naivdiva

Tegnap este elmentünk és beadattuk magunknak a higannyal mérgezett nyomkövetőt, iszonyú pozitív csalódás volt, direkt jól éreztük magunkat oltás előtt meg közben, utána meg pláne.

Hetek óta nyomasztom magam ezzel, pláne mióta minden híradóban van egy kismama, aki kórházba kerül, vagy meghal. Meg akartam várni, hogy mit mond a Másik Doktor, de mire megmondta, hogy persze, oltassuk magunkat, elkapott minket a takonykór, úgy meg nem oltanak, úgyhogy az első olyan napon (ez volt tegnap) amikor nem dőlt egyikünkből sem a trutyi, ráparancsoltam Mr. Simpsonra, hogy jöjjön el kivételesen nyolc előtt az irodából, és menjünk oltatni.

Úgyhogy elautóztunk a Szent Imrébe, kitöltöttük a papírokat, kifizettük a 3000 pénzt fejenként és beültünk a sorba. Öten voltak előttünk, úgyhogy tíz perc múlva bent is voltunk, egy nagyon jófej dokinő oltott, és nem tudom, hogy az én ingerküszöböm van nagyon magasan mióta tűpárna lettem, vagy ő volt nagyon ügyes, de semmit sem éreztem belőle, és azóta sem lett cseppfolyós az agyam, nem lázasodtam be, nem fáj semmi, a szuri helyét érzem, de az is smafu egy szétdurrantott vénához képest.

Mr. Simpson kicsit parázott, mert gyerekkora óta nem kapott oltást és őt nem szurkálták össze-vissza az utóbbi időben, szóval nincs edzésben, és amúgy is rosszul viseli az ilyen orvosos dolgokat, de aztán hős volt ő is, én meg megnyugodtam, mert ha Hugi ma tényleg elmegy, ahogy ígérte, akkor a családban mindenki oltva lesz (a többiek már megkapták a magukét) és legalább emiatt nem kell aggódni. Most ki kell találnom, hogy mától min parázok.