hétfő, március 10, 2008

Nagyon régen nem politizáltam itt a blogon, meg egyébként se, mert ki vagyok ábrándulva, és nagyon régóta egyik szarabb mint a másik érzésem van.
De tegnap este annyira megdöbbentem, hogy muszáj megemlékeznem róla.
Nem fogok elemezni, mert nem is tudok.

A tegnap este tanulsága nekem az, hogy egy országot nem lehet az akarata ellenére megmenteni. Fel nem foghatom, hogy a zemberek nem értik, hogy amit nem fizetnek be cashbe a kasszánál, amikor tényleg betegek, vagy a gyerekük tényleg egyetemre akar menni, azt befizetik minden kibaszott hónapban, csak nem vizit-, meg napi-, meg tandíjnak hívják, hanem adónak.

Az mondjuk a másik fele, hogy a kormányak nagyjából ezt az egy mondatot kellett volna ismételgetnie, az "újmagyarország", meg "bennem van"  típusú nyálas faszságok helyett. Ennyit kellett volna mondani: ígyis-úgyis fizetsz bazmeg, akkor legalább csak a sajátodat fizesd.

Már kiváncsi sem vagyok, mi lesz itt a héten meg a jövő héten, meg azután. Annyi emóció van bennem, hogy szívem szerint szétvertem volna a tévét, amikor zsinórban nyilatkozott a pökhendi Zorbán meg az elmebeteg Kövér meg a még pökhendibb Navracsis, de a legnagyobb üthetnékem akkor volt, amikor Kenetteljes Semjén Pedofilfejű Zsolt megköszönte mindenkinek, aki imáival segítette az igenek győzelmét. És lett vala csoda, és a szavazólapon magától ikszelődött az igen, vagy mi a fasz?!

Megjegyzések:
igen, gyomorforgató volt. legnagyobb rémálom az volt, hogy beküldték orbánt beszélni, én gyorsan elkapcsoltam az egyesről, és a kettesen is ő ment. no escape.
 
Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]





<< Főoldal

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Feliratkozás Bejegyzések [Atom]