naivdiva

Ma volt az, hogy az agyam valószínűleg ledobta volna a gépszíjat, ha
nem csak délután 2-kor eszmélek rá, hogy mit daráltam be reggel óta.
Az előtt egyszerűen esélyem sem volt gondolkozni semmin, ami nem az
épp előttem álló probléma megoldása. Kilenctől kettőig csak
telefonáltam, illetve adatokat kerestem a gépen, hogy aztán
telefonálhassak.
A katarzis azt hiszem akkor volt, amikor a főnököm a vonal egyik
végén, én a másikon nem tudtuk, hogy miért is hívott ki kit, aztán
inkább bontottuk a vonalat, hátha idővel a másiknak eszébe jut.
Kettőkör, az utolsó telefon után letettem a kagylót és annyit mondtam,
hogy a úristen! úristen! úristen!, nem mintha különösebben velős
közölnivalóm lett volna az Öreggel. Aztán háromra felfogtam, hogy ma
már én nem leszek produktív, és felhívtam a főnököt, mondtam,
hazamegyek.
Erre ő:
- Meg tudom érteni. Ha nem lennél, már kibasztam volna az ablakon az
összes kurva telefont, meg a számítógépet, és az erdőben bolyonganék a
kutyákkal.
Mert itt érzem, hogy fontos vagyok.