kedd, november 20, 2007
El kell mesélnem (a fiúk elkapcsolhatnak), hogy M. szerves közreműködésével találtam egy nőgyógyászt, aki felhív engem a leleteim miatt. Érted, nem én hajkurászom, meg könyörgök, meg állok sorba, hanem ő hív fel. Pedig csak vizitdíjat fizetek, becsszó.
Jó, néha sorba is állok, de csak, ha feltétlenül muszáj, nem szívat feleslegesen, és leginkább nem kell órákig ott szobroznom.
Amúgyis régóta terveztem egy posztot a témában. Szóval hónapok óta járok egyik orvostól a másikig egy - tulajdonképpen - alap kivizsgálás miatt. Ez a harmadik doki.
Az első (egy fiatal pasi), az kurvavicces meg jópofa akart lenni, épp csak szarta le, hogy miért mentem. Az meg nekem alap elvárás, hogy legalább próbáljon meg úgy csinálni, mintha érdekelném, pont leszarom, hogy milyen a humora (vagy nem, de ez kábé a 80. dolog a listán).
A második (egy idősebb pasi) volt az igazi horror, egy iszonyú jó nevű kórházban. Ott kétszer is voltam, mindkétszer 3 (azaz három!) órát töltöttem a váróban, kettesével hívtak be (miért kell nekem egy másik nő punciját néznem, amikor orvosnál vagyok??) időpontot nem lehetett kérni és amikor végül megpróbálkoztam, hogy hadd menjek a magánrendelésére elküldött az anyámba, hogy mit képzelek, fáradjak be a rendelőintézetbe és várjam ki a soromat. Amivel nem lenne semmi baj, ha nem dolgoznék, és a főnököm, illetve a munkamennyiségem tolerálná, hogy teljes délelőttöket nem vagyok bent.
Végül elkerültem C Terv Doktornőhöz, aki egy irtóhelyes fiatal csaj (szerintem alig idősebb nálam, ha egyáltalán) és olyan anamnézist vett fel két generációra visszamenőleg, amilyen még soha senki, akivel a műfajban találkoztam, és magyarázott, meg kérdezett meg kérdezhettem, és ma felhívott, hogy megvannak a leleteim.
És akárki akármit mond (Mr. Simpson például aggódik, hogy ha ilyen fiatal nem túl tapasztalatlan-e) ebben a relációban az első és legfontosabb, hogy bízzak abban, akihez járok, mert annál szarabb nincs, mint amikor csak azt érzem, hogy én vagyok aznap a századik "jöjjön be, tegye szét a lábát, köszönöm, leszállhat".
Úgyhogy most örülök.
Jó, néha sorba is állok, de csak, ha feltétlenül muszáj, nem szívat feleslegesen, és leginkább nem kell órákig ott szobroznom.
Amúgyis régóta terveztem egy posztot a témában. Szóval hónapok óta járok egyik orvostól a másikig egy - tulajdonképpen - alap kivizsgálás miatt. Ez a harmadik doki.
Az első (egy fiatal pasi), az kurvavicces meg jópofa akart lenni, épp csak szarta le, hogy miért mentem. Az meg nekem alap elvárás, hogy legalább próbáljon meg úgy csinálni, mintha érdekelném, pont leszarom, hogy milyen a humora (vagy nem, de ez kábé a 80. dolog a listán).
A második (egy idősebb pasi) volt az igazi horror, egy iszonyú jó nevű kórházban. Ott kétszer is voltam, mindkétszer 3 (azaz három!) órát töltöttem a váróban, kettesével hívtak be (miért kell nekem egy másik nő punciját néznem, amikor orvosnál vagyok??) időpontot nem lehetett kérni és amikor végül megpróbálkoztam, hogy hadd menjek a magánrendelésére elküldött az anyámba, hogy mit képzelek, fáradjak be a rendelőintézetbe és várjam ki a soromat. Amivel nem lenne semmi baj, ha nem dolgoznék, és a főnököm, illetve a munkamennyiségem tolerálná, hogy teljes délelőttöket nem vagyok bent.
Végül elkerültem C Terv Doktornőhöz, aki egy irtóhelyes fiatal csaj (szerintem alig idősebb nálam, ha egyáltalán) és olyan anamnézist vett fel két generációra visszamenőleg, amilyen még soha senki, akivel a műfajban találkoztam, és magyarázott, meg kérdezett meg kérdezhettem, és ma felhívott, hogy megvannak a leleteim.
És akárki akármit mond (Mr. Simpson például aggódik, hogy ha ilyen fiatal nem túl tapasztalatlan-e) ebben a relációban az első és legfontosabb, hogy bízzak abban, akihez járok, mert annál szarabb nincs, mint amikor csak azt érzem, hogy én vagyok aznap a századik "jöjjön be, tegye szét a lábát, köszönöm, leszállhat".
Úgyhogy most örülök.
// bejegyezte: naiv @ 2:35 du. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]