naivdiva

Hű de rohadtul meg bírnám szokni, hogy nem dolgozom.
Vagy, hogy itthonról dolgozom, ha már nagyon muszáj.
Tegnap mostam, vásároltam, elraktam 2 szekrénnyi ruhát, aztán felmentem a hegyre M.-hez, akivel végre beszélgettünk egy jót, miközben a kisebbik lánya több körben büfizett a vállamon, a nagyobbik pedig fecsegett velünk párhuzamosan nagyjából bármiről és mindenről, ami aktuálisan eszébe jutott.

Aztán értem jött a férjem, és elvitt életem első focimeccsére. Azt még nem meséltem, hogy Mr. Simpson sportújságíróként kezdte a pályafutását, így azért benne volt a pakliban, hogy előbb vagy utóbb el kell mennem egy meccsre, ami biztos klassz lett volna, ha sikerül figyelmen kívül hagynom a mellettünk hőbörgő, erdélyező, románozó és cigányozó közönséget. Azt mondjuk fel nem foghatom, hogy miért kell még ezeket fel-le masirozó és a szektor előtt jelentőségteljesen fél percig állomásoztatott biztonságiakkal hergelni...
Viszont a férjemből előbújt a férfiállat, üvöltött, anyázott, ugrált és tanácsokkal látta el a válogatottat (pedig messze ültünk és biztos, hogy nem hallották, ráadásul a hangja is elment a végére) és pont olyan boldog volt a mérkőzés után, mintha enlábával rúgta volna a gólokat.
Ja, a hullámzás, az vicces volt.