naivdiva

Tanmese arról, miért nincs lelkiismeretfurdalásom, ha bliccelek a békávén:
Szín: Budapest, Székesfôváros
Idô: Szar. Vagyis zuhog, mintha dézsából öntenék
A fôszerepben: Naiv
Mert az úgy van, hogy van egy busz, ami történetesen kibaszott ritkán jár (Ezért kések el a melóból. Jó, meg azért, mert minden reggel megadom magam a meleg ágy és a duruzsoló Handsome csábításának). Szóval a busz ritkán jár, ellenben zuhog az esô. És mi nincs a buszmegállóban? Kis tetô, ami alá be lehetne állni.
Van mellette másik buszmegálló, annak van. Vagyis tízméteres távolságból nyújtogathatom a nyakam, jön-e már a rohadt. Közben bokáig állok egy tócsában, mert a talaj egyenetlenséggel küzd, de ezt persze csak akkor veszem észre, amikor már a zoknim is vizes.
És ne mondja nekem senki, hogy akkora beruházás lenne mégegy 3x3 méteres plexit levágatni és odabaszni két fémlábon, hogy beleszakadna az ababotond bankszámlája. Magyarán lófaszt kapok szolgáltatás helyett.
Na ezért.
Még szerencse, hogy a pasim véletlenül ugyanarra jár dolgozni mint én, és megmentett öt perc erejéig az égbôl ömlô Niagarától. Mert neki van esernyôje. Jegye általában neki sincs.