csütörtök, október 14, 2004

Tulajdonképp nem akartam hozzámatatni ehhez az ügyhöz, de nem hagy nyugdoni a gondolat:
ez a rohadt *csa, akinek a nevét ne mírom ide, mert ne találjon hozzám semmilyen köcsög antiszemita faszkalap, szóval ő, képes merő feltűnési vágyból ekkora hisztit csinálni.

És a hangsúly persze azon van, hogy a magyar média (amiről mindenkinek, még a magyar médiának is megvan a véleménye), hogyan szop be bármit. Mert a csaj tudta, hogy elég elkezdeni zsidózni, meg karlendíteni és hisztérikus újságírók tömege veti magát a táméra, mint plázacica a rózsaszín mobilelőlapra.

A jó taktika az lenne, hogy nem ír, beszél, tudósít róla senki. Kicsit beleástam magam az ügybe. Tudjátok hányan vannak?
Szerintük százan. Vagyis vagy harmincan.

És persze látom a nagyszüleimet, de még az anyámat is, aki ilyenkor remeg, és egy barátom nagyszüleit, akik nem mernek utcára menni, mert frankón azt hiszik, hogy azok visszajöhetnek.
Ez a legnagyobb gedvaság az egészben. Hogy én legyintek és leszarom, mert tudom, hogy 2004-ben nem lehet létjogosultsága egy ilyennek, és, ha nem is működik 100 százalékon a magyar parlamentarizmus, meg igazságszolgáltatás, a legnagyobb barmok fennakadnak a hálón.

De a barátom nagyszüleiben, akik történetesen Auschwitzból jöttek haza, újraélednek mélyre eltemetett borzalmak, amikről azt hitték soha többet nem kell velük szembenézni. Most, 60 év után, élő egyenesben megnézhetik, hogy egy kiscsaj pózolva karlendít, újra át kell élniük azt, amiről soha mégcsak nem is beszélnek, egy exibicionista, dugatlan cafka miatt, aki azt ítélte a legjobb kiugrási lehetőségnek, hogy nyilas lesz.

Megjegyzések: Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]





<< Főoldal

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Feliratkozás Bejegyzések [Atom]