hétfő, augusztus 24, 2009
Emberek, menjetek Krakkóba!
Három napot (két és fél) voltunk Mr. Simpsonnal, és tisztára függők lettünk. Mert szép. Gyönyörű a Főtér, ahol annyi műemlék-épület van, mint egész Budapesten (egyébként egész Krakkó ilyen, 55 világörökségi védelem alatt álló hely / épület van a városban, csak az összehasonlítás kedvéért: egész Magyarországon 12), tök zavarbaejtő, meg hatmillió kávézó, virágpiac, meg persze bazársor, él, lüktet az egész, még éjfélkor is, amikor kihajol a Mária-templom tornyából a harsonás, és ezren néznek fel, és tapsolnak.
Baromi sokat mentünk (izomláz, helló), mintaz igazi turisták, és olyan ritkán csinálunk ilyet, hogy teljes eksztázisban voltunk. Pénteken reggel ittunk egy kávét a főtéren, aztán először elindultunk az óváros északi vége felé, ahol megnéztük a Barbakánt, aztán az egész óvárost körülvevő parkon át a déli felébe a Wavelhez, útközben megnéztük a Szent Péter és Pál templomot. Aztán felmásztunk a várba, megnéztük a sárkányt, (tanmese: szokásos, szüzeket elragadó sárkány, akit végül fondorlattal győzött le az arra illetékes herceg, mielőtt megzabálta volna a királylányt. mindenhol lehet sárkányokat kapni Krakkóban, több bódé is direkte erre van specializálódva a bazársoron), meg a katedrálist. Sajnos rajtunk kívül is rengeteg turista volt, ami levont valamennyit az élvezetből, a katedrálisból nagyjából kimenekültünk, de szépnek azért szép.
Egy gyors cigi után beültünk egy taxiba, és elvitettük magunkat a Kazimierzbe, ami Krakkó zsidó negyede, itt játszódik a Schindler listája, áll a gyár meg minden (nem, nem mentünk el megnézni). A Kazimierz főterén van a világ egyik legjobb étterme, az Ariel, ahol zsidó kaját főznek, naná, hogy ott ettünk, méghozzá milyet! Mr. Simspon azóta rágja a fülem, hogy derítsem ki, hogy kell berdicsov levest főzni. (Eddig annyit sikerült megtudnom, hogy ilyet csak ott főznek, szóval jók az esélyeim, de, ha véletlenül valakinek a nagybátyja az Ariel szakácsa, az szóljon, becsszó nem adom el a receptet, csak a férjemnek főzöm majd meg.)
Aztán elmentünk az egyetlen üzemelő zsinagógába, ahol Mr. Simpsonra ráadták a kipát, én meg bőgtem egy sort (egyszerre jött elő a nagyanyám, aki ugye innen néhány kilométerre volt a koncentrációs táborban, meg a kapcsolatom az Úristennel, ami most nem részleteznék) és megnéztük a kertjében a zsidótemetőt, ahol megint bőgtem egy sort. Akkor már annyira fáradtak voltunk, hogy nagyjából alig bírtunk menni, úgyhogy fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállodába.
Szombaton a wieliczkai sóbányában kezdtünk, na az durva. Reggel 10-kor körülbelül ötezren voltak az udvaron, csoportok meg nem csoportok, de egész flottul van szervezve, úgyhogy feliratkoztunk egy angol túrára, és fél óra múlva el is indultunk lefelé a háromszázakárhány lépcsőn. Mondjuk a tizedik fodulónál enyhén rátört mindkettőnkre a klausztrofóbia, de legyűrtük, ami nagy szerencse, gyönyörű az egész. Az alap túra 3 km, kábé két és fél óra, és a teljes sóbánya 1 százalékát járja be. Vannak föld alatti bányatavak, meg olyan termek, hogy nem hiszed el, hogy a föld alatt vagy, mert állsz egy kb.100 négyzetméteres helyiségben és fölötted 15 méterrel van a plafon (ebben a teremben egyébként minden vasárnap van istentisztelet). Persze minden sóból. Szobrok, kápolna, II. János Pál, csillár, amit akarsz. Fölfelé beparáztam azért, mert ugye 130 méter mélyen voltunk és lifttel kellett feljönni, na az én liftparámmal, képzelhetitek, de túléltük.
Még elmentünk megnézni a Tynieci bencés apátságot, ami egy rom nagyjából, viszont gyönyörű kilátás nyílik a faláról a Visztulára, és belefutottunk egy esküvőbe is. Este berúgtunk Mr. Simpson barátjával, aki most épp átmenetileg Krakkóban lakik aztán és tegnap reggel jól elindultunk haza.
Szóval Krakkó kurvaszép, és rengeteg néznivalója van, a krakkóiak igen kedves emberek, angolul tökjól el lehet lenni, és a város kifejezetten olcsó. A kaja, a taxi (van tökjó tömegközlekedés, is, buszoztunk is sokat), még a turistalehúzó cuccok is, minden.
Egy baj van vele, hogy se Szlovákiában, se Legyelországban nincs nagyon autópálya, úgyhogy a 380 km az 6-7 óra, bár némileg kárpótol a táj. Szóval kedves Egyebek, menjetek Krakkóba, ha még nem voltatok.
Három napot (két és fél) voltunk Mr. Simpsonnal, és tisztára függők lettünk. Mert szép. Gyönyörű a Főtér, ahol annyi műemlék-épület van, mint egész Budapesten (egyébként egész Krakkó ilyen, 55 világörökségi védelem alatt álló hely / épület van a városban, csak az összehasonlítás kedvéért: egész Magyarországon 12), tök zavarbaejtő, meg hatmillió kávézó, virágpiac, meg persze bazársor, él, lüktet az egész, még éjfélkor is, amikor kihajol a Mária-templom tornyából a harsonás, és ezren néznek fel, és tapsolnak.
Baromi sokat mentünk (izomláz, helló), mintaz igazi turisták, és olyan ritkán csinálunk ilyet, hogy teljes eksztázisban voltunk. Pénteken reggel ittunk egy kávét a főtéren, aztán először elindultunk az óváros északi vége felé, ahol megnéztük a Barbakánt, aztán az egész óvárost körülvevő parkon át a déli felébe a Wavelhez, útközben megnéztük a Szent Péter és Pál templomot. Aztán felmásztunk a várba, megnéztük a sárkányt, (tanmese: szokásos, szüzeket elragadó sárkány, akit végül fondorlattal győzött le az arra illetékes herceg, mielőtt megzabálta volna a királylányt. mindenhol lehet sárkányokat kapni Krakkóban, több bódé is direkte erre van specializálódva a bazársoron), meg a katedrálist. Sajnos rajtunk kívül is rengeteg turista volt, ami levont valamennyit az élvezetből, a katedrálisból nagyjából kimenekültünk, de szépnek azért szép.
Egy gyors cigi után beültünk egy taxiba, és elvitettük magunkat a Kazimierzbe, ami Krakkó zsidó negyede, itt játszódik a Schindler listája, áll a gyár meg minden (nem, nem mentünk el megnézni). A Kazimierz főterén van a világ egyik legjobb étterme, az Ariel, ahol zsidó kaját főznek, naná, hogy ott ettünk, méghozzá milyet! Mr. Simspon azóta rágja a fülem, hogy derítsem ki, hogy kell berdicsov levest főzni. (Eddig annyit sikerült megtudnom, hogy ilyet csak ott főznek, szóval jók az esélyeim, de, ha véletlenül valakinek a nagybátyja az Ariel szakácsa, az szóljon, becsszó nem adom el a receptet, csak a férjemnek főzöm majd meg.)
Aztán elmentünk az egyetlen üzemelő zsinagógába, ahol Mr. Simpsonra ráadták a kipát, én meg bőgtem egy sort (egyszerre jött elő a nagyanyám, aki ugye innen néhány kilométerre volt a koncentrációs táborban, meg a kapcsolatom az Úristennel, ami most nem részleteznék) és megnéztük a kertjében a zsidótemetőt, ahol megint bőgtem egy sort. Akkor már annyira fáradtak voltunk, hogy nagyjából alig bírtunk menni, úgyhogy fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállodába.
Szombaton a wieliczkai sóbányában kezdtünk, na az durva. Reggel 10-kor körülbelül ötezren voltak az udvaron, csoportok meg nem csoportok, de egész flottul van szervezve, úgyhogy feliratkoztunk egy angol túrára, és fél óra múlva el is indultunk lefelé a háromszázakárhány lépcsőn. Mondjuk a tizedik fodulónál enyhén rátört mindkettőnkre a klausztrofóbia, de legyűrtük, ami nagy szerencse, gyönyörű az egész. Az alap túra 3 km, kábé két és fél óra, és a teljes sóbánya 1 százalékát járja be. Vannak föld alatti bányatavak, meg olyan termek, hogy nem hiszed el, hogy a föld alatt vagy, mert állsz egy kb.100 négyzetméteres helyiségben és fölötted 15 méterrel van a plafon (ebben a teremben egyébként minden vasárnap van istentisztelet). Persze minden sóból. Szobrok, kápolna, II. János Pál, csillár, amit akarsz. Fölfelé beparáztam azért, mert ugye 130 méter mélyen voltunk és lifttel kellett feljönni, na az én liftparámmal, képzelhetitek, de túléltük.
Még elmentünk megnézni a Tynieci bencés apátságot, ami egy rom nagyjából, viszont gyönyörű kilátás nyílik a faláról a Visztulára, és belefutottunk egy esküvőbe is. Este berúgtunk Mr. Simpson barátjával, aki most épp átmenetileg Krakkóban lakik aztán és tegnap reggel jól elindultunk haza.
Szóval Krakkó kurvaszép, és rengeteg néznivalója van, a krakkóiak igen kedves emberek, angolul tökjól el lehet lenni, és a város kifejezetten olcsó. A kaja, a taxi (van tökjó tömegközlekedés, is, buszoztunk is sokat), még a turistalehúzó cuccok is, minden.
Egy baj van vele, hogy se Szlovákiában, se Legyelországban nincs nagyon autópálya, úgyhogy a 380 km az 6-7 óra, bár némileg kárpótol a táj. Szóval kedves Egyebek, menjetek Krakkóba, ha még nem voltatok.
// bejegyezte: naiv @ 10:18 de. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]