hétfő, december 10, 2007
Beszéltem már egyszer türelemről.
Gondolom ez úgy van a karmával (vagy az Úristennel, nem tudom eldönteni, ki/mi is az), hogy mindenkinek az a legnehezebb, amit meg kell tanulnia az életben. Néha azt gondolom, hogy a türelmet a legnehezebb megtanulni, mert, ha az hiányzik a basic tool-kitből, akkor csak a türelmetlenség marad, aminél sürgetőbb, feszítőbb, erősebb késztetést nem ismerek.*
Hogy most azonnal. Bármi. Legyen kész a kaja, tudjam, amit nem tudok, legyen hosszú a hajam, fogyjak le öt kilót, essek teherbe.
Ha nem jön a most azonnal, először szomorú leszek. Aztán dühös (általában a karmára vagy az Úristenre). Aztán megint dühös leszek. Magamra, mert türelmetlen vagyok. Ezek ilyen kicsi katarzisok, legalább addig is történik valami.
De valahogy az az érzésem, hogy sosem fogom megtanulni ezt a türelem-dolgot. Alkalomról alkalomra azt hiszem, sikerült, mert a végén mindig kivárom**, és kész lesz a kaja, megtanulom, amit nem tudok, megnő a hajam, lefogyok, ha nagyon akarok, és gondolom egyszer teherbe fogok esni.
De a következő úgyanúgy kicsinál.
*ellentétben mondjuk Hugi karmájával (Úristenével), ami/aki azt oszotta rá, hogy tanulja meg, hogy nem mindig neki van igaza. Vagy LB-jével, aki azt hiszem már kezdi megtanulni a sajátját, hogy nem lehet mindig mindenkit megmenteni. Vagy M.-ével, aki példás kitartással igyekszik úrrá lenni a terroristán, aki mélyen benne lakik. Persze, lehet, hogy ők úgy érzik, nem is ilyeneket kell tanulniuk, és beleugatok valamibe, amihez semmi közöm.
** Ez az önbecsapós rész, mivel nincs más választásom, mint kivárni.
Gondolom ez úgy van a karmával (vagy az Úristennel, nem tudom eldönteni, ki/mi is az), hogy mindenkinek az a legnehezebb, amit meg kell tanulnia az életben. Néha azt gondolom, hogy a türelmet a legnehezebb megtanulni, mert, ha az hiányzik a basic tool-kitből, akkor csak a türelmetlenség marad, aminél sürgetőbb, feszítőbb, erősebb késztetést nem ismerek.*
Hogy most azonnal. Bármi. Legyen kész a kaja, tudjam, amit nem tudok, legyen hosszú a hajam, fogyjak le öt kilót, essek teherbe.
Ha nem jön a most azonnal, először szomorú leszek. Aztán dühös (általában a karmára vagy az Úristenre). Aztán megint dühös leszek. Magamra, mert türelmetlen vagyok. Ezek ilyen kicsi katarzisok, legalább addig is történik valami.
De valahogy az az érzésem, hogy sosem fogom megtanulni ezt a türelem-dolgot. Alkalomról alkalomra azt hiszem, sikerült, mert a végén mindig kivárom**, és kész lesz a kaja, megtanulom, amit nem tudok, megnő a hajam, lefogyok, ha nagyon akarok, és gondolom egyszer teherbe fogok esni.
De a következő úgyanúgy kicsinál.
*ellentétben mondjuk Hugi karmájával (Úristenével), ami/aki azt oszotta rá, hogy tanulja meg, hogy nem mindig neki van igaza. Vagy LB-jével, aki azt hiszem már kezdi megtanulni a sajátját, hogy nem lehet mindig mindenkit megmenteni. Vagy M.-ével, aki példás kitartással igyekszik úrrá lenni a terroristán, aki mélyen benne lakik. Persze, lehet, hogy ők úgy érzik, nem is ilyeneket kell tanulniuk, és beleugatok valamibe, amihez semmi közöm.
** Ez az önbecsapós rész, mivel nincs más választásom, mint kivárni.
// bejegyezte: naiv @ 10:41 de. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]