naivdiva

Anyámnak mégis igaza volt, amikor egész kamaszkoromban azt hajtogatta, hogy óvónéninek kellene mennem*, mert meg kell mondjam nagyszerű óvónéni vagyok.
Élből felismerem azt a nyafogós hangot, amit a Fiúk (gyűjtőnév a főnökök helyett) arra kifejlesztettek ki, ha valami olyan jön, amit simán megcsinálhatnának, csak egyiknek sincs kedve (mire valamelyik felhív, általában ezt már jól meg is beszélték, mert először egymásra próbálják tolni, csak aztán jövök én). Én pedig szépen megnyugtatom őket, hogy nem kell hüppögni, Naiv néni megcsinálja, és foglalok nekik repjegyet, regisztrálom őket ide-oda, átveszem, megnézem, elintézem, kikeresem, felhívom, megmondom.

Ez is csak egy férfi főnök - női beosztott konstellációban létezhet, jegyzem meg, nesze neked emancipáció. (Ha nem imádnám őket, a hajukra kenhetnék a nyafogást, de olyan aranyosak ilyenkor).

*Ez mindig akkor került szóba, amikor kisgyerekes ismerősök jöttek, és 10 perc múlva tutira az én fejem ugrált az összes 5 év alatti, és akkor szűnt meg, amikor a Gyerek beköltözött, és élesben gyakoroltam az anyaságot, nem pedig vendég-gyerekekkel.