péntek, február 08, 2008

Mr. Simpson a legjobb úton halad, hogy kiteljesedjen a workoholic énje, én meg nem tudom, hogy teszek jobbat: ha szabadjára engedem és addig hajtja magát, amíg össze nem esik, vagy, ha csesztetem, hogy ne dolgozzon annyit, de akkor meg frusztrált lesz, hogy ő nem dolgozik eleget.

A kérdés azért nehéz, mert minden munkakörülménye egyszerre változik, és miközben fontolgatja a megpattanást a régi cégtől, építi a saját biznic alapjait. Önmagában mindkettő üdvözlendő és örvendetes, és mindkettőben van perspektíva, de az teljesen bizonyos, hogy a kettő együtt hosszútávon kivitelezhetetlen. (Hangsúly a hosszútávon, rövidtávon embert nem ismerek, aki annyit tudna dolgozni, mint ő, ha rápörög valamire.)

Egyelőre várok és aggódom, és drukkolok, hogy legyen valami robbanás valahol, ami eldönti a kérdést, mert azért nem nagyon sokáig lesz vicces, hogy minden este 9-10-11-re ér haza. (Bár azt ígérte, hogy bejön a sajátbiznic, kapok autót, de ettől felrémlett előttem a kép, ahogy unatkozó gazdagfeleség vagyok, aki csak mutatóba látja a férjét, és rájöttem, hogy inkább nem akarok autót, csak legyen otthon sokat, valamint a pénz nem boldogít, és inkább legyünk közép-csórók, minthogy menedzserbetegsége legyen vagy mittudomén.)
Szóval gyorsan derüljön ki valami, leginkább azt szeretném.

Megjegyzések:
:)) de nemcsak ez a két véglet van! a carmela soprano unatkozós meg a metrón ülős. van ezek között is egy élhető sáv.
 
Igazából nem azért aggódom, hogy gazdagfeleség leszek, hanem azért, hogy a férjem széthajtja magát. Rettenetsen nem figyel magára, ha valamit el akar érni, és azért aggódom...
 
Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]





<< Főoldal

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Feliratkozás Bejegyzések [Atom]