naivdiva

Ja és azt meg nem mesélem, hogy tegnap én mentem Rambóért a bölcsibe*, és iszonyú aranyos volt, rohant mint az őrült, amikor meglátott az ajtóban és pont olyan volt, mint a nővére 12 évvel ezelőtt, vagyis elkezdett beszélni, és a 61-es villamosig abba sem hagyta, pedig közben sétáltunk 20 percet, megmászott több kerítést, valamint együttesen taknyoltunk egy kurvanagyot (szerencsére senkinek nem lett semmi baja, jót röhögtünk). Viszont megállapítottam, hogy sokkal dekoncentráltabb, mint a Gyerek volt 3 évesen, simán autó alá sétál, ha nem rángatom vissza az úttestről, úgyhogy szoros kézfogásban közlekedtünk.

 

Aztán volt szürreális klán-találkozó, mert tegnap volt Unokatesó 1. 30. szülinapi vacsorája, és előtte mindenki a Mammerben vett ezt-azt, úgyhogy tényleg elég idegesítő volt, hogy minden sarkon belebotlottunk valakibe (majd el is köszöntünk, mert nem ugyanazokra a fogyasztói termékekre hajtottunk, Unokatesó 1. nagy szerencséjére).

 

Rambó egész délutén úgy csinált, mint aki jó gyerek, csak egyszer próbált meglógni a Mammut közepén, de nem hagytam, majd amikor megkértem szépen, hogy ne szívódjon föl, mert nagyon szomorú leszek, angyali pofával közölte, hogy 'csak körülnézek'.

 

Egyébként a taknyolásra visszatérve, tegnap tisztára ilyen napom volt, először ugye ez, aztán a vacsorán előbb lefejeltem egy széket (guggolásból), aztán majdnem feldöntettem egy asztalt, végül iszonyatos csöröpöléssel kísérve levertem a fél eszcojgot. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy miért is nem voltak igazi barátaim életem első tíz évében - senki sem akart egy lúzerrel közösködni. Hüpp.

 

*erről kell majd beszélnem a Pszichonéninél, hogy miért én vagyok a családi óvónéni, legutób eléggé csóválta a fejét, amikor fény derült a mocskos múltamra, hogy minden nálam akár egy perccel is fiatalabb egyedért éveken keresztül jártam az isibe meg az oviba, de remélem holnap túljutunk ezen a fejezeten és akkor majd bővebben kifejtem.