csütörtök, augusztus 12, 2004

Oké. Túl vagyunk az első etapon.
Rémhelyes Dokibácsi megoperálta Zorkát, akinek most egy csavarral több van, 5-6 hétig. A kis mikkancs teljesen K.O. volt délután, de annyira nem, hogy ne vágjon le egy irdatlan hisztit a kajáért. Evés után úgy dőlt el, mint egy zsák.
Én meg, mint valami aggódó nagymami, ültem A.-ék lakásában, illetve annak teraszán (az ágyszélén ülést húsz perc után már magam is röhejesnek ítéltem, miután a macska rezzenetlenül aludt), és minden zajra felugráltam, hátha a kis kómás borít épp magára valamit.
Ha esetleg lett volna bármi esély, hogy ne kényeztessem el, ezennel vidám pá-pát inthetünk neki.
Rémhelyes Dokibácsi legviccesebb intelme: ne engedjem a macskát magas helyekről leugrálni. Majdnem kiböffent belőlem a harsány röhögés, de nem. Aztán majdnem azt mondtam: jó, a padlóhoz szögezem. Úgy jó lesz? De aztán ezt se. Hogy a fenébe gátoljak meg egy 10 hetes kiscicát az ugrálásban? (Megfejtéseket szeretettel várok a szerk.-be)
8 nap múlva varratszedünk, 5 hét múlva kontroll, csavareltávolít, másikműtét.
És pikk-pakk, lesz egy (ismét) működőképes négylábú a háztartásban.

Megjegyzések: Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]





<< Főoldal

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Feliratkozás Bejegyzések [Atom]