naivdiva

Azt hiszem, az a legrosszabb ebben a munkanélküliségben (a tétlenség mellett), hogy minden jövőképemet porrá zúzta. Eddig mindig tudtam, mit akarok csinálni, és többé-kevésbbé sikerült is.
Most fogalmam sincs mi lesz, hogy fogok talpra állni és főleg mikor. Minden elérhetetlen messzeségbe került és szép lassan minden reményemet elvesztem, hogy egyszer majd jobb lesz. Olyan régen csak lefelé van, hogy nem tudom elképzelni, hogy egyszer lesz fölfelé is.
Kezdve az első szerkesztőség megszűnésétől, át azon a négy lidérces hónapon az újban, folytatva az elkeseredett munkakereséssel, ami már negyedik hónapja tart. És minden az orrom előtt bebeszott ajtó, "köszönjük jelentkezését, de...", "nem tudok fizetni", "nem tudom, mikor tudok felvenni még egy embert" újabb fal, újabb zsákutca.
Nem tudom már humorral szemlélni a dolgot, nem találok benne semmi izgalmasat, újszerűt, kihívást sem (hacsak nem "a hogyan jöjjünk ki ötöd annyi pénzből egy hónapban" kontesztet). Nem tudok ennél többet tenni (létező összes ismerős felkutatása, izzítása, önéletrajzok szétküldése a szélrózsa minden irányába).
Persze verhetem a fejem a falba - miért nem választottam "rendes" foglalkozást, vagy miért nem vagyok jobb/tehetségesebb ebben, de ez sem segít sokat.
Kicsinál ez a nihil.
Ezt a posztot kis jól ki kellene törölni.