naivdiva

Este Hugi meg a LeendőSógorm átjött kártyázni, aminek az lett a vége, hogy kurvára nem kártyáztunk, viszont döntést hoztunk arról, hogy idén tengerhez megyünk nyaralni, konkrétan Horvátországba, egy - Hugit idézem - iszonyúgyönyörű helyre. Engem a tenger része izgat, a nászút óta nem láttam nagy mennyiségű sós vizet, tökjó lenne idén, persze az sem baj, ha vizuális élmény is van. Gondolom néhány hét múlva kiderül, hogy van-e szállás az iszonyúgyönyörű helyen, mert csak a LeendőSógoromnak van kapcsolata, ő meg folyton elfelejti az ilyen fontos dolgokat.
Sajnos a fiúk a negyedik jéger után rettentően egymásra találtak élettársaik (Hugi és én) fogyasztói szokásainak fikázásában (gazdasági válság vs. kis, fonott kosár, ill. gazdasági válság vs. olcsó melltartó), aminek az lett a vége, hogy megsértődtem. Hugi állítólag már megsértődött egyszer otthon, úgyhogy ő nem sértődött meg újra, és valahogy a századik nagyonrossz
viccnél, amit a LeendőSógorom adott elő* muszáj volt röhögnöm és akkor már nem lehettem megsértődve.

Amúgy meg az a furcsa helyzet állt elő, hogy előléptem hadtápossá, LeendőSógorom első kérdése az volt, hogy hol a sültcsirke, és amikor bevallottam, hogy nem főztem, enyhe pánik tört ki a fedélzeten, de szerencsére vásárolni vásároltunk, úgyhogy Mr. Simpsonnal benyomtak egy fél kiló mangalicakolbászt hagymával (meg friss parasztkenyérrel, Lipóti pékség rulez), Hugit meg marhapárizsis szendviccsel is el lehetett hallgattatni. Most nem tudom eldönteni, hogy lázadjak a családi szakácsnő-szerep ellen, vagy büszke legyek, hogy szeretik a főztömet, de azt hiszem inkább az utóbbi.

*ezt mondtam már, hogy a fiúk humorérzéke között olyan összhang van , hogy ihaj, a térdüket csapkodják miközben a legborzalmasabban recsegő favicceket mesélik egymásnak? Jó az ötödik után áltálában már Hugi és én is röhögünk, de inkább csak kínunkban