naivdiva

Szóval (esküvői szünet van, második etap este).
Tíz perce gondolkozom, hogy megírjam-e ezt a posztot, de valószínüleg úgysem olvassák az érintettek, nekem meg szöget ütött a dolog a fejembe.
Tehát eladtuk Mr. Simpson facér barátai közül az utolsó előttit, és meg kell mondjam, nagyon furi egy esküvő volt ez. Előrebocsátva, hogy remélem, hogy nagyon boldogok lesznek a friss házasok, nem tudok szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy ilyen lelketlen esküvőn még nem voltam, pedig mostanában voltam egy páron.
Sehol egy mosoly, egy igazi csók, egy megfogjuk egymás kezét, egy rádnézek, és a férjem / feleségem vagy tekintet.

Olyan furcsa volt, hogy még én is jobban megilletődtem (és szorongatni vágytam Mr. Simpson kezét, aki össze-vissza rohangált és fényképezett, úgyhogy csak szerelmetesen néztük egymást nyolc sor távolságból) mint a házasulók, akiken inkább az látszott, hogy 'pfhű, túlvagyunk rajta'. Tudom, hogy az ember be van parázva, és túl akar lenni rajta, de közben meg ez az egyik legszebb dolog, ami valakivel történhet, hogy talál valaki másikat, akivel együtt akarnak élni életük végéig, és ezt elmondhatják mindenkinek, akit szeretnek és akik szeretik őket.
Szóval valahogy mellbe vágott, hogy hogy lehet ezt az egészet egy őszinte mosoly nélkül végigcsinálni. De lehet, hogy én vagyok javíthatatlanul romantikus (muhahahhha).