naivdiva

Hát a Pszichonéni azt mondja, hogy a körülményekhez képest tökjól vagyok, amit én is érzek, ég és föld a nyár elejéhez képest. Aztán megállapodtunk abban, hogy ez nyiilván nem fog így maradni - csúsztatok, én mondtam, hogy attól még a kérdések nem válaszolódtak meg, a para nem tűnt el, és nincs kétségem afelől, hogy simán szét tudok csúszni újra, ha épp arról van szó.
Egyetlen hatalmas különbség van, nem, bocs, kettő.
Az egyik, hogy képes vagyok a parákat és a kérdéseket az életem részeként, kezelni, úgy nézni őket, mint a nagy egész egy-egy integrált darabját. Hogy nem tudok mindent mindig megoldani, és, hogy nem is kell nekem mindig mindent megoldani.
A másik, hogy képes vagyok így elfogadni, és így élni az életem.
Ezek nagyon nagy különbségek, ha az életminőségemet nézzük. Nincs bennem ez a feszülés, hogy mindegy, hogy, hogy de kilökjem magamból ezeket a dolgokat, eltüntessem őket, bármi áron - és nem is ezen agyalok egész nap. Csak a nap egy részében. Ezzekkel a dolgokkal csak ilyen apránként lehet haladni.
A mára rendelt szent penitenciát olvashattátok.

Ja, egyébként abban maradtunk, hogy megyek vissza januárban. Ártani nem árt.