péntek, szeptember 16, 2005
Elkezdtem szeretni az M-ékhez vezetô utat. Eddig leginkább túlélésre játszottam, egy csomó kanyar van benne, amikre általában nem emlékszem, és éjszaka maga a horror - alapból utálok vaksötétben vezetni.
De most, hogy minden héten egyszer kimegyek lánynézôbe, kezd összeállni a térkép a fejemben és tegnap azon kaptam magam, hogy határozottan élvezem: bedőlök a kanyarokban és gázt adok - jó a Rapülôk is ordított...
Lánygyerek egyébként hihetetlen kis spiné, olyan pofákat vág, hogy beszarok a röhögéstôl, a legjobban a szemöldökráncolós "nagyongondolkodom"-at szeretem, meg persze amikor mosolyog.
A nővérem pedig ezúttal is nemnormális, ma van a kiállítás-megnyitója - a szülésig elvileg még három hete van hátra - ki ne akarna 9 hónapos pocakkal textileket installálni?
De most, hogy minden héten egyszer kimegyek lánynézôbe, kezd összeállni a térkép a fejemben és tegnap azon kaptam magam, hogy határozottan élvezem: bedőlök a kanyarokban és gázt adok - jó a Rapülôk is ordított...
Lánygyerek egyébként hihetetlen kis spiné, olyan pofákat vág, hogy beszarok a röhögéstôl, a legjobban a szemöldökráncolós "nagyongondolkodom"-at szeretem, meg persze amikor mosolyog.
A nővérem pedig ezúttal is nemnormális, ma van a kiállítás-megnyitója - a szülésig elvileg még három hete van hátra - ki ne akarna 9 hónapos pocakkal textileket installálni?
// bejegyezte: naiv @ 10:09 de. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]