naivdiva

A senki földjén tartózkodunk Zorkával, aki több mint egy hete kapott utoljára homeót, és több mint három hete nem fosott, a járása is szépen javul.
Viszont se én, se az orvos nem merjük gyógyultnak nyilvánítani, így egyre növekvő bakugrásokkal adunk időt magunknak meg az állatnak, mindig csak a következő kitűzött időpontig tervezünk, az utóbbi egy hétben leginkább azt, hogy várunk. Kipróbáljuk, hogy mi van, ha még két napig nem kap gyógyszert, aztán háromig, meg négyig, ma például azt mondta, hogy kedden hívjam, ha addig nincs dráma.

A macska zabál, mintha hónapok óta nem evett volna rendesen, lassan eléri a betegség előtti súlyát (és ennek megfelelő mennyiséget kakil, időnként nem hiszem el, hogy ketten egy nap alatt teleszarják a kétszemélyes almot), kicsit lomha még a járása, de amikor eszetlenül kergetőznek a lakásban a kisebbik hülyével, az sem látszik rajta. Visszatérnek a régi szokásai is,  kiskifliben fekszik mellettem az esti tévézéseknél, megint ő az első, aki előkerül, amikor hazaérünk, és teljes hangerőn üvöltve kunyerál a vacsoránál.

És tudom, hogy hülyén hangzik, de elmúlt belőle az áporodott, savanyú betegség-szag, és megint Zorka-szaga van, csokiillatú a feje búbja, mint régen.