naivdiva

Miután leállamvizsgáztam januárban Apa előállt azzal, hogy a.) menjek posztgradra, b.) (ez a viccesebb) doktoráljak kommunikációelméletből. Nagyjából egy percet sem kaptam, hogy simán örüljek a diplomámnak (éppúgy, mint amikor megszereztem a középfokú angolt, akkor is aznap kérdezte meg, hogy jó, és mikor lesz meg a  felsőfokú).

Ma beszéltünk telefonon, és közölte, hogy tegnap mondta egy barátjuk, hogy indul egy új kultúrális portál, majd jelentőségtelejesen elhallgatott. Mondtam, hogy igen, tudom (tényleg tudom, Rosszfiútól, aki ott fog dolgozni). Még csend. Majd előállt a farbával, hogy nem akarok-e oda írni, mert hát azért nem kellene abbahagynom az írást.

Nem mondtam neki, hogy nem hagytam abba, napi rendszerességgel blogolok, azt sem mondtam, hogy írok a fióknak is, és egyáltalán semmit nem mondtam, azon kívül, hogy "nem", mert basszameg, mindjárt 30 éves vagyok, és még mindig itt tartunk, hogy majd ő megmondja, hogy hogyan töltsem el hasznosan az időmet, mit kellene csinálnom MÉG, ahhoz, hogy tényleg csináljak is valamit / letegyek valamit az asztalra, amikor én már letettem baszki, és meg vannak elégedve a munkámmal, és én is meg vagyok elégedve a munkámmal és 10 éve nagykorú is vagyok, és férjhez is mentem és basszameg, ennek soha_nem_lesz_vége.

És a legszebb az, hogy ő pontosan tudja, hogy ilyen, de ez nem akadályozza meg abban, hogy időről-időre halálba basztassa valamelyikünket, (opcionálisan kipécéz egyvalakit, vagy zsinórban körbetelefonál mindhármunkat) és az sem akadály, hogy mi időről-időre elmondjuk, hogy az, hogy ő maximalista, nem ok arra, hogy folyton azt éreztesse, hogy semmi nem elég jó, és ez nekünk rossz, de bazmeg csak nem hagyja abba.