naivdiva

A tegnapi szeánszon elmeséltem a Pszichonéninek az álmom, hát elég jót röhögött rajta, aztán megállapítottuk, hogy erős a kötődés, de ez terápiában normális, sőt kell is, ha meg úgy érzem, hogy elegem van belőle, szóljak, és abbahagyjuk.

Amúgy olyan élményem volt nála tegnap, hogy ha nem velem történik, nem hiszem el, hogy ilyen van, mitöbb, pofán röhögöm azt, aki meséli, sőt utólag magamat is pofán röhögöm. Új képpel dolgoztunk, pontosabban nem is képpel, színfürdőnek hívják, gyakorlatilag mentálisan kimossa magát az ember vele. Az első percben három áramütés rohant végig a gerincemen, a harmadikban meg elbőgtem magam meditáció közben, ami azért mégiscsak milyen már.

Amikor kinyitottam a szemem, esküdni mertem volna, hogy valami 'naénmegmondtam' volt a Pszichonéni szemében, de mindenestre elégedetten mosolygott, és mondta, hogy tudta, hogy ez nekem be fog jönni. Hát bejött. Még akkor is beleremegtem, amikor Mr. Simpsonnak meséltem fél órával később, és úgy kipurcantam, hogy amikor hazaértünk eldőltem mint egy zsák. Az agy furcsa találmány, ezt eddig is tudtam, és tulajdonképpen arra is gondolok, hogy ha nincs ez az egész, sosem tudom meg, hogy hogy működik a tudat, ha egy kicsit megpiszkáljuk, és mi minden lehet még ott, ahonnan ez jött, amiről nem tudok semmit, mégis bennem lakik.

Ja és azt mondta, figyeljem az álmaimat, bármilyen hülyeségnek is tűnnek, jó útjelző cölöpök.
Na ennyit az ezoterikus félóráról.