy az ember blogolás közben vajon mikor vált ilyen hetyke kikacsintósra? Nem tetszem így magamnak. Sose voltam az a kacsintgatós fajta. Abbahagyom. Mármint a kacsintgatást.