kedd, március 18, 2008
Azt hiszem még életemben nem okoztam akkora csalódást*, mint tegnap M. kisebbik lánygyerekének, aki a délutáni alvásból ébredve csak engem talált az anyja helyett.
Az M. üdvözlésére előkészített mosoly nagyjából fél perc alatt hervadt le az arcáról, ahogy felfogta, hogy ez nem vicc, nem ugrik elő a mamája a hátam mögül (azért gondosan körbemászta a nappalit, hátha csak elbújt).
Végül negyedórányi morcogós méltatlankodás után megbékélt a helyzettel és másfél órát kibírt velem bőgés nélkül. Jó, ehhez elég sokat kellett hintázva emtívít nézni, de, ha egyszer a széttépkedett kartonpapír-darabok és a többször ledületből földhözvágott csörgős nyuszi már nem elég izgisek, nincs mit tenni.
*kivéve, amikor hatodikban fél évig dugdostam az ellenőrzőmet, és karácsonykor derült ki, hogy tele vagyok kettesekkel. Na akkor Anya is meg Apa is elég csalódott volt.
Az M. üdvözlésére előkészített mosoly nagyjából fél perc alatt hervadt le az arcáról, ahogy felfogta, hogy ez nem vicc, nem ugrik elő a mamája a hátam mögül (azért gondosan körbemászta a nappalit, hátha csak elbújt).
Végül negyedórányi morcogós méltatlankodás után megbékélt a helyzettel és másfél órát kibírt velem bőgés nélkül. Jó, ehhez elég sokat kellett hintázva emtívít nézni, de, ha egyszer a széttépkedett kartonpapír-darabok és a többször ledületből földhözvágott csörgős nyuszi már nem elég izgisek, nincs mit tenni.
*kivéve, amikor hatodikban fél évig dugdostam az ellenőrzőmet, és karácsonykor derült ki, hogy tele vagyok kettesekkel. Na akkor Anya is meg Apa is elég csalódott volt.
// bejegyezte: naiv @ 12:34 du. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]