naivdiva

Nagyon furcsákat álmodom mostanában, pontosabban teljesen kizökkentem a rendes álmodási rendből, ami általában úgy zajlik, hogy az agyam rááll egy problémára, és akkor hetekig ugyanazt a hülyeséget álmodom, pici változtatásokkal.

Szokott lenni a liftes tematika, amikor különböző borzalmak történnek velem liftekben, beszorulok, leszakad, tovább megy fölfelé, mint ahány emelet van, elhagyva a földszintet tovább megy lefelé, ilyenek. Egyébkét külön vicc, hogy a házban, ahol a Pszichonéni rendel olyan a lift, hogy időnként túlszalad a harmadikon és önhatalmúlag felvisz a negyedikre. Na amikor először vitt tovább, akkor azért kihagyott a szívem.

A másik témakör az utazós. Többnyire vagy villamos (ami nem visz sehova, vagy olyan helyre visz, ahova egyáltalán nem akarok menni, vagy olyan emberek közé, akikkel egyáltalán nem akarok találkozni), vagy végtelenített mozgólépcső, na az igazán nyomasztó, olyan mint egy möbiusz szalag, és egyrészt félek, hogy leesek róla, másrészt teljesen reményelen, hogy valaha leszálljak róla.
Na.
Az utóbbi hetekben viszont olyat csinálok, hogy sírok álmomban, de igaziból, amikor felébredek, könnyes az arcom. Ezekben az álmokban ott van a gyerek-kérdés mindig, de csak a háttérben, szépen meghúzódva.
A mai etap: visszamegyünk Mr. Simpsonnal CtervDoktornőhöz, és épp rá várunk a váróban, amikor bejön egy csávó, az arca nagy része leragasztva. Őt nézem, amikor valaki bejön és mondja, hogy valami rablógyilkos van a környéken. És a csávó engem néz, és én rájövök, hogy ő a rablógyilkos, és ő rájön, hogy én rájöttem, előveszi a pisztolyát és belelő a lábamba, meg a csípőmbe. Erre Mr. Simpson is előveszi a pisztolyát (mert a férjem egy párbajhős!) és rálő a csávóra, én megnyugszom, hogy megúsztam két lövéssel, de akkor Mr. Simpson még sokat lő a csávóba, és akkor tudom, hogy ebből baj lesz, mert az első lövés az jogos önvédelem, de a többi az nem, és mondják is, hogy Mr. Simpsonnak börtönbe kell mennie. Ekkor jön CtervDoktornő, hogy tökjó, terhes vagyok, ikrekkel.
És akkor kezdek el sírni, hogy nekem ne vigyék a férjemet sehova, mit csinálok én nélküle, de mondják, hogy de, de őt most elviszik a börtönbe jó 10 évre, ez van, én meg feküdjek csak fel szépen a kórházi ágyra, mert ki kell szedni belőlem a golyókat. És akkor felébredtem, hogy sírok. Az azért elég hülye és rossz érzés.
Na így.
Mondjuk az is lehet, hogy nem kellene annyi gyilkosos sorozatot nézni, de azért ezt szerdán elmesélem a Pszichonéninek.