naivdiva

Az a jó ebben, hogy ilyen rengeteget vagyunk itthon egyvégtében (azon kívül, hogy Mr. Simpson 10 órákat alszik, aztán ráhúz még kettőt délután és talán végre pihen egy kicsit), hogy a macskáknak is az egész nap rendelkezésére áll, hogy használjanak minket (hiszen azért vagyunk). Abban a percben, hogy leülök a gép elé, megjelenik valamelyik, és feljön az ölembe.

A kicsi egyetlen percre sem bír nyugton maradni, feláll, leül, forgolódik, és nyomja a fejét a kezemhez, mit sem törődve azzal, hogy épp egy bögre forró kávé (jobb) vagy egér van benne (bal). Egy idő után általában megsértődik, hogy nem foglalkozom vele elég intenzíven, leül a laptop és az asztal széle közötti tízésfél centis helyre, és szemrehányóan néz.

A nagy először lendületet vesz, (hájas seggel nem csak úgy ugrálunk össze-vissza), aztán áll az ölemben és ezredszer is megállapítja, hogy nem fér be az asztal és a testem közé. Persze ehhez ő is forgolódik, közben időnként a számba nyomja a fejét, és dagaszt, ami egyáltalán nem vicces, amikor nincs elég vastag ruha rajtam. Végül abban a pózban köt ki, ami miatt most is bénán gépelek: a segge az ölemben, a teste elülső felével pedig az asztalon könyököl.
Csinálnék képet, de ahhoz fel kellene állnom, és akkor már nem lenne miről képet csinálni.