naivdiva

Délután Apával flangáltunk a városban. Anya dolgozik, Hugi a Balatonon van az épp aktuális pasijával, akire tegnap este még fújt és köpködött. (Külön értekezést érne, ahogy a pasi-kérdést kezeli, mióta végre sikerült meggyőzni arról, hogy nem kell hozzámenni egy csávóhoz, aki hat évig kapcarongynak tartotta).

Szóval ettünk, meg múzeumoztunk meg kávéztunk. Szeretem Apát hallgatni, ő meg mostanában szeret mesélni. Hogy milyen volt kisfiúnak lenni az '50-es évek végén, hogy milyen anya volt nagyanyám, és milyen apa volt nagyapám, akit nem ismertem.
Apa állítólag már gyereknek is öntörvényű volt - és ehhez nagyanyám, aki szegény önmagán kívül nem sok mindenkivel foglalkozott, ideális háttér volt.

Így esett, hogy apa 12 évesen rúzst meg púdert árult a fodrászatokban feketén, naponta összeverték a nagyobbak a suliban (a balhét, ahogy most is, mindig ő kezdte) hogy 14 évesen elköltözött otthonról (pontosabban többé nem nagyon járt haza), és, hogy nem vette észre senki, hogy a szakácskodás helyett beállt lakatos inasnak.

Ennél a pontnál sosem értem, hogy lehet, hogy mi ott vagyunk, ahol, hogy 30 évvel később az egyik legnagyobb autóscég igazgatója lett, hogy van egy házunk, hogy olyan életet épített fel Anyával, amilyet, és úgy nevelt fel minket, ahogy.
Sosem látom az ugrást az egyik életformából a másikba. Gyanítom Anya áll a háttérben, meg persze az, hogy, ha Apa egyszer a fejébe vesz valamit, azt meg is csinálja. Legyen az diploma 40 évesen, házépítés pénz nélkül, vagy fél órás út 10 perces abszolválása egy vérző fejű gyerekkel a hátsó ülésen.

Titkoban elbőgtem magam a rúzsárulós résznél, de az allergiára fogtam.