hétfő, november 12, 2007
Nostehát. Olyan sűrű hétvégénk volt - megspékelve a zuhogó hóval -, hogy csak kapkodtuk a fejünket.
Szombaton viszonylag terv szerint értünk Bécsbe, de aztán én addig hisztiztem, hogy csizmát akarok venni, hogy elindultunk a shopping-mekka, a Maria Hilfer felé, ahova nem találtunk oda, viszont így legalább háromszor megkerültük a várost, mire visszataláltunk a Hudertwasser-házba, ahol ebédeltünk, aztán megnéztük az állandó kiállítást, meg egy nem állandót. Ez utóbbi a portrékat leszámítva nem volt valami nagy szám sajnos.
Ebéd után - némi segítséggel - odataláltunk a shopping-mekkába, ahol én rendeltetésszerűen üzemeltem, úgyhogy két óra alatt több itemmel is gazdagodtunk - vettem néhány pulóvert meg egy dzsekit, csizmát sajnos nem. Mr. Simpson nem volt hajlandó venni magának semmit, ellenben rengeteg ötletet adott, hogy mit vegyek neki karácsonyra. Délután elkezdett szakadni a hó, aminek eleinte még örültünk (mivel tavaly nem láttunk havat), aztán már nem. Az aztán akkor volt, amikor a cipőmbe befolyt a latyak, és a nadrágom térdig felázott, én pedig (a hétvégén először) hisztériás rohamot kaptam.
Este - miután kibuliztam egy pár törülközőt a négycsillagos szállodában, majd kiöltöztünk - a Volksoperbe mentünk. (Itt kaptam másodszor hisztériás rohamot, ugyanis majd' befagyott a seggem a 2 fokban, meg az irtócsini szerkómban.) A Max und Moritz című balettet láttuk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert rettentő bájos, könnyed, vicces és szórakoztató. Inkább afféle karácsonyi gyerekdarab, de felnőtt fejjel is abszolút élvezhető. Még Mr. Simpsonnak is tetszett, pedig ő elvből gyűlöli a balettet.
Vasárnap zuhógó hóesésre ébredtünk, de azért elmentünk egy Starbucksba inni egy kávét (meg vettünk karácsonyi Starbucks-bögrét), aztán elindultunk az utolsó kultúr-programra, a Kunsthistorisches Museumba, (harmadik hisztériás roham, szakadó hó, félcipő, no parkolóhely) ahol egy Tiziano (és társai) kiállítást néztünk meg. Ezt én személy szerint kihagytam volna, és inkább néztem volna a "Monet bis Picasso"-t, az Albertinában, de, ha még nem modtam volna, a teljes hétvégi programunkat (kivéve a vásárlást) Mr. Simpson öreg műgyűjtő milliárdos barátja szervezte, és megvette nekünk a jegyeket előre, úgyhogy nem lehetett elsunyulni.
A múzeum után még ebédeltünk egy hosszút vele, aztán elindultunk haza. Mondanom sem kell, hogy a hétvégének nyári gumival indultunk neki, így eléggé izgultunk, hogy hazajutunk-e. Pontosabban eleinte csak én izgultam, aztán amikor már Magyarországon elhagytunk egy autót, ami konkétan a hátán feküdt az autópálya szélén Mr. Simpson is elkezdett izgulni. Szerencsére nem volt fagy, és az is lehet, hogy sózták az utat, mindenesetre egyben hazaértünk (még a benzin sem fogyott ki, pedig erre is volt esély, de az autó megkegyelmezett és szolidan fogyasztott).
Most hetekig nem kell kultúrálódnunk, mert annyi mindent láttunk, hogy még a legsznobabb társaságban is órákig tudjuk bűvölni a hallgatóságot, ha arra kerül a sor.
Szombaton viszonylag terv szerint értünk Bécsbe, de aztán én addig hisztiztem, hogy csizmát akarok venni, hogy elindultunk a shopping-mekka, a Maria Hilfer felé, ahova nem találtunk oda, viszont így legalább háromszor megkerültük a várost, mire visszataláltunk a Hudertwasser-házba, ahol ebédeltünk, aztán megnéztük az állandó kiállítást, meg egy nem állandót. Ez utóbbi a portrékat leszámítva nem volt valami nagy szám sajnos.
Ebéd után - némi segítséggel - odataláltunk a shopping-mekkába, ahol én rendeltetésszerűen üzemeltem, úgyhogy két óra alatt több itemmel is gazdagodtunk - vettem néhány pulóvert meg egy dzsekit, csizmát sajnos nem. Mr. Simpson nem volt hajlandó venni magának semmit, ellenben rengeteg ötletet adott, hogy mit vegyek neki karácsonyra. Délután elkezdett szakadni a hó, aminek eleinte még örültünk (mivel tavaly nem láttunk havat), aztán már nem. Az aztán akkor volt, amikor a cipőmbe befolyt a latyak, és a nadrágom térdig felázott, én pedig (a hétvégén először) hisztériás rohamot kaptam.
Este - miután kibuliztam egy pár törülközőt a négycsillagos szállodában, majd kiöltöztünk - a Volksoperbe mentünk. (Itt kaptam másodszor hisztériás rohamot, ugyanis majd' befagyott a seggem a 2 fokban, meg az irtócsini szerkómban.) A Max und Moritz című balettet láttuk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert rettentő bájos, könnyed, vicces és szórakoztató. Inkább afféle karácsonyi gyerekdarab, de felnőtt fejjel is abszolút élvezhető. Még Mr. Simpsonnak is tetszett, pedig ő elvből gyűlöli a balettet.
Vasárnap zuhógó hóesésre ébredtünk, de azért elmentünk egy Starbucksba inni egy kávét (meg vettünk karácsonyi Starbucks-bögrét), aztán elindultunk az utolsó kultúr-programra, a Kunsthistorisches Museumba, (harmadik hisztériás roham, szakadó hó, félcipő, no parkolóhely) ahol egy Tiziano (és társai) kiállítást néztünk meg. Ezt én személy szerint kihagytam volna, és inkább néztem volna a "Monet bis Picasso"-t, az Albertinában, de, ha még nem modtam volna, a teljes hétvégi programunkat (kivéve a vásárlást) Mr. Simpson öreg műgyűjtő milliárdos barátja szervezte, és megvette nekünk a jegyeket előre, úgyhogy nem lehetett elsunyulni.
A múzeum után még ebédeltünk egy hosszút vele, aztán elindultunk haza. Mondanom sem kell, hogy a hétvégének nyári gumival indultunk neki, így eléggé izgultunk, hogy hazajutunk-e. Pontosabban eleinte csak én izgultam, aztán amikor már Magyarországon elhagytunk egy autót, ami konkétan a hátán feküdt az autópálya szélén Mr. Simpson is elkezdett izgulni. Szerencsére nem volt fagy, és az is lehet, hogy sózták az utat, mindenesetre egyben hazaértünk (még a benzin sem fogyott ki, pedig erre is volt esély, de az autó megkegyelmezett és szolidan fogyasztott).
Most hetekig nem kell kultúrálódnunk, mert annyi mindent láttunk, hogy még a legsznobabb társaságban is órákig tudjuk bűvölni a hallgatóságot, ha arra kerül a sor.
// bejegyezte: naiv @ 9:59 de. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]