naivdiva

El vagyunk sötétítve, mintha egy migrénes nénike lakna nálunk, redőnyök leeresztve, csak a konyhában van fény, mert ott nincs redőny. Csak a mát kell kibekkelni, kedd-szerdán kint hűsöltünk anyuéknál a légkondiban, holnap reggel lemegyünk a Velencei tóhoz (adjon hálát nyaralóval rendelkező barátaiért Ön!).
Terveim szerint ma délután a gyerek 1/2 4-ig aludni fog, 4-kor uzsonnázik, fél 5-kor beülünk a kádba és pancsolunk egyet (bár én biztos hülyén néznék ki pancsolva, majd távol tartom magatól a gumikacsát), az vetkőzéssel-öltözéssel eltart ötig, és akkor már csak másfél óra, mire Mr. Simpson hazaér.
Mert, hogy ki nem teszem a lábam, meg a Mici lábát a negyvenöt fokban, az hótzicher.

Tud valaki egy tuti módszert patiszon-pucolásra? Na? Valaki?
Mert úgy érzem magam, mint akit elfelejtettek beiratni a zöldségszobrász-tanfolyamra.

Ugyanitt heti 5 kiló zöldség- és gyümölcshéj komposztáláshoz átvehető.

A gyerek ma harmadszor is kiborította a macskák vizestálját, lényegi haladás, hogy végre sikerült magára öntenie az egészet.
Természetesen rohadtul meg volt sértődve, hogy át kell öltözni.

Micinek kötőhártya-gyulladása van, aminek az első tünete az volt, hogy piros lett a szeme szerdán, de a hülye anyja azt hitte, hogy csak belekapott. Aztán tegnap reggel Mr. Simpson nyargalt be a hálószobába, karján a bőgő gyerekkel, hogy valami nagyon nem stimmel, ő nem akar pánikot kelteni, de a Mici sírva ébredt, ami pont az ellenkezője annak, hogy telipofával vigyorogva szokott. Szegény gyerek alig bírta kinyitni a szemét, úgy össze volt ragadva a beleszáradt cucctól, amikor meg mégis kinyitotta, legörbült a szája és elkezdett hüppögve sírni.
Úgyhogy felhívtam a házhozjövős doktornéninket (Igen, ilyen burzsuj köcsögök vagyunk, a körzeti orvos 40 fokos láz alatt azt sem érti, miért hívom, csak lenézően közli, hogy 'hát anyuka, ha gondolja, hozza le a betegrendelésre'. Ahova az általában épp-nem-tudom eldönteni-van-e-baja gyereket nem szívesen viszem le, hogy tutira elkapjon valamit. A házhozjövős doktornénit örököltük, jön, ha hívom, nem néz hülyének, meg lehet kérdezni tőle, hogy micsináljak a gyerekkel, ha a banántól beleszorult a kaki, és eléggé ért a Micihez, még sosem sírt, ha ő macerálta).

Szóval jött a doktornéni, megnézte, tényleg kötőhártya-gyulladás, valószínűleg a gyerek belekent valamit a szemébe, írt fel szemcseppet meg kenőcsöt. Most csöppentünk, a lányom iszonyú lelkes, nem zokog vagy ilyesmi, de úgy rángatja a fejét, hogy kb. esélytelen beltalálni a szemébe (nem menekül kifejezetten, csak nehéz elkapni). Remélem gyorsan hat a cucc, mert eszméletlenül nyűgös.

Micinek kibújt az első foga tegnap, ma már koccan rajta a kanál kaja közben. (Jobb alsó, a történelmi hűség kedvéért).
Az mindenesetre biztos, hogy amikor hisztis, akkor simán hisztis, nem a foga miatt van, mert az elmúlt napokban azon kívül, hogy Amazonasnyi nyálat folyatott el, a világon semmi nem utalt fogzásra. Aludt, evett, jókedvű volt, se hasmenés, se piros popsi. Egyszer csak ott virított a kis vonalka a szájában.

Voltunk hétvégén esküvőn, találkoztunk a fél gimnáziumi osztályommal, villogtam a gyerekkel (igen, köszi, mindig ilyen nyugodt kölyök, igen, mindig ennyit mosolyog), aki tényleg angyal volt, pedig eleve vésztervvel készültem és az ajtónál parkoltam le a babakocsit a házzasságkötőben (és minden más kisgyerekes is, tiszta bölcsi volt, egymás mellett sorakoztak a babakocsik), de a Mici csak vigyorgott mint a tejbetök vagy szopta az ujját. Az esti buli alatt Anyuék vigyáztak rá, mi meg berúgtunk, (két jégertől) úgyhogy tegnap elég betegek voltunk, illetve ülve elaludtam volna bárhol, pedig 1-re itthon voltunk, nem vagyunk edzésben, na.

Mici elindult.  Egy-két napig tesztelgette, hogy akkor most nem csalás-nem ámítás, tényleg előre halad, oda jut, ahova indult, aztán begyújtotta a rakétákat és azóta nincs megállás. A technika napról napra fejlődik, az elején tapadókorongzott (tenyér odacsap, karral húz), azóta átváltott alkarral húzós kommandós style-ra, a lábát viszont csak mutiba használja, túl könnyen csúszik a parkettán, nem kell neki. Majd ha mászni kezd beüzemeli gondolom.

Eszelős boldog, hogy el tud jutni a kiszemelt célpontokig, természetesen mindig a legszűkebb sarkokba lavírozza be magát, illetve vagy lábnál sertepertél (most is itt szerenádoz alattam, hogy hóóóó! bababa!), vagy valami éles-hegyes bútorrészletnél kavar. Természetesen szuperérdekes minden zsinór és kábel, minden fiók és szekrény, és úgy látom szent meggyőződése, hogy a könyvespolcon tanyázik valahol a Grál, csak meg kell találni. És még nem tette ki a lábát a nappaliból.