naivdiva

Az kábé rendben van, hogy az elmúlt fél évben úgy zajlik az élet, mintha valami rohadt szappanopera lenne, de én személy szerint mindig is utáltam azokat a részeket, amikor bekövetkezik a nemvárt, de teljesen röhejes fordulat - kiderül, hogy a nagynéni férje az apa, az unokatesót örökbefogadták meg ilyenek.

Az én saját szappanoperámban a héten jött el a dramaturgiai fordulópont - miután kiderült, hogy Mr. Simpson becsajozott, majd az is kiderült, hogy erre a szerkesztőségben mellettem ülő csajt találta a legalkalmasabbnak, majd rájött, hogy mégse, és tegnap egész délután és este velem osztotta meg efelett érzett szégyenét.

Elemezzük a fenti mondatot:
"Mr. Simpson becsajozott..." - teljesen rendben van, szive joga, szót se többet róla, hol van nekem jopgalapom bármit számon kérni rajta.

"erre a szerkesztőségben mellettem ülő csajt találta a legalkalmasabbnak" - na itt kezd a szappanopera-jelleg átcsapni röhejbe. Pontosabban, amikor a csaj tőlem kér engedélyt ahhoz, hogy járjanak (felnőttek vagyunk, ne kerülgessük stb), én meg állok, mint a hülye, mit is mondhatnék...

"aztán rájött, hogy mégse" - figyelem! ez a drámai fordulat - kisírt szemek, és (mint utóbb megtudtam) hisztériás rohamok.

"velem osztotta meg efelett érzett szégyenét" - na itt pedig már túl vagyunk a katarzison, és nem marad semmi, csak a tehetetlen ücsörgés. Ha Mr. Simpson szégyenli magát órákon át tartó önostorozással próbálja magát büntetni - én ahhoz kellettem tegnap, hogy feloldozást adjak. De hogyan adhatnék, amikor ennyire hülye?
Akárkivel dughatott volna, de neki muszáj volt a szerkből szereznie valakit. Megint a régi hiba: nem számolt a következményekkel.
A legszebb az egészben az, hogy ez nem tartja vissza attól, hogy legközelebb ugyanilyen hülyeséget csináljon.

Nem, tévedtem: a legszebb az, hogy M. most rém meg van sértődve, mert igazából nála kellett volna látogatást tennem, de annyira elbasztuk a délutánt, hogy nem mentem ki.