naivdiva

Mert hogy hetek óta fáj, pontosabban egy két hete nap közben már nem fáj, de reggel úgy totyogok, mint egy frissen amputált csirke, mert egy ideje tök rendesen edzek, mivel így 40 felé beparáztam, hogy 70 éves koromban úgy fogok totyogni, mint egy frissen amputált csirke.

Szóval fáj régóta, és nem mertem vele elmenni semmilyen orvoshoz, mert meg voltam (vagyok?) róla győződve, hogy ez csak valami rettenetes, örök bénasággal és/vagy tolószékkel járó szörnyű kórság lehet, nem pedig simán túlterheltem.

Nem kell jönni az Occam borotvájával, amióta meghalt a gyerek (elvesztettük a babát? hogy kell ezt ilyen casually leírni?), szóval azóta nem annyira bízom a testem üzemszerű működésében, és minden kis kósza tünettől pánikrohamot kapok. Igen, tudom, dolgozunk rajta a Pszichonénivel. 

De a gyógytornászlány azt mondta, hogy nem halálos beteg vagyok, hanem hülye, mert nem melegítek be és nem nyújtok le rendesen, és miután szétszadizta a vádlimat meg is ragasztózta (ilyen kinezikus izével, ezt mondjuk nem értem, hogy hogy működik, viszont tök élsportolónak nézek ki az összeszalagozott lábammal), és megmutatta, hogy kell rendesen karbantartani az izomkat, hengerrel, ha már heti háromszor elvárom tőlük, hogy rendesen dolgozzanak.

Szóval stay tuned, kiváncsian várom, hogy akkor most tudok-e majd járni reggelente.