naivdiva

Tegnap este elmentem és beszélgettem egyet a Pszichonénivel. Nagyjából ott folytattuk, ahol 3 éve abbahagytuk, kicsit nevetgéltünk is, és nem sírtam, pedig egész héten azt vártam, hogy majd lesz katarzis, és bőgök egy órát.
Tisztára meghatódtam, olyan apró részletekre emlékezett (jó, van kis füzete, amibe jegyzetel, de legalább előtte újraolvasta, nem abból lesett), és az ülés végén megállapította, hogy alapvetően nagyon boldog vagyok, csak ugye van ez a dolog, ami keserű mázzal vonja be az egészet (ami látványos eltérés ahhoz képest, hogy 3 évvel ezelőtt atomjaimra zuhanva látott először). Azt mondja, sok nő keresi meg hasonló problémával, tökjó, hogy nem vagyok egyedül az univezumban, bár eddig is sejtettem, hogy nem én vagyok az egyetlen.

Két hét múlva elkezdjük újra a relaxációs technikát, azt mondja, ha valakinek olyan agya van, mint nekem (nem eszem, agyam, ez nem az értlemi képességeimről szól, hál' istennek), annak vétek lenne nem élni ezzel a lehetőséggel, pontosan emlékszik milyen csatornák nyíltak meg a fejemben anno. Nem kezdjük előlről amit már három éve megtanultam, hanem magasabb osztályba léphetek, és irányított meditációt fogunk csinálni, kiváncsian várom.