kedd, július 05, 2011
Háromkor felsírt a Mici, de mivel szokott álmában sírni (meg hangosan röhögni is) nem rohantunk be hozzá. Aztán felsírt fél négykor is, meg háromnegyed négykor is, úgyhogy átmentünk (tiszta bénák vagyunk éjszakai válságkezelésből, mindketten ott tolongtunk az ágya mellett, ahelyett, hogy legalább valamelyikünk aludt volna tovább).
A gyerekünk, aki három hetes kora óta átalussza az éjszakát, és a hetek óta tartó fogzástól sem ébredt még egyszer sem, most felébred arra, hogy hanyatt fordult álmában. Pontosabban arra, hogy nem hason van. Annyira nem ébred, hogy visszaforduljon, csak bánatosan óbégat, hogy ő nem ehhez van szokva. Visszafordítottam, megpuszilgattam, simogattam egy kicsit a hátát és kész, már aludt is.
Én meg négy óta itt kísértek a lakásban, mert persze a hülye macskák úgy vették, hogy ja? jövés-menés? akkor reggel van! és ment az ordítás a konyhában, onnatól meg már esélytelen voltam.
A gyerekünk, aki három hetes kora óta átalussza az éjszakát, és a hetek óta tartó fogzástól sem ébredt még egyszer sem, most felébred arra, hogy hanyatt fordult álmában. Pontosabban arra, hogy nem hason van. Annyira nem ébred, hogy visszaforduljon, csak bánatosan óbégat, hogy ő nem ehhez van szokva. Visszafordítottam, megpuszilgattam, simogattam egy kicsit a hátát és kész, már aludt is.
Én meg négy óta itt kísértek a lakásban, mert persze a hülye macskák úgy vették, hogy ja? jövés-menés? akkor reggel van! és ment az ordítás a konyhában, onnatól meg már esélytelen voltam.
// bejegyezte: naiv @ 8:09 de. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]