naivdiva

Fura dolgok történnek. Mondanám, hogy kezdenek visszatérni az agyfunkcióim, és már nem szerveződik egyetlen, jólműködő paraközpontba minden idegsejtem, de nem akarom elkiabálni.
Mindenesetre, ma, legnagyobb meglepetésemre kifejezetten nonfrusztratív gondolataim is voltak. Höhh. Miafasz? Éledezünk? Éledezünk? Velkám dír old Naiv.
Mondom, nem kiabálom el, ki tuggya mi lesz még itt hétfőn, kedden, mittomén mikor.

Rosszfiú szerencsésen földet ért... mikor is... pénteken. Nem, bocs, csütörtökön. Rendkívül mély tartalmú beszélgetést folytattunk, szigorúan telefonon, isten ments, hogy rámragasszon valami undorító ausztrál paraalfajt. Persze nem, csak pont lefossa, hogy egy hónap után találkozzunk és végülis igaza van, mit számít az az öt-tíz nap ide vagy oda.

Épp olyan kedvem van, hogy elrohanjak fodrászhoz, de nem fogok, mert
1. Öreg vagyok már a tarkopaszsághoz, (ugyanis épp ahhoz van kedvem) régen vicces volt, de nem akarom, hogy kisgyerekek súgjanak össze a hátam mögött: anyu, a néninek mi baja van?
2. Szent fogadalmat tettem, hogy egy darabig nem adom hajkoronámat hentesek kezére.
3. Nincs nonstop hajszalon ebben a lúzer városban.