kedd, november 17, 2009
Zorka ici-pici, megfontolt lépésekkel, de határozottan javul.
Az állatorvossal lassan családias lesz a viszony, a férjemen és az anyámon kívül nem telefonálok senkivel annyit, mint vele.
Jobb napokon az esti rutin részeként hívjuk egymást, a rosszabbakon (Zorka rosszabjain) naponta kétszer-háromszor beszélünk. Tegnap elárulta, hogy pont olyan gyomorszorító érzése van, amikor látja, hogy én hívom, mint nekem, amikor hazaérek, és belesek az ajtó mögé, hogy van-e friss kaki, csak ő azért izgul, hogy 'nem...'-mel kezdjem a mondatot, mert olyankor úgy folytatom, hogy '...volt hasmenése'.
Most úgy tűnik, hogy találtunk egy szert, ami működik, múlt kedd este és szerda reggel kapott belőle egy-egy kortyot, és egészen vasárnap estig nem fosott, a sántítása is javult, a kedve meg szinte a régi, aztán vasárnap este megtörtént a baleset, de egyrészt nem folyós kaki távozott belőle, másrészt nem pukizott mellé irgalmatlanokat, mint eddig mindig.
Az állatorvos szerint, lassan elő lehet venni a kincstári optimizmust, én pedig úgy döntöttem, hogy annyira küzd az állat, és olyan szépen javult az elmúlt héten, hogy végigküzdöm ezt vele. Ha nagyon lassan gyógyul, akkor nagyon lassan gyógyul, de kivárom. Sokat beszélgetek vele, és nagy simizések közepette dicsérgetem, hogy milyen ügyes és mondogatom neki, hogy nem adhatja föl, ha már abból a pokoli három-négy hétből idáig eljutottunk. Ő meg néz rám azokkal a hatalmas borostyán szemekkel, és beleteszi a fejét a tenyerembe, mint három hónapos korában, és az egész teste rezonál a dorombolástól, és igenis hiszek benne, hogy ennyi jó rezgésből csak kell születnie valami gyógyító erőnek.
Az állatorvossal lassan családias lesz a viszony, a férjemen és az anyámon kívül nem telefonálok senkivel annyit, mint vele.
Jobb napokon az esti rutin részeként hívjuk egymást, a rosszabbakon (Zorka rosszabjain) naponta kétszer-háromszor beszélünk. Tegnap elárulta, hogy pont olyan gyomorszorító érzése van, amikor látja, hogy én hívom, mint nekem, amikor hazaérek, és belesek az ajtó mögé, hogy van-e friss kaki, csak ő azért izgul, hogy 'nem...'-mel kezdjem a mondatot, mert olyankor úgy folytatom, hogy '...volt hasmenése'.
Most úgy tűnik, hogy találtunk egy szert, ami működik, múlt kedd este és szerda reggel kapott belőle egy-egy kortyot, és egészen vasárnap estig nem fosott, a sántítása is javult, a kedve meg szinte a régi, aztán vasárnap este megtörtént a baleset, de egyrészt nem folyós kaki távozott belőle, másrészt nem pukizott mellé irgalmatlanokat, mint eddig mindig.
Az állatorvos szerint, lassan elő lehet venni a kincstári optimizmust, én pedig úgy döntöttem, hogy annyira küzd az állat, és olyan szépen javult az elmúlt héten, hogy végigküzdöm ezt vele. Ha nagyon lassan gyógyul, akkor nagyon lassan gyógyul, de kivárom. Sokat beszélgetek vele, és nagy simizések közepette dicsérgetem, hogy milyen ügyes és mondogatom neki, hogy nem adhatja föl, ha már abból a pokoli három-négy hétből idáig eljutottunk. Ő meg néz rám azokkal a hatalmas borostyán szemekkel, és beleteszi a fejét a tenyerembe, mint három hónapos korában, és az egész teste rezonál a dorombolástól, és igenis hiszek benne, hogy ennyi jó rezgésből csak kell születnie valami gyógyító erőnek.
// bejegyezte: naiv @ 2:10 du. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]